Az amerikai milliárdoknak hála az ukránok megállíthatják az oroszokat, ám nagy ellentámadásra nem indokolt számítani
Az amerikai milliárdoknak hála az ukránok megállíthatják az oroszokat, ám nagy ellentámadásra nem indokolt számítani
Horribilis összegű, 61 milliárd dolláros katonai segítséget kaphat Ukrajna az elkövetkezendő hetekben-hónapokban az Egyesült Államoktól annak nyomán, hogy a törvényhozás alsóháza hosszú huzavona után megszavazta az erről szóló törvényt. Miként a 444 is megírta, a republikánusok többsége ugyan elutasította az előterjesztést – 101-en szavaztak igennel, 112-en nemmel, ami ismét válságot okozhat a pártban –, de az a demokraták egyöntetű támogatásával így is simán átment. Mivel új törvényről van szó, ezért azt a Szenátusnak is jóvá kell hagynia, ez azonban formalitás, hiszen a felsőházban a demokraták vannak helyzetben. Ugyanígy az sem kérdéses, hogy Joe Biden elnök alá fogja írni a jogszabályt, következésképpen az elmúlt időszakban háborús defenzívába kényszerült ukrán hadsereg helyzete az új amerikai fegyvereknek hála jelentős mértékben javulhat az elkövetkezendőkben.
A kérdés csak az, hogy mennyire.
Rácz András Oroszország-szakértő a közösségi oldalán vasárnap úgy értékelte, „az amerikai katonai támogatási csomag nagyon jelentős eredmény”. A szóban forgó poszt szerint az Egyesült Államok már hónapokkal korábban jelentős mennyiségű fegyvert, főképp tüzérségi lőszert és légvédelmi rakétát helyezett át európai szövetségesei területére azzal a céllal, hogy ha meglesz a politikai jóváhagyás, a lehető leghamarabb meg tudjanak indulni a szállítások Ukrajnába. Ennek köszönhetően szó szerint a törvény jogerőre emelkedésének másnapján már indulhatnak is a fegyverek a frontra.