Hill: Toto Wolff mézesheteinek vége
Lewis Hamilton, Mercedes F1 W15
A Mercedes 2024-es Forma-1-es szezonja is gyötrelmesen indult, legjobb eredményük (rendes versenyen) egy ötödik hely még az idénynyitó Bahreini Nagydíjról. A csapat negyedik a konstruktőrök között, ügyfélcsapatuk, a McLaren mögött.
Már a ground effect-korszak 2022-es eleje nehezen tudnak rendesen nekiiramodni, látszólag évről évre ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, de addig, mióta Wolff 2014-ben átvette a csapat irányítását, verhetetlenek voltak a konstruktőrök között.
Wolff éppen akkor érkezett, amikor a csapatnak egyre jobban mentek a dolgok, már a 2014-ben életbe lépő motorszabályok szerint, amire a Mercedes remekül tudott készülni, amikor még Ross Brawn irányította őket.
Az egyik, Wolff felé néha megfogalmazott kritika az, hogy bár remekül irányította a Mercedest, amíg uralták a mezőnyt, nem ő építette fel őket, ennek pedig köze lehet ahhoz, hogy most szenvednek. A Sky Sportson Hill így vélekedett a helyzetükről: