Tavaly háromszor annyian szöktek át Észak-Koreából Dél-Koreába, mint 2022-ben

Tavaly csaknem megháromszorozódott – nagyjából 190-re emelkedett – a Dél-Koreába átszökő észak-koreaiak száma az előző év adataihoz képest – írta meg az MTI a szöuli országegyesítési minisztérium közleménye alapján.

Eközben Észak-Korea alkotmányba foglalta, hogy Dél-Korea a „fő ellenségük”, és az újraegyesítésre semmi esély nincs.

Dél-Koreában jelenleg több mint 34 ezer, Észak-Koreából átszökött ember él, aki a krónikus élelmiszerhiány és a politikai elnyomás elől menekült el.

2022-ben mindössze 67 észak-koreai szökevényt regisztráltak, de még ez sem volt a legalacsonyabb szám, hiszen 2021-ben – a Covid-járvány okozta szigorítások miatt – mindössze 63-an tudtak átszökni a határon. A szöuli tárca adatai szerint a legtöbben – összesen 2914-en – 2009-ben jutottak át.

tavaly háromszor annyian szöktek át észak-koreából dél-koreába, mint 2022-ben

Észak és Dél-Korea közötti demilitarizált terület 2023. április 15-én

Tavaly a külvilágtól elzárkózó diktatúrát elhagyó diplomaták és kereskedelmi tisztségviselők emelkedő száma volt különösen feltűnő.

A szöuli külügyminisztérium bejelentette szerdán, hogy szankciós listára helyez két újabb személyt, három jogi személyt és tizenegy hajót Phenjan nukleáris programjával összefüggésben. A tárca közlése szerint az érintettek energiahordozók illegális tengeri csempészetében vettek részt.

A dél-koreai hadsereg pedig azt közölte, hogy

amerikai és japán katonákkal közös háromnapos hadgyakorlatot kezdtek hétfőn az Észak-Korea jelentette fenyegetés miatt.

A gyakorlaton részt vett a nukleáris meghajtású Carl Vinson amerikai repülőgép-hordozó is.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World