Borzalmas állapotban lévő, szétszaggatott emberi testrészeket sodort partra az óceán

A cápa is azok közé a filmek közé tartozik, amelyek még úgy tudtak valódi feszültséget kelteni, hogy nem uralták el a számítógépes trükkök. Az állatot itt is felépítették és mechanikusan mozgatták, akárcsak kezdetben a Jurassic Park dinoszauruszait: a Universal Stúdióban ma is ijesztgeti egy a látogatókat. A cápa-filmek főszereplőjét, Brody rendőrfőnököt Roy Scheider alakította: halála napján kvízzel emlékezünk rá és A cápára.

„Létezik egy teremtmény, amely több millió évnyi evolúciót élt túl változás, érzelmek és logika nélkül. A gyilkolásnak él. Egy esztelen zabálógép. Megtámad és felfal bármit. Mintha Isten megalkotta volna a gonoszt, és ellátta volna… állkapcsokkal. Nézd meg… mielőtt úszni mész!” – ezzel a hangzatos beharangozóval indult útjára a film, amely bebizonyította, hogy egy bábú is tud félelmetes lenni, ha a feszültségkeltést nem csupán az emberevő szörnyre bízzák. A cápa (1975) legfélelmetesebb pillanataiban nem is látszik maga az állat, és a hatáshoz a színészi játékon és a kapálózó lábakkal teli, víz alatti felvételeken kívül a zene is nagyban hozzájárult.

A filmet – amelyet a rajongói a mai napig a legjobb horrorfilmként tartanak számon – Peter Benchley A fehér cápa című regénye alapján forgatták. A könyv megtörtént eseményeken alapul: 1916 júliusában egy cápa felúszott a New Jersey közelében található Matawan nevű város édesvízű folyójába, és több emberrel is végzett, mire sikerült elkapni.

borzalmas állapotban lévő, szétszaggatott emberi testrészeket sodort partra az óceán

Roy Scheider a Cápa című filmben

Szétszaggatott emberi testrészek

A film története egy Amity nevű népszerű üdülőhelyen játszódik, ahol egy nap borzalmas állapotban lévő, szétszaggatott emberi testrészeket sodor partra az óceán. Martin Brody, a helyi rendőrfőnök úgy véli, emberevő cápa garázdálkodik a környéken, és azonnal le akarja záratni a strandokat, Amity polgármestere viszont nem szeretne lemondani a turizmusból származó bevételről.

Az ismétlődő cápatámadások után a rendőrfőnök tengerre száll egy biológussal és egy veterán cápavadásszal, hogy megküzdjenek a szörnyeteggel.

A film nagy részét a Martha’s Vineyard nevű szigeten forgatták – a munkát nehezítette, hogy a helyiek nem rajongtak a filmesek jelenlétéért –, néhány jelenetet, amelyben valódi cápák szerepelnek, Ausztráliában vettek fel. A filmhez három műcápát készítettek, emellett különböző méretű hátuszonyokat használtak a trükkmesterek, illetve olyan félbevágott modelleket, amelyek csak a cápa jobb vagy bal oldalát mutatták. A hatalmas bábuk mozgatását nehezítette, hogy a mechanikájukat azonnal tönkretette a sós víz. A film negyedét a víz szintjéről vagy a víz alatt vették fel, hogy a nézőknek olyan érzésük legyen, mintha ellepné őket az óceán.

A regényíró megbánta

Bár volt, aki katasztrofális jövőt jósolt neki, A cápa olyan hatalmas sikert aratott, hogy megelőzte A keresztapát (1972), amely 86 millió dollárt termelt, és ez lett az első film, amely elérte a 100 millió dolláros jegybevételt. Ez annak is köszönhető, hogy óriási reklámhadjárat előzte meg, és ekkor alakult ki a nyári blockbuster jelensége – a stúdiók azóta tartják kiemelt időszaknak a nyarat is.

A film alapjául szolgáló könyv szerzője, Peter Benchley azonban megbánta, hogy ilyen szélsőséges és sztereotip módon ábrázolta a cápákat, mert, mint később hangoztatta, ezek az állatok soha nem vadásznak emberre. A könyve merő fikció, és ha már akkor ismerte volna a cápák igazi természetét, soha nem írta volna meg a történetet.

A filmért a kritikusok és a közönség is rajongott, és A cápa kiállta az idők próbáját: ma is ugyanolyan hatással van ránk, pedig az ingerküszöbünket már alaposan feltolták az elmúlt évtizedek akciófilmjei. A cápáról paródiák jelentek meg, utalások más filmekben, és gyűjthető ajándéktárgyak: bögrék, sapkák, hűtőgép-mágnesek. Számos könyvet írtak a témában, és a John Williams által szerzett filmzenét is többször kiadták CD-n.

A cápa bosszúja

A filmnek három folytatása készült. Az első A cápa 2. volt 1978-ban Jeannot Szwarc rendezésében, a második az 1983-as A cápa 3., rendezője Joe Alves. 1987-ben készült el A cápa bosszúja Joseph Sargent rendezésében. Az 1995-ös Az emberevő cápa című olasz filmnek nincs köze A cápa-filmekhez, bár néhol az ötödik folytatásként említik. 2006-ban jelent meg a magyar Appaloosa Interactive által fejlesztett Jaws Unleashed nevű játékprogram, amely a filmek történetét folytatja.

Roy Scheider – aki 1932. november 10-én született New Jerseyben, és 2008. február 10-én halt meg Little Rockban – olyan filmekben szerepelt, mint a Klute, a Francia kapcsolat, a Maraton életre-halálra vagy a Mindhalálig zene című Bob Fosse-musical, a legismertebb szerepe mégis Brody rendőrfőnök volt A cápában. Halála napján kvízzel emlékezünk rá.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World