Ricciardo dühös magára a félresikerült bahreini időmérője után

ricciardo dühös magára a félresikerült bahreini időmérője után

Daniel Ricciardo, Visa Cash App RB F1 Team, in the pit lane

Az RB-t több szakértő és szurkoló is az idény egyik potenciális meglepetésének vagy fekete lovának kiáltotta ki, miután tavaly erősen zárták az évet, és idénre még szorosabbra fűzték együttműködésüket a Red Bull-lal.

Ricciardo ugyan a tesztet követően igyekezett óvatosan fogalmazni csapata teljesítményét illetően, az RB azért valóban nem tűnik annyira rossznak, hiszen Juki Cunoda például csak ezredekkel maradt le a Q3-as szereplésről.

Amikor az ausztrált arra kérték, hogy értékelje a kvalifikációt, ő elmondta, egyszerűen nem tudott elég tiszta kört futni a VCARB 01-gyel. „Csalódott vagyok, amiért nem raktam össze a kört, mert erre van az időmérő edzés. És akkor kéne összeraknod, amikor igazán számít, szóval kissé haragszom magamra.”

„Nem vezettem rosszul vagy ilyenek, de sosem sikerült igazán tiszta kört futnom. Mindig voltak olyan részei a pályának, ahol időt hagytam benne. Még ha kicsikét javítottam is valahol, akkor meg a következő kanyarban vesztettem időt. Mivel azonban Juki ott van a 11. helyen, úgy éreztük, ha erős kört futunk, akkor lehetséges a Q3. Alapvetően viszont nagyjából a legjobb 12 környékén vagyunk.”

Ricciardo ettől függetlenül továbbra is hisz benne, hogy ő és Cunoda besurranhatnak a pontszerző helyekre, bár az is igaz, hogy vélhetően hatalmas csata lesz majd a top 10-be kerülésért. „Igen, egyértelműen úgy vélem, hogy meg tudjuk csinálni. Nagyon szoros, szóval sok forog kockán. Ha csak egy tizedet is tudsz nyerni a gumikezelés révén, akkor máris jobb esélyed van a pontszerzésre.”

„Nem voltunk annyira rosszak a hosszú etapokon, tehát van bennünk némi optimizmus azzal kapcsolatban, hogy előrébb tudjuk verekedni magunkat. Ez ráadásul az első verseny, szóval bármi megeshet. Lehet, hogy elöl néhányan túl izgatottak lesznek…” – tette még hozzá mosolyogva Ricciardo.

Az ausztrál jövőre már szeretne a Red Bullnál a versenyezni, méghozzá Sergio Perez helyén, aki szintén nem volt elégedett magával az időmérőt követően.

Watch: Íme a 2024-es F1-es Williams!

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World