BL: sorsdöntő meccs vár Szoboszlaiékra a Manchester City ellen

Asia's Tech News Daily

Naponta új játék és nagy nyeremény vár az Unibet Adventi naptárában! Regisztrálj most!

Az A, a B, a C és a D csoport zárófordulóját rendezik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a nyolc 16 közé jutást érő helyből hét már elkelt, csupán egy kiadó, a B jelű kvartettben erre három csapat pályázik.

A százszázalékos Liverpool már biztos csoportelsőként várja a nyolcaddöntő sorsolását, mögötte jelenleg az FC Porto van a legjobb helyzetben, amely ha legyőzi otthon az Atlético Madridot, akkor a Milan-Liverpool mérkőzés végkimenetelétől függetlenül továbbjut.

Amennyiben a portugálok csak döntetlent játszanak, akkor arra van szükségük, hogy az olasz bajnoki listavezető ugyancsak pontokat veszítsen a Vörösökkel szemben.

Az Atlético Madrid csak abban az esetben játszhat nyolcaddöntőt, ha nyer a Porto otthonában, a Milan pedig nem győzi le a Liverpoolt.

Az A csoportban a három magyart, Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig hazai pályán a már biztos csoportleső Manchester City ellen harcolhatja ki az Európa-ligás folytatást érő harmadik helyet, ehhez “mindössze” annyit kell tennie, hogy ugyanannyi pontot szerez, mint a Paris Saint-Germain vendégeként szereplő Brugge.

A lipcsei együttes már Jesse Marsch nélkül lép pályára, az amerikai vezetőedzőt ugyanis vasárnap menesztették posztjáról, így az angol bajnok ellen megbízottként Achim Beierlorze irányít.

BL: sorsdöntő meccs vár Szoboszlaiékra a Manchester City ellen
© Technológia: GOAL unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Lipcse szombaton a Mönchengladbachot fogadja, a hazai csapat sikere 1.80, a döntetlen 3.85, a vendég győzelem pedig 4.20-szoros pénzt fizet

BL: sorsdöntő meccs vár Szoboszlaiékra a Manchester City ellen
© Technológia: GOAL Unibet

Internet Explorer Channel Network
Asia's Tech News Daily
News Related

OTHER NEWS

„Nevet változtat” az Alfa Romeo az F1-ben

© Alfa Romeo Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C41 Ma délután adott ki egy közleményt arról az , hogy 2022-től már nem Alfa Romeo Racing Team ORLEN, hanem Alfa Romeo ... Read more »

Európai Bizottság: uniós jogot sérthetett a kormány, amikor keresztbe feküdt az Aegon biztosító felvásárlásának

© Technológia: 444.hu Előzetes következtetést adott ki az Európai Bizottság a magyar kormány áprilisi döntésével kapcsolatban, amelyben megvétózta, hogy a Vienna Insurance Group AG (VIG) felvásárolja az Aegon biztosítási csoport ... Read more »

Itt vannak a részletek a BKK időalapú jegyeiről

© Technológia: Index.hu A Fővárosi Közgyűlés várhatóan a jövő héten dönt az időalapú BKK-jegyek bevezetéséről, amelynek árusítását tavasszal már meg is kezdhetik – közölte Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke a Facebookon. Azt ... Read more »

A villámok is kirajzolják a tongai vulkán kitörési felhőjét

Amint arról az Index is beszámolt, január 15-én nagy erejű tenger alatti vulkánkitörés történt a Csendes-óceán délnyugati részén, Új-Zélandtól északra található Tonga térségében. A kitörés után számos természeti jelenségre figyeltek ... Read more »

Sztárok, akik halálos vadállatot tartanak az otthonukban

Annak, aki egy kutyával vagy hörcsöggel nem éri be, jöhet a törpemalac, leguán, madárpók, szurikáta vagy épp egy láma. © Axelle,Scott Dudelson/Getty Images Hazánkban is egyre több egzotikus állatot lehet ... Read more »

