A Mercedesbe tart Sainz az olasz sajtó szerint

a mercedesbe tart sainz az olasz sajtó szerint

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari, 3rd position, in the Press Conference

Csütörtökön eldőlt az első dominó a 2025-ös pilótapiacon, miután Fernando Alonso bejelentette, legalább két évre szerződést hosszabbít az Aston Martin csapatával, ezzel véget vetve azon találgatásoknak, hogy a Mercedes csapatánál köthet ki.

A Gazzetta dello Sport pénteki írása szerint ezzel egyértelművé vált, hogy Carlos Sainz – akivel olyannyira titokban tárgyaltak az Ezüst Nyilak, hogy kívülről úgy tűnt, nem is érdeklődnek iránta – vált az első számú favorittá Toto Wolff számára.

Bár Wolff több helyen hangoztatta, hogy elsősorban Max Verstappenre pályázik, egyre inkább úgy tűnik, hogy a holland marad a helyén és Alonso döntése után az olasz lap szerint inkább úgy dönt, biztosra megy és leigazolja a spanyol versenyzőt, a csodagyereknek tartott Andrea Kimi Antonellit pedig még érleli kicsit az F2-ben.

Mindezt a Sauber nézheti szomorú szemekkel, ugyanis az olaszok szerint nagyon bíztak abban, hogy egykori főnökének, Andreas Seidlnek sikerül meggyőznie őt arról, hogy az Audi-projektre megéri várni 2026-ig. A Gazzetta szerint így ők most elsősorban az Alpine két versenyzőjére, Esteban Oconra és Pierre Gaslyra várnak, hogy amennyiben nem hosszabbítanak a francia csapattal, ők érkezzenek elsőként a lepattanóra.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World