Deutsch Tamás nem megy vitázni a Partizánba, mert szerinte „dollármédia”
Deutsch Tamás nem megy vitázni a Partizánba, mert szerinte „dollármédia”
A Fidesz EP-listájának vezetője arra hivatkozva utasította vissza a többi párt listavezetőjével való vitát a Partizánon, hogy Gulyás Márton csatornáját „Soros György hálózata finanszírozza”.
„Tisztelt Gulyás Márton,
Megkaptam levelét a május 17-ére tervezett eseményükre.
Amint azt már korábban világossá tettem, az európai parlamenti választásokon induló pártok listaállításának lezárultát követően minden listavezetővel kész vagyok vitázni.
Az Önök csatornáját – a saját bevallásuk szerint is – Soros György hálózata finanszírozza. A dollármédia, így Önök is, pontosan azt teszi, amit a finanszírozóik elvárnak tőle. Nyíltan háborúpárti, bevándorláspárti és genderpárti pártpolitikai álláspontot képviselnek.
Mindezek alapján, ahogy eddig, úgy most és a jövőben sem kívánok az Önök politikai tevékenységéhez semmilyen formában sem asszisztálni.
Tisztelettel,
dr. Deutsch Tamás”
– így utasította vissza a Partizán megkeresését Deutsch Tamás fideszes listavezető az uniós választási kampányban.
A május 17-ére szervezett vitára (ahogyan ez a válaszposztból is kiderül) Deutsch Tamás (Fidesz) mellett Dobrev Klára (DK-MSZP-P), Donáth Anna (Momentum), Le Marietta (MKKP), Magyar Péter (Tisza) és Toroczkai László (Mi Hazánk) kaptak még meghívást – vagyis a többi releváns párt EP-listájának vezetői.
Deutsch Tamás válasza ebben a Facebook-posztban olvasható:
Borító: Deutsch Tamás, a Fidesz EP-listájának vezetője, Kép: Facebook / Deutsch Tamás