Nem tetszik a fővárosnak a Gellért-hegyi sikló terve, így nem támogatják

© Technológia: Index.hu Áttekintették a tervet, és megállapították, hogy az nem egyezik a Fővárosi Önkormányzat elképzeléseivel. Budapest vezetése mindenképpen közberuházásban képzeli el a fejlesztést. A Siklóberuházó Kft. vezetője szerint a ... Read more »

A Fidesz nem szeretné, ha Schadl György ingatlanszerzéseit vizsgálnák

© Technológia: Index.hu Hiába szerettek volna vizsgálóbizottságot létrehozni az ellenzéki képviselők, hogy minél előbb kiderítsék, mennyi önkormányzati tulajdonú ingatlant szerzett meg, valamint mennyiért Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar ... Read more »

„Ez igazságtalanság lenne a kisebb kategóriákra nézve”

Piastri mindössze a harmadik olyan versenyző lett Charles Leclerc és George Russell mögött, akik már újoncként, ráadásul egymás után tudták megnyerni az F3-as és F2-es bajnokságot. Hiába azonban a remek ... Read more »

Életveszélyes lebegő telepeket most partra a víz Ausztráliában

© Technológia: Index.hu Hatalmas mennyiségben mossa partra a víz a világ egyik legveszélyesebb, telepes medúzafajának, a portugál gályának (Physalia physalis) a példányait Ausztráliában. A portugál gálya a kinézetre hasonlít a ... Read more »

Váratlan fordulat a hazánkat bíráló országjelentés kapcsán

© Technológia: Mandiner.hu Decemberben és januárban ötrészes cikkben jártunk utána, milyen ecsetvonásokkal fest torz képet a magyarországi médiahelyzetről a Médiapluralizmus Monitor által készített országjelentés. E szerint (a teljesség igénye nélkül): ... Read more »

A Ford Mustang Mach-E hihetetlenül biztonságos egy balesetben

© Motor1.com Magyarország Sturtevant Mach E Front damage Nem csak a Tesla elektromos autói menti az életeket, ez a Mach-E ugyanúgy tette a dolgát. https://insideevs.com/news/561807/ford-mustang-mache-crash-safety/   A Ford Mustang Mach-E ... Read more »

Ghislaine Maxwell a perének újratárgyalását kéri

© Technológia: 444.hu Jeffrey Epstein legfontosabb segítője, a szexkereskedelem miatt nemrég elítélt Ghislaine Maxwell szerdán kérte az amerikai bíróságtól, hogy tárgyalják újra az ügyét – írja a BBC. Az indok: ... Read more »

A környezeti problémák tudományos kérdések és politikai eszközök is

Akár Magyarországot, akár a fejlett országok bármelyikét nézzük, a választási kampányok ma már elképzelhetetlenek anélkül, hogy a pártok állást foglalnának ezekben a kérdésekben. Napjainkban a környezeti problémákra és a klímaváltozásra ... Read more »

WHO: A nemzetközi közlekedési tilalmakat fel kell oldani vagy enyhíteni kell

© AFP Hamarosan eltörölhetik a nemzetközi beutazási tilalmakat? Enyhíteni kellene, vagy teljesen fel kellene oldani a nemzetközi beutazási tilalmakat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb ajánlása szerint. A héten tartott legutóbbi ... Read more »

Az omikron terjedése miatt mégsem nyitják meg Nyugat-Ausztrália határait február 5-én

© Technológia: 444.hu Mégis fenntartják a szigorú beutazási korlátozásokat Nyugat-Ausztráliában – jelentette be csütörtökön Mark McGowan, az állam kormányzója. A kormányzó egy hónappal korábban még azt mondta, hogy február 5-től ... Read more »

Írónők főszerepben a hétvégén

A Magyar Kultúra Napját január 22-én ünnepeljük. Erre az alkalomra a Várkert Bazár két kiemelkedő női író életművét eleveníti fel: január 23-án Szabó Magda műveiből összeállított bensőséges esttel, január 24-én ... Read more »

Csalásbiztos lesz a választási szoftver tavasszal?

