Űrtechnológia segítségével csökkentenék magyar építészek az épületek szén-dioxid-kibocsátását

űrtechnológia segítségével csökkentenék magyar építészek az épületek szén-dioxid-kibocsátását
Az Európai Űrügynökség (ESA) programjában a műholdakból származó földmegfigyelési adatokat használják fel magyar szakemberek, hogy megoldásokat találjanak a városi hőszigethatás csökkentésére.

A Paulinyi & Partners Zrt. tervezőiroda 2023 decemberében szerződést kötött az Európai Űrügynökséggel, amelynek az Űrkutatás a zöld építészetért (Space for Green Construction) pályázatán vesz részt a magyar vállalat – közölte a projekt kommunikálásával megbízott ügynökség pénteken az MTI-vel.

Az egyéves projekt során az iroda olyan megoldást fejleszt, amely műholdas földmegfigyelési felvételek felhasználásával feltérképezi a városi hőszigethatást, hogy ezekkel az adatokkal javíthassa a meglévő prediktív szimulációk hatékonyságát.

A közlemény szerint a megvalósításban a szintén magyar Envirosense szakemberei is részt vesznek, akik a műholdas felvételek feldolgozásában, valamint a térképkészlet kialakításában segítik a tervezőiroda munkáját.

A városi hőszigethatás minimalizálása komoly lehetőséget kínál az építőipar szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére.

A klímaváltozás hatására 2050-re a melegedő városok hűtése akár 60 százalékkal több szén-dioxid-kibocsátással járhat, mint a fűtés. A szakemberek ennek minimalizására keresnek megoldásokat – írták.

A hőszigethatás miatt jelentős lehet a hőmérséklet-különbség a városok egyes részei között, Budapesten például a közlemény szerint akár 6 Celsius-fokkal is növelheti a hőmérsékletet egy ilyen hősziget. Ez jelentősen befolyásolja az épületek fűtési és hűtési igényét.

A tájékoztatás szerint a tervezőiroda HeatScape Resolve szolgáltatása, amely az ESA-val közös projekt adataira épít majd,

problématérképet biztosít a tervezők számára, elemzést készít a városi hőszigethatások mérséklésére vonatkozó tervekről és segíti az eredmények követését.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World