Kína a játékokból is száműzi a feminin férfiakat

© Technológia: Index.hu

A világ második legnagyobb gazdaságában politikai irányváltás vette kezdetét, amelynek keretében a kínai állam a kultúra különböző területein átveszi az irányítást az elmúlt évtizedekben hatalmas növekedést produkáló és nagy befolyásra szert tevő technológiai vállalatoktól.

Ennek részeként felhívták a játékfejlesztő cégek figyelmét, hogy hagyjanak fel a nyereség hajhászásával, és ne gyártsanak „elnőiesített” figurákat tartalmazó játékokat.

Mindez egyébként csak egy része a nőies férfiak elleni állami fellépésnek. A kínai médiahatóság az „egészségtelen, ízléstelen” tartalmak elleni küzdelem jegyében igyekszik kiszorítani a televízióból a Dél-Koreából és Japánból származó lányosférfi-trendet. 

© Fotó Lintao Zhang / Getty Images Hungary Egy fiú számítógépes játékkal játszik Kínában

A nemi ideálok elvágólagosítása terén a virtuális világra is kiterjed a hivatal figyelme, ezért hívták be elbeszélgetésre az ország játékiparának két legnagyobb szereplőjét, a NetEase-t és a Tencentet.

A Xinhua hírügynökség jelentése szerint a játékfejlesztőknek adott ukáz szerint tartózkodniuk kell a „beteges viselkedést eredményező trágár és erőszakos tartalmaktól, az elnőiesítéstől és a pénzkultusztól”. Tartózkodniuk kell továbbá a függőséget kiváltó játékműködések alkalmazásától.

Mint ismert, a kínai állam utasítására már a nyár végén bevezették a kiskorúak online játékidejének korlátozását. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a gyerekek heti három óra játékidőt kapnak, ráadásul a Tencent által bevezetett arcfelismerős rendszer letiltja a játékot éjfél és reggel hat óra között.

(TechXplore)

Internet Explorer Channel Network
News Related

OTHER NEWS

Ölre mentek a sztárok a Los Angeles Lakers kispadján

© Technológia: Index.hu Két bajnoki meccs még túl kicsi minta ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni, de amit eddig láttunk – az előszezont is ide számítva –, az édeskevés. Az ... Read more »

Perez az FP2-es 1. hely után: „Van még hova fejlődnünk, a Mercedes erősnek tűnik"

© Zak Mauger / Motorsport Images Max Verstappen, Red Bull Racing and Sergio Perez, Red Bull Racing pénteken egy hetedik és egy első helyet szerzett, így nem meglepő, hogy pozitívan ... Read more »

Ebből a tesztből kiderül, milyen feleség vagy valójában

Csupán egy dologra kell odafigyelned és máris megtudod! © Getty Images/Victor Dyomin Azt mondják, a házasság megváltoztatja az embert, és ebben van valami. Hiszen, ha belegondolsz, alkalmazkodnod kell a másik ... Read more »

A Bikák konfliktushelyzetbe keveredhetnek, a Rákoknak több motivációra van szükségük

Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek! © Unsplash by Josh Hild NAPI HOROSZKÓP OKTÓBER 23. KOS (március 21-április 20) A környezeted jócskán kihasználja ... Read more »

Sébastian Ogier teszteli a Toyota hiperautóját

© Paolo Belletti #7 Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 – Hybrid: Mike Conway, Kamui Kobayashi, Jose Maria Lopez Ogier egy GR010 HYBRID-et fog vezetni a FIA World Endurance Championship (WEC) ... Read more »

Az utolsó fotótól leesik az állad: Sarolta hercegnő valójában Erzsébet királynő minihasonmása

Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot kettejük között! © Getty Images Mióta megszületett Sarolta hercegnő, és egyre többet jelent meg a nyilvánosság előtt, egy dologban mindenki egyetértett: Vilmos és Katalin ... Read more »