Az Index megtudta, hogy pontosan mikor lesznek az informatikai főpróbák. A tét és a nyomás most még nagyobb, mint négy éve, hiszen a választások napján most népszavazást is tartunk. Január ... Read more »

Alacsony fizetésekkel szembesülnek a hazai rádiósok a Médiatanács felmérése szerint

© stock by depositphotos.com / Media1 Ezen a héten is ülésezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mely egy rádiók körében készített felmérés tanulmányozása és elfogadása mellett rádiós ... Read more »

Egy 19 éves fiatal az első nő, aki egyedül körberepülte a Földet

© Technológia: 444.hu A 19 éves, brit-belga származású Zara Rutherford 155 nap és 51 ezer megtett kilométer után szállt le repülőgépével Belgiumban a Kortrijk-Wevelgem repülőtéren. “Ez egyszerűen őrület, még nem ... Read more »

Sportaréna és filmstúdió is épül az űrben

A Space Entertainment Enterprise (SEE), Tom Cruise közelgő űrfilmjének társproducere, egy sportarénát és egy filmstúdiót tervez építeni az űrben – adta hírül a Variety. Az SEE-1 nevet viselő projekt első lépcsője ... Read more »

Brüsszel üzent Varsónak: fizessetek 69 millió eurót!

© Technológia: Index.hu Az Európai Bizottság levelet küldött Lengyelországba, amelyben azt kérték, hogy fizessék be azt a 69 millió eurót, amelyet Az Európai Unió Bírósága szabott ki rájuk. A bírói ... Read more »

A világ legritkább kutyafajtái olyan szépek, hogy arra szavak sincsenek

Ezekkel a kutyafajtákkal nem találkozunk túl gyakran a hétköznapokban! © Katrin B./Pixabay Tudtad, hogy a világ legnépszerűbb kutyafajtái között évek óta első helyen szerepel a labrador? Ezt a különleges kutyát ... Read more »

Három éve halt meg Andy Vajna, özvegye a filmmogul sírjánál emlékezett

Vajna Tímea az évforduló alkalmából meglátogatta a filmmogul Los Angeles-i sírhelyét, és videóval emlékezett meg egykori férjéről Instagram-oldalán. 2019. január 20-án, hosszú betegség után, budapesti otthonában hunyt el a 75. ... Read more »

Összehangolt nyugati választ sürget az amerikia külügyminiszter Moszkvával szemben

© AP Photo/Alexander Zemlianichenko, Pool, File Az esetleges orosz agresszióra adott nyugati válaszlépéseket igyekszik összehangolni európai körútján az amerikai külügyminiszter. Antony Blinken csütörtökön a német, a francia és a brit ... Read more »

Macron és Biden is kész katonákat küldeni Romániába

© Technológia: Index.hu Klaus Iohannis román államfő Twitter-bejegyzésekben üdvözölte csütörtökön, hogy Emmanuel Macron francia és Joe Biden amerikai elnök is kész katonákat küldeni Romániába a NATO keleti szárnya, a Fekete-tenger ... Read more »

Több ország is azt tanácsolja a sportolóinak, hogy inkább ne vigyék magukkal a mobiljukat a pekingi olimpiára

© Technológia: 444.hu Kötelező lesz a pekingi olimpia résztvevőinek használniuk egy My2022 nevű telefonos appot. Elvileg ez szolgál majd a Covid-státusz ellenőrzésére. Sok ország, köztük az Egyesült Államok viszont azt ... Read more »

Rekordokat döntött az 1200 kilométert futott Porsche Carrera GT

© Motor1.com Copyright 2005 Porsche Carrerra GT A modell 1,9 millió dollárért, azaz majdnem 600 millió forintért.  This 780-Mile Porsche Carerra GT Just Set Two Different Records By Selling For ... Read more »

A ránk váró időjáráshoz nincs mit hozzáfűzni

© Technológia: Index.hu Erősen felhős vagy borult időre lehet számítani csütörtök estig, sőt több hullámban valószínű vegyes halmazállapotú csapadék: északkeleten, keleten havas eső, havazás lesz a jellemző, másutt az esőt, havas ... Read more »

A CIA szerint nem orosz titkosszolgálati akció okozza a Havanna-szindrómát

© Technológia: 444.hu Ezernyi ügy alapos vizsgálata után a CIA javarészt kizárta, hogy az elsősorban diplomatákat érintő megbetegedést, a Havanna-szindrómát valamilyen külföldi titkosszolgálati akció okozná. Bár maga a jelentés teljes ... Read more »

Miért nem ismerik el az oltáshoz hasonlóan a természetes immunitást?

