Manchester City–Manchester United: micsoda gólok és micsoda fordítás!

Az angolok sem viccelnek, ha városi rangadóról van szó, telt ház várta a manchesteri összecsapást, melyen a “Vörös Ördögök” már a 8. percben lehűtötték a kedélyeket.

Jobban kezdett a Manchester City a Manchester United ellen a Premier League soros fordulójában vasárnap késő délután. Ám a 8. minutumban jött a meglepetés – a semmiből lőtt akkora bombagólt középről bő 20-ról Rashford, mellyel rögtön csendre is intette az addig igazán lelkes és hangos City-szurkolókat.

Ezt követően is nagy nyomás alá helyezte az első félidőben a hazai csapat a Unitedet, ám vagy az utolsó passzokba, vagy a lövésbe, vagy a gondolatokba csúszott hiba a City részéről, így egy félidőnyi játék után maradt az egygólos United előny, 0–1.

A második játékrész 11. percében pedig érkezett a City egyenlítése, Foden lőtt óriási gólt 22 méterről, 1–1. A folytatásban nagy csoda nem történt, a Manchester City támadott, a Manchester United védekezett, nagy volt a mezőnyharc a pályán. Az pedig valahogy benne volt a levegőben, nem biztos, hogy rosszul jár az, aki arra fogad ezekben a pillanatokban, hogy lesz még gól az összecsapáson. Lett!

A 80. minutumban ismét jól sült el Foden lába, majd a ráadásban még Halland is megmutatta, hogy jelen van, okos találatával végül 3–1-re győzött a City, amelyik megfordította az állást a maga javára, győzött, és tapad Szoboszlaiékra.

manchester city–manchester united: micsoda gólok és micsoda fordítás!

Unibet

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World