„Harry Kane-t akartam” – A Manchester United menedzsere nem tudta megszerezni első számú célpontját
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag elismerte, hogy bár szerette volna, nem tudta leigazolni tavaly nyáron Harry Kane-t.
A Vörös Ördögök szakvezetője azonban kitart amellett, hogy az angol gólrekorder helyett szerződtetett Rasmus Höjlund ki fogja aknázni a benne rejlő lehetőségeket.
A Tottenham korábbi támadója, Harry Kane a Manchester United célpontja volt a nyári átigazolási időszakban, mielőtt az angol válogatott csapatkapitánya – összességében mintegy 100 millió euró ellenében – a Bayern Münchenhez csatlakozott.
A 30 esztendős Kane azóta 43 meccsen 43 gólt szerzett a német rekordbajnok színeiben – egy olyan, alapvetően csalódást keltő szezonban, amikor 10 év után először nem sikerült a Bundesliga élén végezni a bajor sztárcsapatnak.
Miután a United lemaradt az angol gólrekorderről, leigazolta helyette a dán válogatott Rasmus Höjlundot 75 millió euróért az Atalantától. A 21 éves csatár eddig – minden sorozatot figyelembe véve – 38 mérkőzésen 14-szer volt eredményes bemutatkozó szezonjában a Vörös Ördögök színeiben.
„Minden meccsen elvárás van velünk szemben, de ezt csak akkor tudod teljesíteni, ha vannak kiváló játékosaid. Az elmúlt évtizedben és ebben az időszakban azonban nem mindig tudtuk megszerezni azokat a labdarúgókat, akiket szerettünk volna. Ezután építkezned kell, és el kell fogadnod, hogy tehetségeket hozol be a múltban már bizonyított játékosok helyett” – mondta Ten Hag a Sky Sportsnak adott interjújában.
A holland szakember arról beszélt a MU korábbi védőjének, az immár szakkomentátorként dolgozó Gary Neville-nek, hogy le akarták igazolni a már bizonyított csatárt, Harry Kane-t, de nem tudták megszerezni. Ezután fordultak egy tehetséghez, Rasmus Höjlundhoz.
„Harry Kane-nel tudod, hogy kapsz 30 gólt. Szerintem Rasmus be fog érni, eljut erre a szintre, de időre van szüksége. Nem fair őt ugyanúgy értékelni, mint Kane-t. Soha nem hasonlítanám össze a két játékost, mert nagyon különböznek egymástól. Ám tavaly nyáron Höjlunddal kaptuk a legnagyobb potenciált a csatárpozícióban. Nagyon elégedettek vagyunk vele, de időre van szüksége az alkalmazkodáshoz” – fogalmazott ten Hag:
„Nagyon örülünk, hogy megmutatta képességét a gólszerzésre. Volt egy nagyon jó időszaka, amikor jöttek a találatok, de előtte és utána is voltak fizikai problémái, ami normális egy fiatal játékosnál. Ez azonban negatív hatással van a csapat eredményeire, és ezt el kell fogadni. Ám a szurkolók és a véleményformálók ezt nem értik, vagy nem akarják megérteni. Így ítélik meg a Man Unitedet, csak az eredményt látják, de időre van szükségünk. El kell fogadni, hogy a folyamat lassabban halad, és nem számíthatsz arra, hogy azonnal versenyben lehetsz a Bajnokok Ligájában és a Premier League-ben.”
A Manchester United a várakozásokon alul szerepelt, szerepel ebben a szezonban, amiben a maródiak folyamatosan hosszú listája ugyanúgy szerepet játszhat, mint a bevethető játékosok formaingadozása.
A Vörös Ördögök a BL-től például már karácsony előtt elbúcsúztak – a Bayern eközben Harry Kane vezetésével már az elődöntőben jár. Ten Hag tanítványai bejutottak ugyan az FA-kupa döntőjébe – ahol a címvédő, a városi rivális Manchester City vár rájuk –, de a gyatra bajnoki szereplés miatt már biztos, hogy jövőre nem lehetnek ott a legrangosabb európai kupasorozatban. Sőt, örülhetnek, ha megőrzik jelenlegi hatodik, még nemzetközi szereplést érő pozíciójukat.
Unibet