Drámai videót posztoltak Karsai Dánielről, már beszélni is alig tud
Drámai videót posztoltak Karsai Dánielről, már beszélni is alig tud
Mesterséges táplálásáról posztolt videót Karsai Dániel. Az alkotmányjogász állapota, ahogyan azt előrevetítette, rohamosan romlik.
„Lakoma” címmel posztolt videót Karsai Dániel, az eutanáziáért kampányoló, ritka bénulásos betegségben szenvedő alkotmányjogász a TikTokon.
A felvételből kiderült, hogy a betegágyában fekvő, mozgásképtelen jogász
már nem képes egyedül enni, és úgy tűnik, hogy a nyelés is nehezére esik.
Ahogyan azt előrevetítette, és a betegség jellegéből is tudni lehet, az állapota fokozatosan fordul rosszabbra, jelenleg gyomorszondán keresztül, mesterségesen táplálják. Beszélni is nagyon nehezen tud már, a szavait alig lehet érteni.
@karsai.dniel
Lakoma
♬ eredeti hang – Karsai Dániel
Mint azt megírtuk, Karsai Dániel tavaly augusztusban szembesült a halálos diagnózissal, szeptemberben pedig bejelentette, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mert szerinte az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogokat sért.
Karsai ALS-ben, azaz amiotrófiás laterálszklerózisban szenved, ezzel a betegséggel élt Stephen Hawking világhírű fizikus is. A betegség az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadását okozza – lefolyása a mentális képességeket nem érinti, a teljes lebénulást tiszta tudattal élik végig a betegek. Az alkotmányjogász szerint az ALS megalázó, a betegség utolsó szakasza gyakorlatilag vegetatív létezés, tudatos aktivitás vagy kommunikáció lehetősége nélkül.
Hazánkban 1998 óta elismerik a passzív eutanáziát. De nem engedélyezett az aktív eutanázia egyetlen formája sem, azaz a gyógyíthatatlan betegeket bizonyos körülmények között kizárólag az ellátás visszautasításának joga illeti meg.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
(Borítókép: Németh Emília / Index)