Életfogytiglanra ítéltek egy hajléktalant, aki két embert megölt

Tényleges életfogytiglanra ítéltek jogerősen egy hajléktalan férfit, aki két embert ölt meg Salgótarjánban – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a Nógrád Vármegyei Főügyészség 2021 decemberében emelt vádat egy erőszakos többszörös visszaesővel és társával szemben életellenes bűncselekmények miatt.

A Balassagyarmati Törvényszék 2023. január 19-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a középkorú férfit bűnösnek mondta ki több emberen elkövetett emberölés bűntettében, és életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta.

Bűnügyi előéletére figyelemmel a feltételes szabadságra bocsátásból is kizárta. A társát, egy nőt, emberölés bűntette miatt vonta felelősségre a bíróság, és őt 10 év szabadságvesztésre ítélte.

Két embert is halára szúrt

Az ítéleti tényállás szerint a bűntársak élettársként hajléktalan életmódot folytattak, szálláshelyük egy salgótarjáni híd alatt volt. 2020 őszén csatlakozott hozzájuk egy másik hajléktalan férfi, aki ittas állapotban, visszatérően szexuális ajánlatokkal ostromolta a női elkövetőt, aki őt rendszeresen visszautasította.

Mint írták, 2020 szeptemberében a nő elpanaszolta élettársának, hogy újabb ajánlatot kapott a hozzájuk költözött férfitól. Ekkor az élettárs az akkor már ittasan egy matracon fekvő sértettet testszerte hétszer megszúrta, majd a kést a nő átvette, és még kétszer mellkason szúrta a sértettet, aki ezután perceken belül meghalt.

2021. január 11-én a korábbi erőszakos bűncselekményei miatt többször büntetett férfi egy másik nőismerősével szórakozott Salgótarjánban. Lerészegedtek, és amikor a férfi híd alatti szálláshelyéhez értek, szóváltásba keveredtek. A férfi dühében ütlegelni kezdte, majd 12 alkalommal megszúrta egy késsel a nőt, aki elvérzett.

A Fővárosi Ítélőtábla január 25-én kelt jogerős másodfokú ítéletével az erőszakos többszörös visszaeső férfi tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését helybenhagyta, ellenben női bűntársa 10 év tartamú börtönbüntetését 8 évre enyhítette a cselekmény óta eltelt időmúlásra, valamint büntetlen előéletére és másodlagos elkövetői szerepére tekintettel.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World