Egy szaklap szerint vasútvonalakat zárhatnak be Magyarországon, Lázár Jánosék cáfolnak
Egy szaklap szerint vasútvonalakat zárhatnak be Magyarországon, Lázár Jánosék cáfolnak
Az Indóház Online vasúti szakportál egy pénteki cikkben azt írta, hogy a kormányzat nyolc mellékvonalon igényfelmérésbe kezd, mert az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) intézkedési tervet kért „a vasúton egyre súlyosbodó mellékvonali dízelmotorvonat-hiány, a fennálló aktuális helyzet miatt”. Az említett tárca később közleményben cáfolta meg az állítást.
Az Indóház Online – egy birtokukba került, állítólag „a MÁV-Startban íródott” levél alapján – azt írta, hogy a nyolc mellékvonal jövője kérdésessé vált.
A cikkben azt írták, hogy az utasszámlálást, igényfelmérést április 20-tól június 15-ig tartanák meg a nyolc vonalon. Azt is hozzátették, a levél szerint Lázár János szándéka is az volt, hogy a vonatok helyett a Volán autóbuszaival oldják meg a közlekedést.
Miniszter Úr világosan kifejezte számunkra, hogy ő örülne, ha a Volán autóbuszaival ki lehetne váltani pár vonalon a vasúti közlekedést. (Módváltás 2.0)
– írták állítólag a levélben.
Az írás az elrendelt utasszámlálást a mellékvonali dízel motorvonatok, azaz a Bz-k hiányával indokolja, de Mohács felé például Desirók is járnak. Ezután felsorolták a konkrét mellékvonalakat is:
- 4. sz. vasútvonal (Nyergesújfalu–Komárom);
- 14. sz. vasútvonal (Pápa–Csorna);
- 23. sz. vasútvonal (Zalaegerszeg–Rédics);
- 35. sz. vasútvonal (Siófok–Kaposvár);
- 66. sz. vasútvonal (Villány–Mohács);
- 94. sz. vasútvonal (Sajóecseg–Tornanádaska);
- 106. sz. vasútvonal (Sáránd–Nagykereki);
- 127. sz. vasútvonal (Gyoma–Szeghalom).
„A szándék tehát egyértelmű, a vasúti személyszállítás leállítása, a Módváltás 2.0 elnevezés is ezt jelzi. Az időzítés se lehet véletlen. Noha a tavaly augusztusban bezárt tíz mellékvonal ügye nem váltott ki országos ellenállást, azért a június 9-i önkormányzati választásba nyilván nem akarnak belezavarni, így a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium a választás utánra időzíti a bezárásokat” – írta az Indóház Online.
Reagált a tárca, szerintük az egész „fikció”
A szakportál a cikk tartalmával kapcsolatban megkérdezte a MÁV-Volán-csoportot is, ők azt írták nekik: „Nem nyolc, hanem egyetlen újabb mellékvonal esetében sincs döntés módváltásról vagy bezárásról, ilyen döntés előkészítése nem zajlik a vasúttársaságnál. A levél tartalmát tehát nem tudjuk megerősíteni, annak keletkezési körülményeit, okait vizsgáljuk, az idézett levél szövege így semmiképp sem tekinthető hivatalos MÁV-Volán-álláspontnak.”
„A MÁV-START Zrt. egyébként folyamatosan figyeli a szolgáltatási területén az utasszámok alakulását, a vonatok kihasználtságát, időközönként – beleértve a nagy forgalmú vasútvonalakat is – utasszámlálási illetve piackutatási tevékenységet folytat, ám a megkeresésben foglalt vasútvonalakat érintően nem került kiadásra utasszámlálási feladat vagy azzal kapcsolatos engedélyezés” – tették hozzá.
A cikk publikálása után az ÉKM is kiadott egy közleményt Vakvágányra futott a szaklap címmel, amelyben azt írták: „Egy magát közlekedési, logisztikai szaklapként meghatározó hírportál ma állítólagos belső információkra hivatkozva vasúti mellékvonalak bezárásáról jelentetett meg cikket, amit több sajtóorgánum is átvett.
Nem tudjuk, hogy az elfogott ál- vagy valódi levél a vasúti mellékvonalak utasszámlálásáról milyen miniszterre hivatkozik, egyet azonban tudunk: biztosan nem Lázár Jánosra. Az építési és közlekedési miniszter ugyanis egyetlen újabb mellékvonal esetében sem döntött módváltásról vagy bezárásról, ilyen feladat előkészítésére nem utasította a vasúttársaságot, így a cikkben említett 8 mellékvonallal kapcsolatban sem kezdődhetett ilyen munka, illetve célzott utasszámlálás. A levél valakinek az írói munkássága részét képezheti: fikció
– írta az ÉKM.
Erre reagálva az Indóház Online közölte: „amennyiben fentiek igazságtartalmához nem férhet kétség, az érintetteket megkövetjük, és elnézésüket kérjük”.