A mozaikcsaládnak is megvannak a maga előnyei
Amikor fiatalon összekötjük valakivel az életünket, abban a reményben tesszük, hogy együtt öregszünk meg. Családot alapítunk, együtt neveljük a gyerekeinket, idősebb korunkban pedig repesve várjuk az unokáink látogatását. Azonban az élet nem minden helyzetben alakul ennyire meseszerűen. Szalóky Bálint írása.
Már megvásárolható a 2023-as téli Éva magazin!
Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!
A mozaikcsaládnak is megvannak a maga előnyei
Hosszú évekkel ezelőtt, különösen tradicionális közösségekben csaknem elképzelhetetlen volt a válás. Legalábbis papíron, hiszen sajnos minden körülmények között benne volt a pakliban, hogy a valamilyen oknál fogva az elsőre egymásnak rendeltetett párok nem találják a közös nevezőt, életük és vágyaik nem egy irányba tartanak. Ebben közrejátszhatott, hogy erről a „rendeltetésről” gyakran a családok, és nem a fiatalok érzései gondoskodtak. A kényszerű, vagy akár a környezet előtt megjátszott együttélés azonban régen sem jelentette a boldogság zálogát.
Ahogy változott a világ, úgy az európai kulturális közegben a házasság (vagy az együttélés) szabályrendszerei is kevésbé a környezeti elvárásokhoz, mint inkább az egyéni és párban megélt boldogsághoz igazodtak. Ma már ideális esetben nem a hozomány, hanem az érzések döntenek arról, ki alapít családot. Az is közös megegyezésen alapul, hogy ha egy kapcsolat nem működik, a pár tagjai ki tudnak lépni belőle, és tovább keresik a vágyott boldogságot.
A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2021-ben 72 ezren házasodtak, és 18 ezren döntöttek a válás mellett. Természetesen nemcsak a viszony megromlása, szakítás vagy válás vethet véget idő előtt egy-egy kapcsolatnak, hanem például egy váratlan elhalálozás is. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ma már egyáltalán nem számít ördögtől valónak az sem, ha úgy él boldogan együtt egy pár, hogy hivatalos formában sosem deklarálták a kapcsolatot. Ahogy robogunk előre a saját életidőnkben, egyre valószínűbb, hogy egy-egy új párkapcsolatba már nem csak saját magunkat visszük bele. Elképzelhető, hogy időközben született gyerekünk, vagy leendő párunknak van a korábbi kapcsolatából gyereke.
A mozaikcsalád – vagy angolosabban és divatosabban kifejezve: patchwork család – fogalmának tisztázásában, és az ilyen családok kihívásaiban Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus segített nekünk. Kozma-Vízkeleti rendszerszemléletű család- és párterápiát oktat a Magyar Családterápiás Egyesület képzésein, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetében, illetve a Semmelweis Egyetemen, és az elmúlt években több mint ötszáz előadást tartott kapcsolatokról, családi és párkapcsolati kérdésekről.
AZ AKADÁLYOKAT LEGYŐZŐ SZERETET
Arra a kérdésre, hogyan definiálná egyszerűen a mozaikcsalád fogalmát, Kozma-Vízkeleti frappánsan rávágja: „Mozaikcsalád az, amikor az optimizmus győz a tapasztalat felett. Az újrastrukturálódott modellben olyan család jön létre, ahol a feleknek már volt korábbi kapcsolatuk, amiből esetleg gyermek is származott.” Azonban természetesen nem csak az egyik félnek lehet utódja, éppen ezért komplexitás alapján csoportosítjuk a mozaikcsaládokat. „Az egyszerű mozaikcsaládban csak az egyik félnek van gyereke, tehát mondjuk egy gyermekét egyedül nevelő anyukának lesz új párja. Összetettnek hívjuk azt, ahol mind a két félnek van gyereke. Komplex pedig az a mozaikcsalád, ahol vállalnak közös gyermeket is. Így jön létre, amit Karinthy úgy ír le: »A te gyereked meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket.« A legéletszagúbb hazánkban az úgynevezett részidős mozaikcsalád. Egyre gyakoribb ugyanis a megosztott gyermekfelügyelet, tehát hogy a párom gyerekei két hétig nálunk vannak, két hétig pedig az eredeti apjuknál. Az én gyerekeim pedig nálunk vannak minden második hétvégén, és mondjuk minden szerdán. Egy ilyen helyzetben a család létszáma dinamikusan változik.”