Karrier és család: működhet egymás mellett

© Technológia: Index.hu Szép család vagy fényes karrier – gondolják sokan, pedig valójában nem lehetetlen, hogy a mérleg mindkét oldalára egyenlően jusson a jóból. A legtöbb ember életében eljön az ... Read more »

Elvitték az Eurojackpot több mint 4 milliárdos főnyereményét

© Technológia: Index.hu Péntek este kihúzták az Eurojackpot 42. játékheti nyerőszámait: 15 33 34 38 43 3 7 Van egy telitalálatos szelvény, a nyereménye 10 754 545,60 euró, vagyis csaknem ... Read more »

Demagóg szenátorfeleségként tér vissza Emilia Clarke

© Technológia: Index.hu A Trónok harca Daeneryse ma ünnepli 35. születésnapját, egyúttal új szerekben is tetszeleg. Csatlakozik a Marvel-univerzumhoz, később pedig azt is megmutathatja, mit tud Jean Kerrként, Josheph McCarthy ... Read more »

Cselekedjenek már végre a politikusok, kérik a klímatüntetők

© Etrik Simander/AP A világjárvány miatti kényszerszünet után újraindultak a Fridays for Future tüntetések. Világszerte 500 helyen terveztek felvonulásokat pénteken ezek egyike volt a svéd főváros. A világ minden tájáról ... Read more »

Verstappen Hamiltonról az FP2-n: „Hülye idióta!” (videóval)

© Steven Tee / Motorsport Images Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B Az Amerikai Nagydíj második szabadedzésének egyik legpikánsabb pillanata az volt, amikor a világbajnoki cím két esélyese, és Lewis ... Read more »

Így változik a közlekedés Budapesten

© Technológia: Index.hu Az 1956. október 23-i forradalom évfordulóján több fővárosi helyszínen rendeznek megemlékezéseket, így rengeteg számos változás lesz a közúti és a közösségi közlekedésben is – tájékoztat a Budapesti ... Read more »

Kisüt a nap, de az indián nyarat elfújja a szél

© Technológia: Index.hu A hétvége első napján is az ilyenkor megszokottnál melegebb, napsütésben gazdag idő várható, ám a hőérzetet erősen csökkenti majd az erős szél – derül ki a Országos Meteorológiai ... Read more »

Dróntámadás végzett az al-Kaida egyik vezetőjével

Amerikai dróntámadás végzett az al-Kaida terrorhálózat egyik vezető tagjával Szíriában – adta hírül az MTI. Az Egyesült Államok hadserege egy MO–9-es harci drónnal hajtotta végre a támadást Abdul Hamid al-Matar, ... Read more »

Éles lőszerrel töltötték meg Alec Baldwin fegyverét a forgatáson

© Technológia: Index.hu Éles lőszerrel volt megtöltve Alec Baldwin kellékfegyvere, amellyel a halálos lövéseket leadta filmjének új-mexikói forgatásán – derül ki a megyei seriff jelentéséből, amelyet a helyi bíróságnak küldött ... Read more »

65 évvel ezelőtt kitört a forradalom Budapesten

© Technológia: Index.hu 1956. október 23-án, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) által szervezett budapesti tömegtüntetéssel – és számos vidéki megmozdulással – kezdődött az országot hamarosan lángba borító forradalom, ... Read more »

A Horváth-per: muzeális tank a tüntetők között

© Technológia: Index.hu Tizenöt évvel ezelőtt, 2006. október 23-án egy kiállított T–34-es harckocsi elindult az Erzsébet téren, keresztül a tüntető tömegen, egészen a rendőrsorfalig. A muzeális tankot egy seregélyesi nyugdíjas, ... Read more »

2 hétig napi 2 pohár citromos vizet ittam, nem semmi, mit tett a testemmel

Vajon tényleg igazi csodaszer? Leteszteltem! © Getty Images/ Margaret Johnson / EyeEm A citromos víz évek óta felkapott ital, és maga Gwyneth Paltrow is nagy rajongója. Azoknak javasolják, akik szép ... Read more »

