Közel-keleti válság: Joe Biden „privát üzenetet" küldött Iránnak

Az elnök biztos abban, hogy Amerika „jól felkészült”, és erre figyelmeztette is.

Ahogy arról az Indexen is beszámoltunk, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság péntek hajnalban két csapást is mért a jemeni húszik partmenti állomásaira, majdnem 30 célpontot támadva. A harmadik támadás szombat hajnalban történt, amely egy radart célzott meg.

Ezzel a harmadik támadással az amerikai elnök szerint „privát üzenetet” küldtek Iránnak, majd (mindenféle egyéb magyarázat nélkül) hozzátette, hogy

privátban szállítottuk ki, és biztosak vagyunk benne, hogy jól felkészültünk.

– írja a BBC.

Irán tagadja ugyan, hogy részt vett volna a húszik Vörös-tengeri támadásaiban ám Teheránt többen is azzal gyanúsítják, hogy fegyverekkel látja el a húszikat. Az Egyesült Államok szerint

az iráni hírszerzés kritikus fontosságú ahhoz, hogy lehetővé tegyék számukra a hajók megcélzását.

David Cameron brit külügyminiszter kijelentette, hogy Nagy-Britanniának „nincs más választása”, mint hogy katonai lépéseket tegyen a jemeni húszik ellen, válaszul a Vörös-tengeren hajókat ért támadásaikra.

A Telegraphban azt mondta, hogy Rishi Sunak brit miniszterelnök beleegyezett az Egyesült Államok azon kéréséhez, hogy segítsen a „korlátozott és célzott” csapások lebonyolításában. A húszik szóvivője azt mondta a Reutersnek, hogy a csapások nem voltak jelentős hatással a csoport azon képességére, hogy befolyásolják a hajók szállítását.

Gázai eszkaláció vagy elkülönült csapások?

Az Egyesült Államok kormánya hivatalos álláspontja szerint

a húszi célpontok elleni légicsapások teljesen elkülönülnek a gázai háborútól.

Ezek „szükséges és arányos választ” jelentenek a Vörös-tengeren a kereskedelmi hajózás ellen irányuló provokálatlan és elfogadhatatlan húszi támadásokra.

közel-keleti válság: joe biden „privát üzenetet

Műholdfelvételen a jemeni Hodeida repülőtéren megsemmisült menedékek láthatók az Egyesült Államok és Nagy-Britannia légicsapásai után 2024. január 12-én

Jemenben és a tágabb értelemben vett arab világban meglehetősen másként tekintenek a csapásokra. Ott úgy vélik, hogy

az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság csatlakozik a gázai háborúhoz Izrael oldalán,

mivel a húszik kijelentették, hogy tevékenységeik szolidaritást vállalnak a Hamásszal és a gázai néppel.

Egy elmélet még azt is mondja, hogy „a Nyugat Netanjahu parancsát teljesíti”. Továbbra is lehetséges, hogy ezek a légicsapások rontják a húszi lázadók támadási képességeit, de minél tovább tartanak, annál nagyobb a kockázata annak, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság egy újabb konfliktusba kerül Jemenben.

A szaúdiaknak több mint nyolc évbe telt, mire kiszabadultak onnan, miután beavatkoztak az ország polgárháborújába – és a húszik most elszántabbak, mint valaha.

Gazdaságra gyakorolt hatás

Az Egyesült Államok szerint a globális tengeri kereskedelem mintegy 15%-a a Vörös-tengeren halad át. Ez magában foglalja

a globális gabona 8%-át, a tengeri olaj 12%-át és a világ cseppfolyósított földgázának 8%-át.

Az Egyesült Államok szerint a csoport eddig 28 alkalommal kísérelt meg hajókat támadni a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben. Néhány nagy hajózási társaság azóta beszüntette tevékenységét a régióban, a biztosítási költségek pedig tízszeresére emelkedtek december eleje óta.

Akik pedig továbbra is szállítanak, azoknál az áremelkedésben közrejátszik, hogy amíg a Vörös-tengeren át közlekedő hajók 25 nap alatt érnek Tajvanból az Egyesült Királyságba – 16 tengeri csomóval közlekedő, konténerszállító hajókról van szó –, addig Afrika megkerülésével ez az út már 34 napig tart. Ráadásul nemcsak az eltelt idő, de a megtett út is növekszik, hiszen Afrikát megkerülve majdnem 6000 kilométerrel tesznek meg többet a hajók, mintha a Vörös-tengeren át jönnének.

(Borítókép: Iráni tüntetők brit és amerikai zászlót égetnek a palesztin néppel és az Irán által támogatott jemeni lázadókkal való szolidaritás jegyében tartott demonstráción a teheráni brit nagykövetség előtt 2024. január 12-én. Fotó: Atta Kenare / AFP)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World