Akkora bulit csaptak a törökök Budapesten, hogy beleremegett az épület

Húsz éve sikeres török táncszínházi előadást láthattuk a Nemzeti Táncszínházban szerda este. Az Isztambuli Állami Operaház és Balett Rosegarden című előadásában egyedi módon fonódik össze múlt és a jelen, az elektronikus zene és a szúfi hagyományok.

Szerda este a szokásostól eltérően nemcsak a magyar közönség foglalta el a helyét a Nemzeti Táncszínház nézőterén. Már az épületbe belépve azt tapasztaljuk, hogy nagyon nagy számban vannak jelen törökök, ami nem csoda, hiszen az Isztambuli Állami Operaház és Balett (MDTistanbul) egyik legnépszerűbb előadására, a Güldestanra, azaz a Rosegardenre érkeztünk.

Térbeli és időbeli utazás

A kétfelvonásos produkciót illetően az első, ami a magyar nézőnek érdekes lehet, hogy bár modern táncelőadás kezdődött, élő zenekar szolgáltatja a muzsikát. Feltűnik a hegedű, a cselló, a brácsa, ütőhangszer és a kanún nevű húros hangszer is (az arab és a török zene egyik fő hangszere). S hogy miről szól az előadás?

A Rosegardenben térbeli és időbeli utazást élhetünk át a XVII. századi Evliya Çelebi írásaitól a kortárs szerzők műveiig.

A török irodalomnak, a modern ember belső utazásainak, az oszmán birodalom idejének, a modern Isztambulnak, és egy rózsának is fontos szerep jut benne. A Rosegarden színteréül szolgáló sátor pedig a nomád életet jelképezi. A színes és dinamikus produkciót nemcsak élő zenekar kíséri, hanem a világhírű fotóművész, Ara Güler Isztambulról készült fotói is.

Misztikus áthallások

A táncos jelenetek közé sokszor beékelődik egy-egy zenekari rész, amikor „csupán” a zenét élvezheti a néző. Magyar fülnek is élvezetes, hiszen egy percig sem unatkozunk. A táncos részek rendkívül dinamikusak, és feltűnhetnek a török mozgáskultúra sajátosságai is. A produkció talán az egyik legélvezetesebb része az első felvonás utolsó száma, amikor olyan bulit csapnak a színpadon a törökök, hogy még az épület is beleremeg, a nézőnek pedig kedve támad csatlakozni.

A török táncművészet egyik meghatározó alakja, Beyhan Murphy és Mer- can Dede világzene-művész több jelentésréteget hordozó, mobil előadása a török kultúrát hivatott megjeleníteni, a kortárs, modern tánc nyelvén gazdagítva azt misztikus áthallásokkal.

A darabban tehát kortárs és klasszikus elemek fonódnak össze: az oszmán korból egy városi kávéházba, a modern ember belső útkeresésétől a kerengő dervisekig jutunk el. (A dervis szó a köztudatban a muzulmán szúfa testvériség képviselőire utal, akik a középkori keresztény szerzetesekhez hasonlóan szegénységben éltek) – majd utunk végén ott vár a rózsa, kifejeződése mindannak, ami az emberiségben a legnemesebb.

Török-magyar százéves barátság

A Beyhan Murphy által koreografált, Mercan Dede zenéjére készült művet 2004 óta több mint 20 országban, köztük Hollandiában, Kínában, Németországban, Macedóniában, Boszniában, Algériában, Franciaországban és Albániában is bemutatták.

A Rosegarden olyan nagy nevű törökországi fesztiválokon is szerepelt, mint az Aspendos Opera- és Balettfesztivál, a Bodrum Balettfesztivál vagy a Bursa Fesztivál. A szerdai előadáson Gülşen Karanis EKŞİOĞLU, a Török Köztársaság budapesti nagykövete és TanSAĞTÜRK, az Állami Operaház és Balett főigazgatója is részt vett.

Az előadás a Százéves barátság és együttműködés elnevezésű program jegyében valósult meg a Török Kulturális és Turisztikai Minisztérium és a Török Köztársaság Budapesti Nagykövetsége révén. A program előtt és után a teremben és az előcsarnokban is Törökországot bemutató videókat és látványterveket vetítettek a résztvevőknek.

(Borítókép: Güldestan / Rosegarden)