Huszonegy fogást ettünk végig, és nagyon megérte

Terasz a belvárosban, egy kőhajításnyira a Ferenciek terétől, sok élő növénnyel, apró fényekkel, dekorációkkal. Ha pedig benézünk a hatalmas portálablakokon, azonnal bent találjuk magunkat. Persze nem szó szerint, de az érzés ilyen. Impozáns épület, felirat hirdeti büszkén:

Centrál Kávéház, 1887 óta.

huszonegy fogást ettünk végig, és nagyon megérte

A 2022. április 11-én újranyitott kávéház a költészet napján, vagyis április 11-én ünnepelte kétéves évfordulóját. S minden arra játszott volna, hogy ez a két dátum találkozzon – a jeles ünnep meg az újranyitás –, hiszen a Centrál az egyik legnagyobb múltú irodalmi kávéház.

Vissza a nagypolgári múltba

Amikor belép az ember az ajtón, olyan érzés fogja el, mintha időutazáson venne részt – a nagypolgári élet atmoszférája lengi be a kávéház hatalmas tereit. A bejárattól balra van bár és kávéházi rész, amelyet a neves irodalmi lap után HÉT-nek neveztek el, ez inkább az esti, vacsorázni betérő vendégek kedvelt része. Központi elem a félkör alakú, pezsgő- és habzóborfókuszú bárpult, magasított asztalokkal és székekkel körülvéve.

Jobbra található a nagy kávéházi hajó: a történelemben a NYUGAT nevet kapta, ez a terület látja el a napközben betérő vendégeket, igazi klasszikus, törzshelyérzést keltő miliővel. És ne feledkezzünk meg a galériáról sem, amely terület főként csoportok fogadására, rendezvények megtartására alkalmas.

A Centrál Kávéház most sajtónap keretein belül az Indexnek is bemutatta az idei év új gasztronómiai kínálatát, amelynek végigkóstolása azért volt kihívás, mert mind a 21-féle újdonságot kipróbáltuk.

Mit kínálnak 2024. április 11-től?

A hatalmas kínálatból szabadon választhatunk, ami azt jelenti, hogy a számos Eggs Benedict közül akár vacsorára is kérhetünk egy fogást. Ez az étel amúgy is a nagykávéházak tipikus és ikonikus fogása, a Centrálban pedig most hét különböző Eggs Benedict-variáció került az étlapra, egyebek mellett

  • arabos-padlizsános és
  • füstölt lazacos, valamint
  • steak csíkokkal és
  • shakshukával próbáltuk ki.

Egyik finomabb volt, mint a másik, és a legjobb, hogy a vegetáriánusok is találnak köztük kedvükre valót.

Az étlapon a párizsi és budapesti nagykávéházakra jellemző könnyed bisztrókonyha mellett megtaláljuk a progresszív, egyedi ételeket is, comfortfood stílusban. Ebben szerepel a nagyon hangsúlyos reggeli- és brunchkínálat egyedi süteményekkel, klasszikus és különleges tojásételekkel, továbbá egy egész napos leves-, főétel- és snack-kínálat.

Ez lehetővé teszi, hogy a nap bármely szakában, bármilyen alkalom, esemény mellett megtaláljuk a saját stílusunkat. Legyen szó baráti vagy üzleti találkozóról, vasárnapi családi ebédről vagy egy péntek-szombati, piano báros vacsoráról.

Ha túl vagyunk a főételeken, a látványdesszerteket kár lenne kihagyni. Égnek, folynak, olvadnak, és édesszájúak, figyelem: valódi ízbombák.

A hangulat a fogásokon kívül is magáért beszél, miután naponta nyolcórányi élő zene szól. Mindennap 10 és 14, valamint 18 és 22 óra között szórakoztatja élő zene a nagyérdeműt, ez jellemzően zongora, vagy zongora és hegedű, esetleg zongora és brácsa duó. A zenészek pedig végtelenül profik, nemcsak a hangszert, hanem a közönséget is nagyon érzik.

S ha már nagykávéházról van szó, hiba lenne kihagyni a klasszikus kávéféleségeket – mostantól például a cold brew-t –, amelyek többfajta növényi tejjel is kérhetők, de

  • forró csokoládék,
  • teák, limonádék,
  • friss juice-ok
  • és smoothie-variációk is gazdagítják a kínálatot.

Extra meglepetésként minden kávé mellé rövid idézet jár, így a kulináris élvezetek mellett a szellemi örökségünket is ápolják. Rövid idézetek formájában szólhat hozzánk József Attila, Ady Endre, Nádasdy Ádám, a Queen, David Bowie, John Lennon és Whitney Houston is.

