Segítség az új állami program, de az érdemi előrelépésre kevés

segítség az új állami program, de az érdemi előrelépésre kevés

Segítség az új állami program, de az érdemi előrelépésre kevés

Az ingatlanállomány kevesebb mint harmada lehet jogosult az új otthonfelújítási programban való részvételre, az érdemi megújuláshoz kevésnek bizonyul. A támogatás legnagyobb kedvezményezettje a legkorszerűtlenebb otthonokkal bíró kelet-magyarországi régió lehet.

Az ingatlanvásárlók kétharmadának fontos szempont az ingatlan rezsije. Lakásvásárlásnál leginkább a legfiatalabb felnőttek, az idősebb generációk, illetve a legmagasabb végzettséggel rendelkezők veszik figyelembe az ingatlan energiafogyasztását és hogy milyen magas a rezsi – derül ki az otpotthon.hu felméréséből. Település szerinti felosztásban pedig elsősorban a vidéki városokban számít a vásárlásnál az épület energetikai tulajdonsága.

Ezen változtathat a kormány április 4-én bejelentett új állami otthonfelújítási programja, amely 108 milliárd forintos keretösszegig, egy ház esetében maximum 6 millió forintig terjedően támogatást nyújt felújításhoz, amihez minimális önrészt támaszt feltételként. Ez a legelmaradottabb régiókban is segíthet az ingatlanok korszerűsítésében.

Az ingatlanportál adatai szerint a legtöbb felújítandó gázkazános és gázkonvektoros eladó ingatlant Budapesten, majd sorrendben Pest vármegyében, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Szabolcs-Szatmár-Beregben, Hajdúban, Csongrádban, Baranyában, Békésben és Jász-Nagykunban hirdetik, ami alátámasztja, hogy az állami támogatás

a kelet-magyarországi ingatlanok felújításánál nyújthat a legtöbb és leglátványosabb segítséget.

Az otpotthon.hu portálon található összes ingatlanhirdetés 25 százaléka gázkonvektoros és 42 százaléka gázkazános ingatlanra vonatkozik a fűtéstípus alapján, míg a pályázat által kedvezményezett felújítandó házaknak csupán 16,5 százaléka gázkazános és 40 százaléka gázkonvektoros.

Az otpotthon.hu adatai alapján az alábbi négyzetméteráron hirdetik a felújítandó és gázkazános ingatlanokat országszerte.

Fűtéstípus, állapot lakás-négyzetméterár (ezer forint)  családi ház, négyzetméter (ezer forint)
Felújítandó kazános 876 431,6
Felújítandó gázkonvektoros 700 265,6
Átlagos felújítandó 712 315
Átlagos 944 566,4

Az érdemi megújuláshoz kevés

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) számításai szerint az 1990 előtt épült családi házak közül közel 1,3 millió, a teljes ingatlanállomány 28 százaléka lehet jogosult a múlt héten bejelentett új otthonfelújítási programban való részvételre.

A kormány becslése szerint a meghirdetett keretösszeg mintegy 20 ezer családi ház energetikai korszerűsítésére lesz elegendő, ami a célzott ingatlanállomány 1,55 százaléka, a magyarországi lakásállománynak pedig 0,43 százaléka.

Ugyanakkor szakértők szerint a hazai épületállomány érdemi megújulásához évi 100-130 ezer lakóépület energetikai mélyfelújítására lenne szükség. A lakásállományra vetítve ez évi 3 százalékos korszerűsítési arányt jelentene, jelenleg azonban Magyarországon mindössze 1 százalék körüli a mélyfelújítások aránya (közel 40 ezer lakás), ezen belül 20-25 ezer a családi ház.

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi népszámlálási adatai szerint 2022-ben 4 580 538 lakás volt az országban, számuk az előző népszámláláshoz képest 190 ezerrel (4,3 százalékkal) nőtt. A lakott és lakáscélra használt lakások száma ebből 4 008 541 volt. Ha ebből kivonjuk az ezalatt megszűnő lakások becsült számát, akkor az 1990 előtt épült lakott lakások száma körülbelül 3 millió 200 ezer.

Régi, korszerűtlen lakások

Az egyesület megjegyzi, hogy a magyarországi lakásállomány állapota az elmúlt 10-12 évben nem változott nagyságrendileg, hiszen az energiahatékonyságot érintő korszerűsítések nem érintettek olyan mennyiségű lakóépületet, ami jelentős hatással lett volna a lakóingatlanok összességének minőségére.

Ezt mutatják az állapotfelmérések, a lakossági kutatások, az energiatanúsítványok adatai is. A hazai energiafelhasználás 35 százalékáért a lakóépületek a felelősek.

Magyarországon hozzávetőlegesen 2,7 millió családi ház van (ebből körülbelül 800 ezer Kádár-kocka). Energetikailag korszerűnek 5-10 százalékuk mondható, hiszen ezeket eleve a kor követelményeinek megfelelően építették, vagy már energiahatékonysági szempontból teljeskörűen felújították. Az épületek 5-8 százaléka bontásra érett, vagyis rentábilisan már nem felújítható, vagy állapota okán nem lakható.

A magyarországi családiház-állomány megközelítőleg 15 százaléka már átesett valamilyen energetikai korszerűsítésen, azonban több mint 60 százalékukra igen jelentős felújítás vár még.

Ha ebben az ütemben halad továbbra is a megújulás, akkor az energetikai korszerűsítésre váró családi házakat több mint 80 év alatt lehetne teljesen felújítani – jegyzi meg a TLE.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World