A Mercedes nem akarja újra megégetni magát
George Russell, Mercedes-AMG F1 Team
A Forma-1 második sprinteseménye előtt, Miamiban, a Mercedes már jobban érti, mit rontottak el két hete, Sanghajban, ahol az új parc fermé-szabályoknak hála a szombati sprint után masszívan módosították mind Russell, mint Lewis Hamilton autójának beállításait a vasárnapi verseny időmérőjére.
Ezek végül nem hoztak előrelépést, sőt, az időmérőn hátrányba is kerültek, mert hozzá kellett szokniuk az új irányhoz. Russell elmondta, Miamiban máshogy állnak majd a dologhoz és inkább maradnak annál, amit ismernek, még ha nem is tökéletes.
„Megtanultuk, hogy ha a feje tetejére állítjuk az autót és azonnal az időmérőre megyünk, ahol a Q1-ben és a Q2-ben is minden kör fontos, lévén, itt dől el, hány szett gumid marad a Q3-ra, ilyenkor nagyon nehéz alkalmazkodni. Szóval inkább maradunk annál, amit ismerünk és nem a tökéletesre törekszünk.”