A Ferrari korábbi világbajnoka rendkívüli aukciót tart

a ferrari korábbi világbajnoka rendkívüli aukciót tart

Jody Scheckter, Ferrari 312T4

A dél-afrikai pilóta 1972 és 1980 között 111 nagydíjon indult, és ezen idő alatt tíz futamgyőzelmet ünnepelhetett. A 74 éves Scheckter azonban most úgy döntött, hogy 12 autót kínál eladásra az RM Sotheby’s monacói árverésén, amelyet május 11-én tartanak majd.

A legértékesebb masina kétséget kizáróan a szívóhatású 1979-es F1-es Ferrarija, az utolsó olyan autó, amely még Enzo Ferrari élete alatt elhódította az F1-es bajnoki címet az olasz márkának. Egészen pontosan a #040-es karosszéria kerül majd kalapács alá, amely a negyedik volt az öt megépített 312 T4-ből.

Ezt kizárólag Scheckter vezette, aki a belga és a monacói futamot meg is nyerte vele, ami csak tovább növeli az autó értékét. Scheckter vezetésével emellett a Ferrari abban az évben Monzában is győzni tudott, aminek köszönhetően elhódították az egyéni és a konstruktőri bajnoki címet is.

A háromliteres, 12 hengeres masinát még 1982-ben vette meg a csapattól, és az értékét jelenleg 4,5-5 millió fontra becsülik. Az aukción emellett ott lesz az az 1971-es McLaren M19A, amellyel Scheckter a következő évben megejtette F1-es debütálást az Amerikai Nagydíj keretében.

A dél-afrikai emellett még egy híres hatkerekű Tyrell P34-et is áruba bocsát, bár ez nem egy eredeti autó, hanem egy 2008-ban újjáépített modell. Scheckter egyébként az 1976-os Svéd Nagydíjon győzelmet aratott azzal az autóval, és négy további dobogós helyezést is szerzett.

A Forma–1-es gépek mellett azonban lesznek F2-es és F3-as masinák is az aukción, sőt, még egy 1960-as Alfa Romeo Giulietta SZ sportautó is, amely 1961-ben 1963-ban elindult a híres Targa Florio közúti versenyen.

Scheckter összesen tehát 12 autót kínál majd eladásra az aukción, melyek összértéke nagyjából 11 millió fontra rúg.

Nézd meg: Videón az első körök a 2024-es Aston Martinnal

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World