Ez az őszi cipő minden ruhát azonnal stílusosabbá tesz

Igazi jolly joker darab következik! © GettyImages Kétségtelen, hogy a csizmák és bakancsok egyre nagyobb szerepet kapnak a mindennapokban most, hogy egyre hűvösebbre fordulnak a napok. Mint ahogy már mi ... Read more »

A cipő, ami minden ruhát azonnal sikkesebbé tesz ősszel

Igazi jolly joker darab következik! © GettyImages Kétségtelen, hogy a csizmák és bakancsok egyre nagyobb szerepet kapnak a mindennapokban most, hogy egyre hűvösebbre fordulnak a napok. Mint ahogy már mi ... Read more »

Megszabadultam a hangyáktól ezzel a trükkel: a házba nem jönnek be azóta

Nem csak a rovarírtó szerekkel veheted fel velük a küzdelmet! © Prabir Kashyap on Unsplash Beköszöntött az őszi szezon, elővettük a téli kabátot, sokszínűvé vált a táj – és ezzel ... Read more »

Olyan férfias lett az X-Faktor egykor cuki kisfiúja, hogy rá sem ismersz

Nem csoda, hogy a rajongói tábora is imádja a megújulást. © RTL Emlékszel még az X-Faktor cuki fiú duójára, a Stolen Beatre? Buzás Bence és Latyák Bence hatalmas közönséget vonzottak ... Read more »

Victoria Beckham visszahozza a divatba ezt megosztó nadrágtrendet

Újabb hét, újabb ötlet a mindig csodás Victoria Beckhamtől! © Technológia: InStyle Victoria Beckham múlt héten igencsak kitett magáért New Yorkban. Először olyan lehetetlen színeket párosított össze egy szetten belül, ... Read more »

Verstappen: Hosszú távon voltunk a jobbak, nem igazán értem, mi történt Hamiltonnal

© Zak Mauger / Motorsport Images Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B az FP1-en a harmadik, az FP2-n pedig a nyolcadik helyen végzett Austinban, a második szabadedzés kapcsán pedig azt ... Read more »

Hamilton: Fontos, hogy minden futamot megnyerjünk valahogyan

© Steve Etherington / Motorsport Images Lewis Hamilton, Mercedes Az F1-es pilóták bajnoki címért folytatott versenyében kiegyenlített az állás, Hamilton 16 keményen megvívott forduló után hat ponttal van lemaradva a ... Read more »

Bottasé az első, Pérezé a második edzés Austinban

© Technológia: Index.hu A Mercedes és a Red Bull közel azonos teljesítményt nyújtott az Amerikai Nagydíj pénteki napján. Közel sem biztos, hogy a Mercedesnek áll a hétvége. Az Amerikai Nagydíjjal ... Read more »

Nosztalgia: emlékszel még mindenidők legklasszabb játékra?

Ha azt mondjuk, hogy Sims, neked is kismillió emlék jut eszedbe a játékról? Nem csoda, hiszen eszméletlenül népszerű volt, és számtalan dolgot megtanulhattunk belőle. © amazon Gyerekkorunk egyik legjobb számítógépes ... Read more »

Karikó Katalin átvette az Asztúria hercegnője-díjat

© frame Karikó Katalin átvette az Asztúria hercegnője-díjat a spanyolországi Oviedóban. Az mRNS alapú vakcinákat szabadalmaztató magyar biokémikus-kutatóbiológus többedmagával lett díjazott a „Műszaki és tudományos kutatás” kategóriában. A Campoamor Színházban ... Read more »

Perez volt a leggyorsabb az austini FP2-n, Norris a 2., Verstappen a 8.

