Megvan, milyen gyakran kéne felmosni a konyhapadlót

Egy felmérésből az derült ki, hogy a legtöbb háztartásban átlagosan hetente egyszer, a nagytakarítás során kerítenek sort a konyhapadló felmosására. Szakértők szerint azonban ennél gyakrabban kéne, különösen akkor, ha kisgyerek és háziállat is van a családban.

megvan, milyen gyakran kéne felmosni a konyhapadlót

A konyha igazi paradoxon számomra, legalábbis, ami a takarítást illeti. Ez az a helyiség, ahol a legnagyobb tisztaságnak kéne lennie otthonunkban, hiszen itt főzünk és sokszor eszünk is, de éppen emiatt állandóan kosz keletkezik. Tetőzi a bajt, ha a gyerekek lemorzsálnak, kiöntik az innivalót, az étkezőasztalnál hegyezik a színes ceruzáikat, apa hajnalban félálomban mellészórja a darált kávét, a kutya a rágócsontját apró fecnikre szaggatja, a teraszról belépve behozzuk a homokot, faleveleket kintről… és még hosszasan lehetne sorolni.

A konyha takarítása azért is nagy kihívás, mert kevés az olyan üresjárat, amikor nyugodtan lehetne tisztogatni, hiszen sokszor itt van a legnagyobb élet egy családban. Az asztalt még csak-csak sikerül letakarítani, a konyhapultot is, a padlót felporszívózzuk, vagy este elintézi a robotporszívó, de a felmosás már kemény dió, és emiatt a kelleténél kevesebbszer kerül napirendre. Bevallom, én örülök, ha hetente egyszer fel tudom mosni a konyhapadlót, pedig alapvetően törekszem rá, hogy tisztaság legyen itthon. De sajnos Martha Stewart (aki háztartásvezetés terén szakértőnek számít, legalábbis a tengerentúlon) szerint ez nem elég.

megvan, milyen gyakran kéne felmosni a konyhapadlót

A felmosást sajnos akkor sem úszhatjuk meg, ha robotporszívónk van.

Heti kettő a minimum

A konyha padlójára ugyanis rengeteg láthatatlan, tapadós szennyeződés kerül (akár a nyers hús szeletelése, előkészítése, akár a sütés-főzés vagy evés közben), és ezeket nem lehet eltávolítani porszívózással. De sajna még a robotporszívó is kevés hozzá, hiába rendelkezik moping funkcióval, az gyakorlatilag csak egy nedves portörlés. A zsíros, ragadós szennyeződéseket és baktériumokat, egyéb kórokozókat pedig csak mosószeres, meleg vízzel vagy gőzölős géppel tudjuk feltakarítani. Szakértők ezért azt ajánlják, hogy lehetőleg heti kétszer, porszívózás után mossuk fel a konyhapadlót.

Ha pedig kisgyerek és/vagy háziállat is van a családban, akkor az volna az ideális, ha naponta felmosnánk. (Nálunk mindkettő van, így ezek szerint van még hova fejlesztenem a takarítási rutinomat.) A kisgyerekek rengeteget tartózkodnak a padlón, a kutya meg macska pedig akkor is sok szennyeződést behoz a bundáján, orrán kintről, ha séták után letöröljük a mancsát.

Melyik felmosó fej a legjobb?

Persze nemcsak az számít, hogy milyen gyakran, hanem hogy mivel végezzük a felmosást. Ez például anyukámmal állandó vitánk: én a sima textilre esküszöm, ő pedig a hagyományosabb szálasra. De kiderült, hogy tulajdonképpen nem a személyes ízlés dönt ebben, hanem leginkább a padlóburkolat típusa. A hidegburkolatra a szivacsos vagy sima, textil felmosó fejek helyett inkább a vékony szálakból állót javasolják, mert azok bejutnak a lapok közötti résekbe is. De havonta egyszer egyébként is kefével kéne áttakarítani a konyhapadló fugáját, mert ott is rengeteg szennyeződés, baktérium tud tanyát verni.

A kefével való súrolást megspórolhatjuk egyébként, ha gőzölős felmosóval takarítunk, mert az a résekből is kiszabadítja a koszt. De laminált vagy más, fából készült padló esetében nem szabad őket használni, ha csak nem akarunk gyorsan padlót cserélni. A laminált vagy hajópadlón ugyanígy nem ajánlott a túl sok víz használata. Martha szerint a legjobb, ha a vegyszeres felmosás után rögtön áttöröljük a területet egy száraz, sima textil moppal.

megvan, milyen gyakran kéne felmosni a konyhapadlót

A sima felmosás során nem tudjuk rendesen kitakarítani a járólapok fugáját.

Amit a legtöbben elfelejtenek

És még egy koszcsapda, amit sokan kihagynak a konyhapadló takarítása során: a konyhabútor lábazata, illetve a küszöbök vagy burkolatváltók széle. Ezek ugyan kevésbé vannak szem előtt, de a felmosó fejről gyakran itt kötnek ki az apró morzsadarabkák, haj- és szőrszálak stb. (Cikk írása közben csekkoltam én is a bútor alját, és elszörnyedtem, pedig tegnap pucoltam ki a konyhát.) A felmosás utolsó lépése tehát mindig az legyen, hogy szivaccsal végigtöröljük ezeket a kritikus zónákat is.

Az alábbi galériában pedig még több tippet adunk ahhoz, hogy könnyebben rendet tarthass a konyhában:

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World