Tomas Tuchel – „Pusztán azért nem ítélte meg a tizenegyest, mert gyáva volt!”

Mikel Arteta: „Szerintem nagyon jól kezdtük a meccset, dominánsak voltunk, az ellenfél térfelén tartottuk a labdát, majd ezzel a lendülettel meg is szereztük a vezetést. Aztán eljött a meccs kritikus pillanata, Ben White kihagyott egy nagy helyzetet, márpedig a Bajnokok Ligájában semmit nem lehet ajándékba adni.

Ebben a versenysorozatban nagyon kicsik a különbségek a csapatok között, ilyen szintű ellenféllel szemben helyzeteket is nagyon nehéz kialakítani. Mégis úgy gondolom, hogy higgadtak voltunk, különösen 2–1-es Bayern-vezetés után. Ilyenkor könnyen megeshet, hogy elveszíted a játékodat, velünk azonban ez nem esett meg.” – értékelt az ’ágyúsok’ trénere.

Majd hozzátette: „Azt hiszem, hogy elkövettünk néhány hibát, de azon leszünk, hogy tanuljunk ezekből és kijavítsuk őket a visszavágóra. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, most érzem a csapatban a hitet, hogy elmegyünk Münchenbe és lesz esélyünk megnyerni a találkozót.”

Thomas Tuchel a játékvezetőt kritizálta, amiért szerinte csapata a második félidőben nem kapott meg egy jogos tizenegyest: „Úgy gondolom, hogy hatalmas hibát követett el a játékvezető. Egy jogos tizenegyest nem kaptunk meg, ráadásul azt is elárulta, miért nem ítélte meg javunkra a büntetőt. Azt mondta a futballistáimnak, hogy azért, mert az Arsenal játékosa gyerekes hibát vétett, és egy Bajnokok Ligája-negyeddöntőben egy ilyen hibáért nem fog büntetőt ítélni. Ha ez a magyarázat, az borzasztó. Nagyon dühösek vagyunk, hiszen pusztán azért nem ítélte meg a tizenegyest, mert gyáva volt!”

tomas tuchel – „pusztán azért nem ítélte meg a tizenegyest, mert gyáva volt!”

Unibet

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World