A nagy kávéházi klasszikusok meglepő formában kaphatók. A gomba-Stroganoffot háromféle gombából készítik, de ízletes a burgundi marharagu, a club szendvics, a bruschetta és a burrata is, mindet érdemes kipróbálni. A klasszikus ételek közül megtalálható az étlapon a shakshuka buggyantott tojással, a töltött bundás kenyér vagy a lágy bivalyburrata rukkolaágyon.

Ha már nem akarunk vezetni, a széles koktélkínálatot – vermouthok, spritzek, buborékok – is érdemes kipróbálni.

Az 1887-ben alapított intézménybe tényleg a nap bármely szakaszában betérhetünk – vagy a hatalmas üvegablakok mögé, vagy, jó időben, a páratlan hangulatú teraszra, legyen szó családi bruncholásról, délutáni kávéról és desszertről – vagy pezsgő báréletről.

Modern világban klasszikus vendégszeretettel

A Centrál mindig is nagy forgalmú közösségi tér volt, ahol az elmúlt 130 évben számos híresség, író, költő, zenész fordult meg. Jelentős részük országunk szellemi és kulturális elitjének tagja volt, sokak közülük ünnepelt, progresszív gondolkodók. Az újranyíló kávéház tiszteleg a Centrál aranykora előtt, egybeolvasztja a korabeli szellemiséget a jelenkorra jellemző modernséggel és progresszivitással, és minden napszakban, minden alkalomból, a lehető legszélesebb vendégkör előtt áll nyitva – a modern világban klasszikus vendégszeretettel.

Megtudtuk, hogy a beltér megújításakor fontos szempont volt a kávéház múltjához méltó kedves, ám elegáns otthonosság érzetének kialakítása, amelyben a vendég nem feszeng, fel tud engedni. A kávéja mellett – ha ehhez van kedve – kicsit elveszhet a történelmi időutazásban, nagypolgári életérzésben, felfedezheti a kávéház apró, rejtett szépségeit, meg is örökítheti ezeket, ha éppen úgy látja jónak. De ha elektronikus leveleire kell válaszolnia, vagy egy prezentációt összeállítania, itt ahhoz is talál megfelelő inspirációt.

Irodalmi élet a javából

A világítás is rendkívül hangulatos: az asztali és századelős álló lámpák az estéket teszik még hangulatosabbá, a megújított falakat díszítő fényekkel emelik ki. Két zongora is helyet kapott a kávéházban, a bejárat egyik és másik oldalán, amelynek célja, hogy a napközbeni kávéházi rész és az esti bár-éttermi rész is dedikált zenei programot élvezhessen. Mindemellett újraéled a kávéház történelmi kávés konyhája a korábbi cukrászpult helyén.

A térbe sok klasszikus kávéházi növény került, az arany különböző árnyalatai, a zöld és világosbarnás színek uralják a helyiségek sok elemét. A Centrál belső élményének megteremtésén többek között Hergenrőder Ildikó belsőépítész és Meskó Zsolt színházi rendező dolgozott.

Ha betérünk a Centrálba, eszünkbe juthat, hogy a hőskorban szellemi központtá, egyben a Nyugat íróinak törzshelyévé vált. A lapnak kétszer is volt itt törzsasztala. Az első 1908-tól, az indulástól – nyolc éven keresztül mindennaposak voltak az összejövetelek. A Nyugat írói minden kedden összegyűltek a Nyugat-zsúrra, szerdánként pedig az írónők tartották itt az összejöveteleiket. Ezeken az eseményeken rendszeresen részt vett

Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Osvát Ernő, Schöpflin Aladár, Gellért Oszkár és Babits Mihály.

A második törzsasztalnál 1920 körül állandó vendég volt Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Surányi Miklós, Nagy Lajos, Kárpáti Aurél, Szabó Lőrinc, aki „folyton írt a kávéja mellett”, valamint egy ideig József Attila is. Szabó Dezsőnek, habár mindig lenézte a nyugatosokat, szintén külön asztala volt, Táltos néven, az 1920-as években, egészen 1925-ig, amikor a budai Philadelphiába tette át a székhelyét.

Megbecsült vendége volt a kávéháznak Karinthy Frigyes, aki miután Budáról Pestre költözött, a Hadikból a Centrálba települt. 1934 és 1938 között itt töltötte sok délutánját. Itt észlelte végzetes betegségének első tüneteit is, majd műtétje után itt írta az Utazás a koponyám körül első vázlatait. Karinthy asztalánál gyakran ült a fiatal Ottlik Géza.

A Centrál tehát olyan hely, amelynek hangulatát, kínálatát érdemes a bakancslistára venni, legalább egyszer megélni, a klasszikus nagykávéházi miliőbe belekóstolni.

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom az Eventrend Group közreműködésével jött létre.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World