Kiengedik a börtönpszichiátriáról az amstetteni rémet

kiengedik a börtönpszichiátriáról az amstetteni rémet

Kiengedik a börtönpszichiátriáról az amstetteni rémet

Az osztrák Josef Fritzlt, aki 24 éven át a pincébe zárva tartotta és többször megerőszakolta a asját lányát, a fegyház pszichiátriai részlegéről egy általános börtönbe szállítják.

kiengedik a börtönpszichiátriáról az amstetteni rémet

Az erről döntő kremsi bíróság egy pszichiátriai szakvélemény alapján arra jutott, hogy a férfi nem jelent többé veszélyt. Ugyanakkor a bíróság megelőzési okokból nem ment el odáig, hogy szabadlábra helyezze az Ausztriában amstetteni rémet, és az ügyészség is fellebbezhet még az áthelyezés ellen.

A börtön hagyományos részlegében Fritzl időről időre kérheti feltételes szabadlábra helyezését, és az ügyvéd szerint ezt jövőre meg is teszik. Az ügyvéd szerint védence a demencia erősödő jeleit mutatja, de az eljárást követni tudja.

2008-ban derült ki, hogy a most 88 éves amstetteni férfi csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és megerőszakolta a saját lányát, és hét gyermeket nemzett neki. A férfi felesége azt állította, semmit nem tudott mindezekről.

A súlyosan torzult személyiségű, de büntetőjogi szempontból beszámíthatónak ítélt Fritzlt 2009-ben életfogytig tartó, mentálisan abnormális elítéltek számára fenntartott fegyházban letöltendő büntetésre ítélték. A férfit a Bécstől 80 kilométerre északnyugatra fekvő Krems város börtönében tartják fogva. (Krone/MTI)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World