Döntött az Országgyűlés: megszavazták a kriptovalutákról szóló törvényt

döntött az országgyűlés: megszavazták a kriptovalutákról szóló törvényt

Döntött az Országgyűlés: megszavazták a kriptovalutákról szóló törvényt

Az Országgyűlés szerdán elfogadta a kriptoeszközök piacáról szóló törvényt – közölte az MTI.

Korábban már írtunk arról, hogy több fontos kérdésről is döntenie kellett a parlamentnek szerdán, köztük kriptoügyben is. A legfontosabb szerdai döntés a veszélyhelyzet meghosszabbítása lehetett.

A kriptoeszközök piacáról szóló törvényt szintén elfogadta a parlament:

146 igen, 5 nem szavazattal és 30 tartózkodás mellett hozták meg a döntést.

Arról, hogy pontosan miben áll ennek a szabályozásnak a jelentősége, korábban több szakértőt is megkérdeztünk.

Mint az MTI írja, Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára korábban a jogszabályról elmondta, hogy az kiterjed a kriptoeszközök magyarországi kibocsátására, nyilvános ajánlattétel keretében történő kínálatára, bevezetésére a kereskedésbe, a kriptoeszköz-szolgáltatásokra, valamint a felügyeleti feladatokra.

A kriptoeszközök osztályozása igazodik az uniós rendelethez, ezért megkülönbözteti az úgynevezett eszközalapú tokeneket, az elektronikuspénz-tokeneket, továbbá azokat a kriptoeszközöket, amelyek az előbbi kettő közül egyiknek sem minősülnek. A felügyeleti feladatokat a Magyar Nemzeti Bank fogja ellátni a szabályozás értelmében.

A bitcoin ára egyébként az utóbbi hetekben rekordokat döntögetett. Azóta volt némi visszaesés: cikkünk írásakor, csütörtök délután fél 6 körül 68 500 dollár körüli szinten mozgott a kriptovaluta ára.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World