Az egész világon összesen nincs még 30 olyan futballista, mint Szoboszlai Dominik

A világon összesen 30 olyan futballista sincs, mint Szoboszlai Dominik – derül ki a Football Benchmark, a CIES és Transfermarkt összesített rangsorából.

Szinte nincs olyan hónap Szoboszlai Dominik Liverpoolba szerződése óta, hogy valami különleges rangsorban ne lenne ott a legjobbak között – akár, mint az első hónapokban, a teljesítménye és kitartása, vagy éppen, ahogy most is, a piaci értéke alapján.

Mindenhol a világ élmezőnyében a magyar válogatott csapatkapitánya!

A 2024 nagy részében eddig sérüléssel bajlódó liverpooli középpályás most három nagy szervezet közös összefoglalójában kapott helyet.

Arról már lapunk is beszámolt, hogy a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) januári összegzésében a világ 13. legértékesebb futballistája lett a magyar válogatott csapatkapitánya.

Ezzel egyike azon futballistáknak, akik a Football Benchmark, a CIES és a Transfermarkt valamelyik toplistáján bekerültek a 20 legértékesebb játékos közé.

Ez nem egy túl nagy létszámú eresztés, az egész világon 29 játékos volt arra képes, hogy valamelyik top 20-ban helyet kapjon!

A Mersey-parti klubban 29 tétmeccsen öt gólnál és négy gólpassznál a magyar középpályás a Football Benchmarknál a 28., a Transfermarkton pedig a 33. lett, szóval még csak azt sem lehet mondani, hogy csupán egy helyen értékelték volna túl, hiszen a másik két ranglistán is igen előkelő helyen áll.

A Transfermarktnál olyanokat utasít maga mögé, mint liverpooli klubtársa, Darwin Núnez (51.) vagy éppen a Manchester Unitedet erősítő Marcus Rashford (39.).

az egész világon összesen nincs még 30 olyan futballista, mint szoboszlai dominik

Erling Haaland és a ma már Real Madridot erősítő Jude Bellingham minden rangsorban az első kettőben szerepel

Az első két hely sima volt, a dobogó is adja magát

A rangsor két legkiemelkedőbb szereplője a Manchester Cityvel mindent megnyerő Erling Haaland (1., 2., 2.), valamint a Real Madrid fiatal angol gólvágója, Jude Bellingham (2., 1., 1.), akik mindhárom listán az első két hely egyikén zártak.

Rögvest mögöttük jön a királyi gárda brazil támadója, Vinícius Júnior is (3., 3., 4.), és talán még ennél is jobb helyen állna Kylian Mbappé (4., 27., 3.), ha a CIES-nél a szerződéséből hátralévő időtartam rövidsége nem csúsztatta volna ennyire hátra.

A következő hármasba Jamal Musiala (5., 9., 6.), Bukayo Saka (6., 5., 5.) és Phil Foden (7., 6., 7.) kapaszkodgatna fel, mögöttük azért már akadnak masszív szórások valamelyik irányba.

A kluboknál a Real Madrid, a nemzeteknél Anglia az etalon

A 29-es listán a klubok versenyében a 14-szeres BEK/BL-győztes Real Madrid áll az első helyen (6), a királyi gárda Bellingham és Vinícius mellett még Aurélien Tchouaméniével, Federico Valverdével, Rodrygóval és Eduardo Camavingával képviseli magát az élmezőnyben.

A madridi hatost manchesteri ötös követi, Haaland és Foden mellett Rodri, Julián Álvarez és Josko Gvardiol szerepel a legjobbak között – aligha véletlen, hogy épp a Real és a City a Bajnokok Ligája két legnagyobb esélyese. 

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Arsenal állhatna fel (4), Saka mellett ugyanis Declan Rice, Martin Ödegaard és Gabriel Martinelli szerepel a top 20-as listákon.

Ezen a hármason kívül még a Barcelona–Bayern München–Chelsea–Liverpool-négyes ad két futballistát.

A nemzetek rangsorában az angolok állnak parádésan: Bellingham, Saka, Foden, Rice és Rashford mellett ugyanis még Harry Kane is megtalálható (6).

Az angol hatos után az argentinok, a brazilok, a franciák és a spanyolok jönnek három-három labdarúgóval, majd a németek, a norvégok és az uruguayiak adnak még két-két futballistát.

Számunkra öröm, hogy ezen a listán Magyarország is megtalálható, ahogyan Ecuador, Horvátország, Nigéria és Portugália is.

byu/seekingabeauty insoccer

(Borítókép: Srdjan Stevanovic / Getty Images)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World