Horner: A bal első gumik kulcsszerepet fognak játszani Kínában

horner: a bal első gumik kulcsszerepet fognak játszani kínában

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

A szezon eddigi legizgalmasabb versenyhétvégéje következik papíron, hiszen Kínában tartják meg az idény első sprintfutamát, ráadásul évek óta nem ért vissza a száguldó cirkusz erre a pályára, így a csapatok a sötétben fognak tapogatózni.

„Ez egy jó pálya” – vélekedett Horner a médiának, többek között a RacingNews365-nek, amikor arról kérdezték, mit vár a Kínába való visszatéréstől. „Az első kanyar szinte a végtelenségig tart, és a nagy sebességű kanyarokkal a hátsó részre, szóval az megterheli a bal első gumit.”

Mint ismert, a kínai pályát újraaszfaltozták, ennek okán pedig arra lehet számítani, hogy a versenyzők csúszkálni fognak, ami érdekes stratégiát eredményezhet a gumikkal kapcsolatban. A hat sprinthétvége első alkalma pedig további érdekes pillanatokat okozhat.

„Lesz egy sprintverseny is, az év első sprintversenye, szóval ez egy újabb kihívás. Rengeteg pont szerezhető, szóval érdekes lesz látni, hogy hogyan alakul majd a hétvége” – tette hozzá a csapatfőnök, aki Melbourne után tart a kiváló gumikezeléssel rendelkező Ferraritól.

„Igen, úgy gondolom, hogy a Ferrari határozottan versenyképes volt azon a pályán [az Albert Parkban], és pénteken láttuk, hogy a versenytempójuk is versenyképes volt, így arra számítunk, hogy valószínűleg ők lesznek a legközelebbi versenytársunk ott [Kínában].”

és a Red Bull előnye a pontversenyben egyelőre nem mondható tetemesnek, hiszen Sainz eddig mind a három futamán dobogóra állt, míg Leclerc nem végzett a negyediknél gyengébb helyen idén.

Eközben Alexander Albon már lemondott arról, hogy a következő futamokon önerőből pontokat szerezzen, így pedig szerencsére lesz szükségük ahhoz, hogy a TOP10-ben végezzenek.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World