© Technológia: Index.hu Az Alkotmánybíróság érdemi elbírálás nélkül visszautasított egy indítványt, amelyben a panaszos jogalkotói mulasztás megállapítását kérte amiatt, hogy a koronavírus elleni védettségi igazolványt szabályozó kormányrendelet kizárja a jogosultak ... Read more »

Gyermeket vár a legeredményesebb magyar női kardozó

© Technológia: Index.hu A legeredményesebb magyar női kardozó, Márton Anna megoperált térde szépen gyógyul, az olimpiai negyedik helyezett vívó elkezdte az edzéseket, de a visszatérésére még várni kell, mert május ... Read more »

Leclerc a család fontosságáról beszélt F1-es sikerei kapcsán

A most 24 éves monacói mindig is versenyző akart lenni, de édesapja, Hervé nélkül, aki egyébként maga is pilóta volt, talán sosem jutott volna el a Forma–1-ig. „Az édesapám vezetett ... Read more »

Ha nem akar halláskárosodást és égési sérüléseket, nem használja ezt a terméket

A Dumbum elnevezésű tűzijáték égési sérüléseket, továbbá halláskárosodást okozhat, ezért kivonták a forgalomból – tájékoztat róla a rendőrség.  © Fotó Police.hu A hatóság arról is beszámol, hogy Belgiumból érkezett a jelzés ... Read more »

Nincs baj az ivóvízzel, de az ellenőrzés még szigorúbb lesz

Az Európai Bizottság két olyan, a hormonháztartást megzavaró vegyületet nevezett meg, amelyek esetleges megjelenését szorosabban nyomon kell követni az ivóvízben. De mennyiben érinti ez a magyar csapvizet? A Magyar Víziközmű ... Read more »

Ha ez a 7 tárgy ott van az otthonodban, hivatalosan is felnőtt vagy!

A felnőtté válásnak több jele is van, ha pedig az alábbi 7 tárgyat már beszerezted az otthonodba, úgy tűnik, hivatalosan is átléptél ebbe a szakaszba! © Jelenet a Nászszezon c. ... Read more »

307 szervátültetést végeztek el Magyarországon 2021-ben

© Technológia: Index.hu Tavaly 307 szervátültetést végeztek el Magyarországon, 273 esetben elhunyt donorból, 34 esetben pedig élőből eltávolított szervvel. Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) adatai szerint a négy magyarországi vesetranszplantációs központban ... Read more »

Márciusban jöhet a félórás és másfél órás BKK-jegy

© Technológia: 444.hu A fővárosi közgyűlés jövő héten dönt az időalapú jegyekről, amelyekkel az utasok egy meghatározott időintervallumban korlátlanul vehetik igénybe a BKK járműveit. Az új jegytípus márciustól lesz elérhető, ... Read more »

Feltörték a Vöröskereszt adatbázisát, félmillió emberről már mindent tudnak

© Technológia: Index.hu A Nemzetközi Vöröskereszt bejelentette, hogy hackerek feltörték egy adatbázisukat, aminek következtében mintegy 515 ezer ember adatai szivároghattak ki. A genfi székhelyű szervezet azt írta: olyan emberek adataihoz ... Read more »

24 évesen visszavonult az evezős, akit kétszer válaszottak meg az év legjobbjának

Gadányi Zoltána 24 évesen bejelentette, hogy visszavonul a profi sporttól, és csak az amatőrök között evez a jövőben. A Magyar Evezős Szövetség 2018-ban és 2019-ben is az év női evezősének választotta ... Read more »

A FIFA szigorítja a kölcsönadás szabályait

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most! (x)   A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nyártól ... Read more »
On free-english-test.com you will find lots of free English exam practice materials to help you improve your English skills: grammar, listening, reading, writing, ielts, toeic