Ezt megúszta? Maradhat a posztján a Manchester United menedzsere
Brit sajtóértesülés szerint a csapat várakozásokon aluli szereplése ellenére a következő szezonban is Erik Ten Hag lesz a Manchester United menedzsere.
A klub szakmai munkát irányító társtulajdonosa szerint ugyanis egyrészt nem biztos, hogy kizárólag a holland szakember a felelős a gyenge eredményekért, másrészt nem nyűgözte le őt a lehetséges edzők listája sem. És akkor még nem is beszéltünk az esetleges menesztés költségeiről…
Mint ismert, Ten Hag második szezonjában a Manchester United messze elmaradt az előzetes várakozásoktól. A Vörös Ördögök a Bajnokok Ligájában csoportjuk utolsó helyén végeztek, de a Premier League-ben sem szerepelnek fényesen, mostanra elúszott annak a lehetősége, hogy a 2024/25-ös kiírásban is érdekeltek legyenek a legrangosabb európai kupasorozatban.
A United szurkolóinak egyedül az FA-kupa megnyerése jelenthetne némi vigaszt, a sorozat fináléjában azonban a címvédő városi rivális, a Manchester City vár kedvenceikre.
A holland szakemberre egyre nagyobb nyomás nehezedett, amióta Sir Jim Ratcliffe részesedést vásárolt a klubban. Az új tulajdonos nem titkolta meggyőződését, hogy a United csúnyán alulteljesített Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta.
A Vörös Ördögök vezetői csapatának nagyszabású átalakítását már meg is kezdte: Richard Arnold vezérigazgató, John Murtough futballigazgató, Cliff Baty pénzügyi igazgató és Patrick Steward jogtanácsos már mind távoztak pozíciójukból.
Sokan úgy gondolták, hogy Ten Hag lesz a következő áldozat, aki annak ellenére sem tudott értékelhető eredményeket elérni, hogy rengeteget költöttek a csapatára. Most azonban úgy tűnik, hogy megússza…
A The Athletic szerint még mindig „kiterjedt tanácskozás” folyik a holland szakember jövőjéről. A szerződéséből még egy év van hátra, és most egyre valószínűbbnek tűnik, hogy ki is tölti azt.
Ratcliffe és új vezetői csapata állítólag úgy gondolja, hogy a klub régi vezetői nem biztosították a menedzsernek a siker esélyét.
Az is igaz ugyanakkor, hogy a milliárdost nem nyűgözte le Ten Hag lehetséges alternatíváinak listája, és a menesztésének költsége is szerepet játszik abban, hogy a United most a posztján tervezi hagyni a hollandot.
Ratcliffe idejekorán figyelmeztetett, hogy az ő felügyelete alatt kudarcra nem lesz lehetőség.
„Nem fogok nyilatkozni Erik ten Hagról, mert nem lenne helyénvaló ezt megtenni. De ha megnézzük azt a 11 évet, ami eltelt azóta, hogy (a United korábbi vezérigazgatója) David Gill és Sir Alex Ferguson lemondott, akkor egy egész sor edző volt, köztük néhány nagyon jó. És egyikük sem volt sikeres, egyikük sem húzta túl sokáig. Nem lehet az összes edzőt hibáztatni. Az egyetlen következtetés, amit levonhatunk az az, hogy nem működött a környezet, amelyben dolgoztak” – mondta egy februári interjúban.
Unibet