© Mark Sutton / Motorsport Images Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B Magyar idő szerint este 22 órakor került megrendezésre a Forma-1-es Amerikai Nagydíj második szabadedzése – az első szabadedzésen ... Read more »

Egy lehetséges magyarországi látogatásról beszélt Ferenc pápa

© Technológia: 444.hu Görögországba és Ciprusra utazik december első hetében, mondta Ferenc pápa a Télam argentin hírügynökségnek adott interjújában. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a december 3. és 5. ... Read more »

Mennyire erős a kapcsolatotok a pároddal? Ebből a tesztből kiderül

Csak pár kattintás, és megtudhatod, hogyan is álltok a pároddal! © Miután című film Egy kapcsolat rengeteg dologtól függ, hiszen soha nem csupán egy emberen múlik. Egy szerelem ráadásul amilyen ... Read more »

A Manchester United korábbi klasszisát szexuálisan bántalmazták gyerekkorában

© Technológia: Index.hu Patrice Evra az életrajzi könyvében vallotta be, hogy gyerekkorában szexuálisan bántalmazta egy iskolai tanár. A férfi visszaélt a hatalmi helyzetével, amikor a Manchester United és a francia ... Read more »

Révész Máriusz szerint felülről kaptak támogatást a rendőrök 15 éve

© Technológia: Index.hu Révész Máriusz szerint az a fajta ámokfutás, amit a rendőrség végzett 2006. október 23-án, csak úgy volt lehetséges, ha ehhez felülről támogatást kaptak. A fideszes politikus, akit ... Read more »

A net legújabb trükkjéhez csak egy uborkára lesz szükséged - Az eredmény döbbenetes

Azonnal ki akarod majd próbálni! © Getty Images Valljuk be, egyszerűen imádjuk az újabbnál újabb beauty trükköket, mert mindig van egy új hack, ami bizonyos problémákra gyors és általában hatékony ... Read more »

Nem hisszük el, hogy kinek a társaságában csípték el Russell Crowe-t Thaiföldön

Zac Efron újabb filmje igencsak kecsegtetőnek ígérkezik! © Technológia: InStyle Zac Efron ezerrel pörög, ha munkáról van szó, és ami azt illeti, az utóbbi időben kicsit sem alap projektekbe vágta ... Read more »

Dobrev Klára az Elkxrtukról az Indexnek: A hazugság hazugság marad

© Technológia: Index.hu Mindenképp szerettük volna hallani Dobrev Klára, Szilvásy György és Hann Endre véleményét a csütörtökön a mozikba került Elkxrtuk című filmről, melyről az Indexen is megjelent egy remek kritika. ... Read more »

Hazugság, rendőrség, bosszú – összeverésem története

© Technológia: Index.hu Kétségkívül az új magyar demokrácia legsötétebb éve 2006 volt. Felfüggesztett jogállamiság, eltiport szabadságjogok, gazdaságpolitikai ámokfutás, meghamisított gazdasági adatok. Tizenöt év telt el azóta, de sajnos nem sikerült ... Read more »

Dalma asszony, a jószolgálat nagykövete

© Technológia: Index.hu Életének 89. évében meghalt Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye. Megemlékezésünkben Dalma asszony életútját elevenítjük fel. Mádl Dalma (lánykori nevén Némethy Dalma) 1932. november 9-én született ... Read more »

Mézes görögdinnye után szexi Marvel-sztár lesz Harry Styles

© Technológia: Index.hu Thanos testvérét, Eros-t alakítja a Marvel-univerzumban Harry Styles, az egykori One Direction fiúbanda szólistaként is sikeres énekese. Az előadó félistenné válásának lehetőségére az Örökkévalók premier előtti vetítésén ... Read more »

Ismét Magyarországra utazhat Ferenc pápa

© Technológia: Index.hu Magyarországi látogatás is szóba jöhet a jövőben, mondta Ferenc pápa egy argentin hírügynökségnek adott interjúban. A katolikus egyházfő szeptemberben az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából járt Budapesten, ... Read more »
On free-english-test.com you will find lots of free English exam practice materials to help you improve your English skills: grammar, listening, reading, writing, ielts, toeic