Alonso bejelentette, melyik F1-es csapat autóját vezeti a következő szezontól

alonso bejelentette, melyik f1-es csapat autóját vezeti a következő szezontól

Alonso bejelentette, melyik F1-es csapat autóját vezeti a következő szezontól

A kétszeres Formula–1-es világbajnok, Fernando Alonso szerződést hosszabbított az Aston Martinnal, így jelen állás szerint a 2026-os szezon végéig nem vált csapatot a veterán pilóta.

Alonso előző szerződése az idei szezon végén járt volna le az Aston Martin F1-es istállójánál, korábban pedig hírbe hozták őt a Red Bull-lal és a Mercedesszel, ahol jövőre megüresedik egy hely Lewis Hamilton távozásával.

A 42 éves spanyol a mezőny rangidőse, így a 2026-os szezonban tölti be 45. életévét a minden hájjal megkent versenyző.

Fantasztikus hír, hogy Fernando velünk marad. Az elmúlt 18 hónap során szoros munkakapcsolatot építettünk ki, és ugyanolyan eltökélten hiszünk a közösen felépített projekt sikerességében. Fernando állta a szavát, és amikor úgy döntött, hogy folytatni akarja a versenyzést, először velünk ült le beszélgetni. Megmutatta, hogy hisz bennünk, és mi is hiszünk benne. Fernando még mindig éhes a sikerre, jobban vezet, mint valaha, fittebb, mint valaha, és teljes mértékben elkötelezett az Aston Martin versenyképessé tétele mellett

– nyilatkozta Mike Krack csapatfőnök a bejelentés után, írja a Sky Sports.

Alonso a 2022-es szezon után igazolt át az Aston Martinhoz a Renault gyári F1-es csapatatól, az Alpine-tól, és a tavalyi szezon első nyolc versenyén hat dobogós helyezést szerzett.

Utána az Aston Martin lemaradt a fejlesztési versenyben, így a szezon második fele nem sikerült túl fényesen, de a csapat tulajdonosa, Lawrence Stroll továbbra is elkötelezett amellett, hogy az istállóból olyan csapatot faragjon, ami felveheti a versenyt a bajnoki címért küzdő Red Bull–Ferrari párossal.

Alonso néhány napja utalt rá, hogy nem tervez átigazolni a Mercedeshez, mert meglátása szerint az Aston Martin most versenyképesebb autót tud neki biztosítani. A csapat másik pilótája, Lance Stroll sokkal gyengébb teljesítményt nyújt, mint a spanyol, de mivel az édesapja a csapat tulajdonosa, így egyelőre nem fenyegeti az a veszély, hogy kirúgják őt.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World