Áder János reagált a testvérét ért vádakra: mindhárom állítás valótlan, hazug kijelentés

áder jános reagált a testvérét ért vádakra: mindhárom állítás valótlan, hazug kijelentés

Áder János reagált a testvérét ért vádakra: mindhárom állítás valótlan, hazug kijelentés

Gy. Németh Erzsébet és a Demokratikus Koalíció a kegyelmi ügyben Áder János húgának felelősségét firtatja. Áder János lapunkkal közölte: testvére több feljelentést is tesz az ügyben.

A Demokratikus Koalíció honlapján jelenleg is elérhető az a közlemény, amely a „Gy. Németh Erzsébet: Áder János testvére tudott a bicskei pedofil igazgatóról, mégsem tett semmit a fővárosi gyermekvédelmi főosztály vezetőjeként” címet viseli.

A fenti állítás mellett a DK országgyűlési képviselője ebben azt is megfogalmazta, hogy „Tarlós István főpolgármestersége alatt a bicskei gyermekotthon két dolgozója már 2011-ben elmondta a Fővárosnak, hogy a gyermekotthon igazgatója zaklathatja a gyerekeket, mégsem történt semmi”, valamint: „Az ügy eljutott a Főváros Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályához, melynek akkori vezetője Pölöskei Gáborné Áder Annamária volt, Áder János testvére. Neki tudnia kellett arról, hogy mit csinál az igazgató a bicskei gyermekotthonban lakó gyerekekkel, mégsem tett semmit, ezért a pedofil igazgató még 5 éven át zaklathatta a rábízott gyerekeket.”

A közleményben az is szerepel, hogy „Pölöskei Gáborné Áder Annamáriát a hallgatása után előléptették, Balog Zoltánnak lett az államtitkára”.

Gy. Németh Erzsébet erről február 22-i sajtótájékoztatóján beszélt. Novák Katalin a bicskei pedofilügyben elítélt K. Endrének adott elnöki kegyelem nyilvánosságra kerülését követő közfelháborodás után, február 10-én jelentette be lemondását.

Áder János: Mindhárom állítás valótlan, hazug kijelentés

Áder János az üggyel kapcsolatban lapunk kérdésére elárulta:

Én nem vagyok perképes az ügyben, de a húgom igen. Az ő nevében elmondhatom, az első pillanattól világos volt, hogy perelni kell, ezért két pert is indít Gy. Németh Erzsébet ellen. Gy. Németh Erzsébet mindhárom állítása valótlan, hazug kijelentés, és ezzel nem csak belegázolt a húgom becsületébe, hanem rágalmazta, olyan dolgokkal vádolta, amiket nem követett el.

A volt államfőtől azt is megtudtuk, hogy két feljelentést tesznek: büntetőper rágalmazás gyanújával, polgári per a személyiségi jogok megsértésének gyanújával indulhat.

Áder János őszintén reméli, hogy „Gy. Németh Erzsébet nem bújik a mentelmi joga mögé, valamint ügyvédjével nem fogják mindenféle eljárási praktikákkal húzni az időt, és lehetőséget teremtenek arra, hogy a bíróság minél hamarabb igazságot szolgáltathasson”.

A korábbi köztársasági elnök azt is elmondta, ha húga részére sérelemdíjat ítél meg a bíróság, azt teljes egészében a bicskei gyermekotthonnak ajánlja fel.

(Borítókép: Áder János 2023. szeptember 18-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World