NEHEZÍTETT ÉLETHELYZETEK
Amikor a gyerekes, de egyedülálló szülő új párra talál, bizonyára a felek alaposan mérlegelik, továbbléphet-e, működhet-e a kapcsolat a már meglévő családtagok bevonásával. Hiszen ha tetszik, ha nem, ilyenkor már nem csak saját kapcsolatukról döntenek a szerelmesek: lépéseikkel alapvetően meghatározzák gyerekük vagy gyerekeik életét is. De még a legkiszámítottabb helyzetek is okozhatnak meglepetéseket, mert a tervek egészen máshogy működnek a gyakorlatba átültetve. „Gyakori kihívás szokott lenni ilyenkor, hogy összetorlódnak az életfeladatok – véli a szakember. – Egyszerre szeretnénk megélni a szerelmet, randizni, elutazni, építeni a kapcsolatot, éppen ugyanúgy, ahogy egy klasszikus kapcsolati modellben összejövünk, és pár év múlva lesznek gyerekeink. De ebben a helyzetben úgy kell a bimbózó kapcsolatra figyelni, hogy közben a gyermekeinket, illetve a volt családunkat, a korábbi lezárt kapcsolatunkat érintő feladatok változatlanul jelen vannak az életünkben. Ezt a torlódottságot nem mindig kalkuláljuk be előre. Az olyan mindennapi dolgokat, mint hogy hogyan tudok majd a párommal úgy időt tölteni, hogy közben a gyereknek esti mesét kell olvasni, a másiknak a házi feladatát ellenőrizni, a harmadikkal pedig váratlanul berohanni az ügyeletre.” A kihívások viszont sajnos ezzel nem értek véget.
Nagyon gyakori összetűzések forrása, hogy a gyerekek különböző szokásrendszerből érkeznek. Miközben kialakulnak az új, közös szabályok, a gyerekek indulatokkal fogják jelezni, hogy például Margit gyerekei miért nézhetnek tévét, mi pedig miért nem? Ők miért kaphatnak fagyit, mi miért nem? Ők miért esznek húst, mi miért nem? Ebből nagyon sok konfliktus szokott kialakulni, és ezt tovább bonyolíthatja, hogy a gyermek időnként elmegy a másik szülőjéhez, ahol ugyancsak más szabályok és szokások vannak, és esetleg ott is létrejött egy új mozaikcsalád. Ezt felnőttként is nehéz menedzselni, de a gyerekeknek még nincs meg az az eszköztáruk, amivel a saját rugalmasságukat tudatosan tudják alakítani, ezért elsősorban a feszültségüket fogjuk érzékelni.
KOROSZTÁLYOK SZERINT
A családterapeuta úgy véli, az életkor előrehaladtával a gyerekeknek egyre kisebb szükségük van a stabilitásra, tehát egyre jobban bírják az ilyen változásokat. Egy ovisnak még nagyon kell a kiszámíthatóság, ugyanakkor a kamaszkor felé haladva egyre szemtelenebbül jelzik a gyermekek a bennük rejlő feszültséget. Bár feltételezhetjük azt, hogy az összejövő új párok nagyjából hasonló korosztályból kerülnek ki, nem biztos, hogy a korábbi kapcsolatokból származó gyerekeik is azonos korosztályúak. Kozma-Vízkeleti úgy véli, a legkönnyebb „összecsiszolni” olyan gyermekeket, akik nagyjából hasonló korúak, vagy ha nagyon szakadékszerű közöttük a korkülönbség: tehát az egyik oldalról három, a másikról pedig tizennyolc éves a gyermek. Ilyen helyzetben kevés ok lesz az összefeszülésre, míg ahol nagyon hasonló korúak, ott kialakulhat, hogy egymás szövetségesei lesznek, és tudnak közös játékokon osztozni.
”
Ha nem kevés, de nem is túl sok a korkülönbség, akkor nehéz lesz olyan programot kitalálni, ami mindegyik gyerek számára örömteli. De ez az életkori eltérés nem annyira a mozaikcsaládok specifikuma.
MIKOR VAN ITT AZ IDŐ?
„Nagyon lényeges szempont, hogy az új párom az az én új párom, és nem a gyermekem új anyja vagy új apja. Mert az már van neki. Ezt érdemes megnevezésben is, illetve a szerepekben is szem előtt tartani. A legszerencsésebb megoldás, hogy mi új párként megállapodunk egy új családi szabályban, amit aztán közösen kommunikálunk a gyerekek felé mind a ketten. Az ugyanis nem igazán hatékony, ha elkezdjük egyoldalúan nevelni egymás gyerekeit. Azt pedig semmiképp sem várhatjuk el a gyerektől, hogy az új szülőt apának vagy anyának szólítsa, mert az egyfajta szerepzavar.” Ha pedig már a szerepzavaroknál tartunk, nem árt az elvárásainkat, vagy eleve a jelenlegi élethelyzetünket, érzéseinket elsősorban saját magunkban tisztába tenni. Kozma-Vízkeleti felhívja rá a figyelmet, hogy akkor tudunk belelépni egy új kapcsolatba, beleértve egy mozaikcsaládot is, ha a régi kapcsolatot elgyászoltuk és elrendeztük. „Ha a korábbi válás még nem zárult le, még tele van vitákkal, indulatokkal, ha még mi is tele vagyunk ambivalens érzésekkel a volt párunk felé, akkor nem állunk készen egy új család alapítására. Ekkor az indulataink nagy része a régi családunknak szól, vagy onnan származik. Olyan, mintha egy fal mögött élnénk, és onnan integetnénk az új párunknak. Amennyiben ténylegesen lezártuk az előző életünket és rendeztünk minden kérdést, utána fogunk tudni belevágni egy újba.” Joggal merülhet fel, hogy terápiás foglalkozáskor valamilyen speciális szakembert kell-e keresniük a mozaikcsaládban élőknek, de a szakember szerint családterápián a mozaikcsaládokkal ugyanúgy dolgoznak. „Az új formáció egy új család, és családként kezeljük őket, függetlenül attól, hogy a benne lévő házaspár nem azonos a gyermekek szülőpárjaival. Ami specialitás lehet, hogy néha úgynevezett kiterjesztett üléseket tartunk. Tehát esetleg meghívjuk a korábbi párokat az új család ülésére, hogyha velük van rendezetlenség, vagy közösen szükséges valamilyen témát átbeszélni. De alapvetően ilyen esetekben a klasszikus módon dolgozunk. A megnevezésekre viszont mi is nagyon figyelünk, a gyerekek előtt a szülőket inkább a keresztnevükön szólítjuk. Nem mondjuk nekik, hogy anya vagy apa, mert az csak az egyikőjük, vagyis a gyerekek felének az anyja vagy az apja.”
AZ ÉLET NAPOS OLDALA
Vajon ennyi kihívás mellett van bármi, ami a mozaikcsaládok mellett szól? Lehet pozitív hozadéka a „nehezített pályának”? A család-pszichoterapeuta erre a kérdésre egyértelmű igennel felel. „A családterápiás szemléletben meg szoktuk nézni, hogy egy adott családi formában mi az, amit jól el lehet sajátítani. Tehát hogy az abban a családban felnövekvő gyerekek mondjuk milyen »előnyre tesznek szert« a többi gyerekkel szemben. Egy mozaikcsaládban nagyon jól meg lehet tanulni a konfliktuskezelést, mert nap mint nap próbára tesszük ezt a képességünket. A másik elsajátított tudás, hogy például egy komplex részidős mozaikcsaládban felnövő gyerek át fogja tudni látni, hogy, mondjuk, az apja új kapcsolatának korábbi házasságából származó gyereke apjának az új párja neki melyik családtagja. Az emberi kapcsolatok szövevényének átlátási képessége később hallatlan előny lesz, hiszen a gyerekek bekerülnek egy gimnáziumi osztályba, egy egyetemi csoportba, egy munkahelyi közösségbe, és pillanatok alatt szűrik le, ki kivel van, kitől lehet praktikus segítséget kérni, vagy éppen kitől lehet érzelmi támogatást szerezni? Kinek kell elmondani valamit, ha azt akarják, hogy öt perc múlva a kávézóban is arról folyjon a szó, és ki lesz az, aki megtartja a titkot? Ez a készség a mai életmódunkban akár az érvényesülés egyik kulcsa lehet.”