Ismét kiújult két család vitája Hatvanban, autós üldözés és lövöldözés volt a városban

Szándékosan okozott balesetet egy sofőr, és hajtott bele az előtte haladó autójába vasárnap Hatvanban. A sofőrök jó ideje haragban állnak egymással, tavaly és a hétvégén is lövöldözésig fajult vitájuk.

Szándékosan lökhette árokba egy autós az előtte haladó kocsit, amelynek olyan erővel mentek neki, hogy derékszöget hajlított a szalagkorlátba – tudta meg az RTL.

A helyszínre érkező rendőrök egy vasvillát is találtak az egyik autóban. A hatóságok úgy tudják,

két helyi család vitája fajult el, akik az autós üldözés után gázpisztollyal lövöldöztek egymásra.

Az egyik gyanúsítottat bűnügyi felügyelet alá helyezték, miután a bíróság megállapította, hogy ha a férfit szabadlábon hagyják, akkor feltételezhetően kiújulnak a konfliktusok.

Úgy tudni, a felek között fennálló nézeteltérés még tavaly kezdődött, a vasárnapi támadás is annak az ügynek a hatása. Mint arról az Index is írt, 2023 októberében az egyik család tagjai megtámadták a másik házát, és valamilyen lőfegyverrel, valamint szúró-vágó eszközökkel több embert is megsebesítettek. A rendőrség napokkal később hét ember ellen adott ki elfogatóparancsot.

Az akkori támadásnak összesen nyolc sérültje volt, közülük három súlyos: ők vélhetően egy idős férfi és egy fiatal fiú lehetnek – akiket fejbe lőttek a meg nem nevezett típusú lőfegyverrel –, valamint egy fiatal férfi, akinek megvágták a kezét. 

A vallomások megerősítették, hogy pénzügyi elszámolási vita van a két család között.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World