Fitneszbérletet vett ajándékba a túlsúlyos húgának, erre ő megsértődött

Gyerekként ugyanabban az egyesületben sportoltak, de míg Zita felnőttként is aktív maradt, testvére egyre kevesebbet mozgott, és sok pluszkiló kúszott fel rá. Mivel úgy látta, húgát is zavarja a teste, jó ötletnek tartotta, ha karácsonyra meglepi egy fitneszbérlettel, hogy újra közösen edzhessenek. Az ajándék azonban balul sült el…

Emlékszem, hogy 6 évesen a húgom, Anita alig várta, hogy ő is elkezdhesse az úszásórákat. Én akkor már másfél éve jártam a helyi uszodába az általános iskola szervezésében. A lelkesedése csak tovább nőtt, miután egyre magabiztosabban tempózott a medencében. Szinte az egész gyerekkorunkat végigkísérte az úszás szeretete, a tanév alatt hetente kétszer jártunk az uszodába, nyaranta két hetet úszótáborban töltöttünk. Élsportban sosem gondolkoztunk, csupán a mozgás szeretete és az együtt töltött idő hajtott minket. A közös edzéseknek akkor lett vége, mikor az egyetem miatt a fővárosba költöztem.

Én el sem tudtam képzelni az életemet sportolás nélkül, ugyan már nem a medencében, hanem szárazföldön, egészen pontosan a közeli fitneszteremben állítottam kihívások elé a testemet. A testvérem is próbált egy ideig új mozgásformát találni magának, de pár év múlva teljesen felhagyott a sporttal, és ez bizony hamar meglátszott az alakján. A pluszkilók mellett pedig még aggasztóbb volt, hogy az egészségi állapota is egyre romlott. Hormonális problémák, enyhe cukorbetegség, reflux: ezekről tudtam, de lehet, hogy még más baja is volt, amibe már nem avatott be. Merthogy mikor felhoztam a témát, általában teljesen bezárkózott. Hiába próbáltam tapintatosan, empatikusan közelíteni, annyival lerendezte, hogy én úgysem érthetem, hiszen világéletemben vékony alkatú voltam. Valóban, de a fittségemet nagyrészt a rendszeres sportnak köszönhetem, ezért is próbáltam Anitát is rávenni, hogy újra elkezdjen mozogni.

Gyerekkorukban rendszeresen úsztak, de az egyetem alatt Zita testvére fokozatosan felhagyott a mozgással.

A tökéletes karácsonyi ajándék – legalábbis azt hittem

A második fia születése után fél évvel szerencsére valami megváltozott a hozzáállásában: online videókra tornázott, odafigyelt az étkezésére is. Megörültem neki, de az életmódváltás nem tartott sajnos sokáig. Két hónap után egyre ritkultak az edzések, egyre több csalónap csúszott az étrendjébe. A nyári szünetben aztán teljesen elengedte a dolgot, mondván kisgyerekek mellett nincs ideje magára. Ezzel nem mertem vitatkozni, mert nekem nincs még babám, és korábban egy vitánk során már úgyis megkaptam tőle, hogy milyen könnyű nekem, nem kell senkihez sem alkalmazkodnom, sok a szabadidőm.

Tudtam, hogy nem avatkozhatok bele a testvérem életébe, de borzasztó volt nézni, hogy ennyire elhagyja magát (már 20 kiló plusz volt rajta), és nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Tudtam, hogy a sport a fogyáson kívül az életkedvét is feltuningolná, ezért mindenképp szerettem volna segíteni. Kitaláltam, hogy karácsonyra meglepem egy éves fitneszbérlettel. Mivel tavaly viszonylag közel költöztünk egymáshoz, és a környéken nyílt egy konditerem, ahol gyerekfelügyeletet is biztosítanak, úgy gondoltam, ez egy szuper lehetőség. Már elképzeltem, milyen klassz lesz heti kétszer közösen izzasztani magunkat, és Anita is fellélegezhet, hogy a gyerkőcök közben nyugodtan játszhatnak.

Zita csak segítene szeretett volna testvérének, de ő nagyon megharagudott rá.

„Ez valami rossz vicc?”

Karácsony másnapján, mikor összegyűltünk a szüleink házában, izgatottan nyújtottam át neki a becsomagolt ajándékutalványt. Arra számítottam, hogy mosolyt látok majd az arcán, mikor kibontja, de csak kérdőn nézett rám. „Ez valami rossz vicc, Zita? Karácsonykor is a súlyommal piszkálsz?” – szakadt ki belőle, amitől totál lefagytam. Hebegve-habogva elkezdtem neki magyarázni az ötletemet, hogy újra formába rázódjon, mi pedig újra közelebb kerülhessünk egymáshoz, és még a gyerekek felügyeletére is gondoltam, de ő egyre inkább kiakadt. A fejemhez vágta, hogy nem kell mindenkinek olyan vékonynak és izmosnak lennie, mint nekem (hozzáteszem, nem is mondtam soha ilyet), és hogy elege van abból, hogy szerintem csak a fogyással kéne foglalkoznia (ilyet sem állítottam sosem). Majd azt kiabálta, hogy semmi kedve mutogatni magát a fitneszteremben, és hogy miért nem gondolok arra, hogyan festenénk egymás mellett. Ezen a ponton már majdnem elsírtam magam, nem akartam a gyerekek előtt tovább vitatkozni, tovább rontani a hangulatot, ezért csak annyit mondtam, hogy akkor hagyjuk. És hagytuk is… Annyira, hogy december 25. óta sosem ér rá, ha találkozni szeretnék, az üzenetekre is alig válaszol. A sógorom szerint megbántottam, de én nem érzem, hogy ennyire sértő lett volna az ajándékom, és remélem, hogy a húgom is belátja ezt hamarosan.

Egy valamiben biztos igaza volt Zitának: a sport nemcsak a fizikai, hanem a mentális egészségre is pozitív hatással van. Az alábbi mozgásfajták garantáltan jó kedvre derítenek: