Haaland káprázatos mesterötössel válaszolt a kétkedőknek

Erling Braut Haaland még csak nem egészen 21 hónapja a Manchester City labdarúgója, de kedd este immár másodszor szerzett egy meccsen öt gólt a Bajnokok Ligája-címvédő csapatában. A 23 éves norvég fenomén a Luton Town ellen 6–2-re megnyert FA-kupa-nyolcaddöntőben ért el klasszikus mesterötöst, ezzel rácáfolt a vészmadarakra, akik már arról károgtak, hogy visszatérése után nem az igazi a gólvágó.

Semmi sem utalt arra, hogy kedd este kiszakad Erling Braut Haaland gólzsákja. A Manchester City csatára december és január jó részét kihagyta makacs sérülése miatt, és visszatérése óta hét mérkőzésen mindössze három gólra volt képes, ami tőle gyenge produkciónak számít.

haaland káprázatos mesterötössel válaszolt a kétkedőknek

Erling Haaland, a Manchester City játékosa feltartóztatja Teden Mengit, a Luton Town játékosát az Emirates FA Kupa ötödik fordulójában játszott mérkőzésen a lutoni Kenilworth Roadon 2024. február 27-én

A Luton Town elleni FA-kupa-nyolcaddöntőben azonban kijött a lépés a 194 centis óriásnak. Még nem telt el három perc a Kenilworth Roadon, Kevin De Bruyne elment a bal szélen, visszagurított, és Haaland ballal a jobb sarokba bombázott. A másodikra a 18. percig kellett várni, ekkor is De Bruyne ugratta ki a leshatáron helyezkedő Haalandot, aki Tim Krul kapus lábai között talált a hálóba.

A 40. percben gyönyörű alábökős gól következett szintén ballal, szintén De Bruyne átadásából. Még szünet előtt szépített a Luton, sőt, az 52. percben 3–2-re felzárkózott, de aztán Haaland gyorsan lehűtötte a hazai kedélyeket. Az 55. percben ismét De Bruyne hozta kihagyhatatlan helyzetbe a norvégot, aki ballal az üres kapuba passzolt (4–2), majd az 58. percben megtört a sorminta: ezúttal nem De Bruyne, hanem Bernardo Silva labdáját vágta balról, ballal a kapuba a skandináv center.

Nem egészen 58 perc leforgása alatt klasszikus mesterötös, az első négy gólt De Bruyne passzából! A 6–2-es végeredményt Mateo Kovacic állította be.

Íme Haaland góljai:

Haaland 83 mérkőzésen 79 gólnál tart a City mezében. 98 éve ő az első City-játékos, aki egy meccsen ötöt rúgott az FA-kupában, legutóbb 1926 februárjában Frank Roberts volt képes öt gólra a Crystal Palace ellen 11:4-re megnyert mérkőzésen.

Haalandnak ez a második ötgólos meccse, amióta a City játékosa. Először 2023. március 14-én az RB Leipzig elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen rúgott ötöt, miközben 7–0-ra győzött az angol bajnok. (Nekünk, magyaroknak vigasz, hogy nem Gulácsi Péter, hanem Janis Blaswich védte a Lipcse kapuját.)

Ebben a szezonban, mivel hosszú ideig sérült volt, 29 meccsen még csak 27 gólnál tart, aligha ismétli meg előző idénybeli produkcióját, amikor 53 mérkőzésen 52-szer talált az ellenfél hálójába.

Haaland a legjobbkor találta meg góllövő cipőjét. Vasárnap 16.30-kor jön a Manchester United elleni hazai bajnoki derbi, jövő szerdán a Bajnokok Ligájában a Köbenhavnt fogadja Pep Guardiola csapata, március 10-én az Anfielden akár el is dőlhet a bajnoki cím sorsa a Liverpool elleni csúcsrangadón.

De még nincs vége a nagy sorozatnak, március 17-én Brightonba utaznak a kékek, március 31-én pedig következik az Arsenal elleni rangadó, az Etihad Stadionban.

De vissza a Luton elleni mérkőzéshez. Kevin De Bruyne négy gólpassza is kuriózum. A belga a norvéggal páratlan párost alkot.

Kerkez Milos együttese, a Bournemouth hosszabbítás után maradt alul a Leicester Cityvel szemben, a válogatottal szóba hozott Sammie Szmodics pedig góljával ráadásra mentett a Newcastle United ellen, de a Blackburn tizenegyesekkel alul maradt végül.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World