Komoly ígéretet tett Lando Norris az első F1-es győzelmére – de vajon még emlékszik rá?
Mint ismert, a 110. nagydíján, 15 dobogós helyezés után szerezte meg első győzelmét a Forma-1-ben a McLaren pilótája, Lando Norris, aki természetesen végtelenül boldog volt a sikere után.
Viszont a közösségi médiában előkerült a 24 éves pilóta egyik „ígérete” még 2018-ból, miután kiderült, hogy 2019-től a McLaren csapatánál fog versenyezni. A McLaren Technology Centre-ben sétálva, az ott lévő tóra utalva ezt mondta:
Még több F1 hír:
Büntetés miatt változik a Miami Nagydíj végeredménye az F1-ben! – hivatalos„Szerintem ha megszerzem az első győzelmemet, akkor beleugrok!” – mondta mosolyogva a közönségkedvenc a YouTube-csatornájára feltöltött videójában, és reméljük, tényleg állni fogja a szavát.
Eközben a Miami Nagydíj összefoglalója itt érhető el, míg az angol sajtó szerint újabb kulcsember távozhat a Red Bulltól.