Mesterséges intelligenciával koreografált politikusok dobták fel a dél-koreai választást

Tíz éve még pokolian unalmasak voltak a parlamenti választásokat lezáró eredményváró tévéközvetítések Dél-Koreában. Idén azonban a most befejeződött voksolás éjszakáján a nagy televíziós társaságok mindent bedobtak, hogy nyerjenek a hírversenyben.

A dél-koreai parlamenti választásokat tehát nemcsak kiélezett politikai kampány jellemezte, hanem a tévétársaságok közötti rivalizálás is. Leginkább a fiatal, Z generációs szavazók figyelmének megragadására törekedtek, és ennek érdekében mindent bevetettek, kezdve a mesterséges intelligenciától (MI) a popkultúrán át egészen a flancos videógrafikákig.

Az 1991 óta működő SBS az ázsiai ország legnagyobb magántulajdonú médiacége, számos tévé- és rádiócsatornával. Az eredményváró éjszakájára például átdolgozták a koreaiak 2003-ban indult kedvenc romantikus tévésorozatának, a Stairway to Heavennek egy-két ikonikus jelenetét. Sőt a fiatalok kedvéért ebbe még a Mission Impossible című film klasszikus vonaton üldözős jelenetét is belecsempészték.

Persze itt nem Tom Cruise nyomul a száguldó vonaton a rosszfiúk után, hanem egy dél-koreai vonaton küzdenek egymással a képviselőjelöltek úton a szöuli parlamentbe jutásért, a cél minél több parlamenti helyet megszerezni.

A munka már egy éve tart az SBS-nél. Egy külön erre a célra verbuvált szakértőkből álló csapat, mintegy 70 ember dolgozott az animációkon, trükkökön, figurákon és a megvalósításon. A választások éjszakáján pedig 200 újságíró és technikai személyzet szolgálta ki a nézők igényeit az SBS stúdióiban.

A négy legnagyobb dél-koreai médiavállalat között ott van a legrégebben alapított állami KBS is. Ők például a parlamenti képviselői helyre pályázó politikusok avatárjait hozták létre, akik rapversenyre keltek egymással és dalokban énekelték el, mit is ígérnek pontosan választóiknak, ha rájuk szavaznak – írja összefoglalójában a BBC.

Lee Da-hie, egy helyi médiaelemző úgy véli, ezekkel a lépésekkel lehet a fiatal generáció tagjait rávenni a közeledésre a politikához, és bátorítani őket, hogy minél többen menjenek el szavazni.

A jelentkezőkről készült mémek, vicces figurák így sokkal inkább közel hozzák a fiatalokhoz a roppant tekitélyelvűnek tartott koreai politikusokat

– véli a szakértő. Persze, teszi hozzá, azt sem szabad elfelejteni, hogy a dél-koreai választók többsége ma már 50 év feletti. Nekik pedig a koruknak megfelelően kell tálalni a választások előtt az ország legégetőbb problémáit; így a lassuló gazdaság által okozott terheket, az elöregedő társadalom problémáit és a roppant magas megélhetési költségek által jelentett nehézségeket.

Az exit poll az ellenzék elsöprő győzelmét jelzi

Az előzetes eredmények alapján a parlamenti választásokon a koreai Demokrata Párt (DP) elsöprő győzelmet arat – jelentette a helyi média. A Yonhap hírügynökség exit poll adatok alapján azt írta, hogy a DP a 300 fős parlamentben 178-196 képviselői helyet szerezhet. A most kormányzó Népi Erő Pártja (PPP) pedig valószínűleg 87-105 mandátum birtokosa lesz. A JTBC, MBC és az SBS helyi televíziós műsorszolgáltató különálló felmérései alapján is hasonló eredményre lehet számítani.

A 300 mandátumból 254-et közvetlen szavazás útján lehet megszerezni, míg a fennmaradó 46 mandátumot az összesített szavazatok alapján osztják szét a pártok között. Helyi idő szerint a választások 6 óráig tartottak, délután öt órakor 64,1 százalékos volt a részvételi arány.

mesterséges intelligenciával koreografált politikusok dobták fel a dél-koreai választást

Egy személy leadja szavazatát 2024. április 10-én

Jelenleg a 2022-es elnökválasztáson győztes Jun Szogjol az államfő az országban, azonban pártja, a PPP kisebbségben kormányoz az ellenzéki, de többséget birtokló DP mellett. Jun számára sorsdöntő lehet a mostani szavazás, hiszen ez alapján dől el, hogy nagyobb befolyást tudhat-e majd magának a parlamentben a hivatali idejéből hátralevő három évben. Az exit poll adatok szerint erre kevés az esélye.

A PPP elnöke, Han Donghun kampánya során nagyobb támogatásra biztatta az embereket, hiszen pártja az elmúlt két évben nehezebben tudta keresztülvinni és kivitelezni terveit az ellenzéki többség miatt. Az I Dzsemjong által vezetett DP szerint azonban Jun kormánya alkalmatlan az ország vezetésére, amelyet jól mutat az országban meredeken emelkedő infláció, a lakhatási nehézségek és a több mint egy hónapja tartó, megoldatlan orvossztrájk.

A PPP azonban kitart álláspontja mellett, hogy a máig elhúzódó nehézségek a Jun előtti Mun Dzsein-kormány idején is léteztek, és megoldásuk az ellenzék konstruktivitásának hiánya miatt nehezen megvalósítható.

A két nagyobb párt mellett a választásokon indulhatott még a Korea Újjáépítése Párt, a botrányokba keveredett korábbi igazságügyi miniszter, Dzso Guk vezetésével. Továbbá az Új Jövő Pártja, amelyet a korábbi miniszterelnök, I Nagjon alapított. Valamint a megbuktatott volt PPP-elnök, I Dzsunszok vezette Új Reform Párt.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World