A Kreml dühös, beavatkozással vádolja az Európai Uniót és az Egyesült Államokat

© Technológia: Index.hu

Az orosz belügyekbe való beavatkozással vádolták meg a küszöbönálló választások előtt az Európai Parlamentet és az Egyesült Államokat csütörtökön orosz hivatalos személyek – írja az MTI.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának alelnöke az Állami Duma honlapján megjelent állásfoglalásában „barátságtalan lépésnek”, valamint az orosz belügyekbe való „beavatkozási kísérletnek” és az orosz polgárokra való „nyomásgyakorlásnak” nevezte, hogy az Európai Parlament olyan jelentést fogadott el, amely az unió Oroszország-politikájának felülvizsgálatát sürgette és amely szerint az uniós tagállamoknak késznek kell lenniük arra, hogy ne ismerjék el az orosz választások eredményét.

Az ilyen határozatokat nem fogjuk eltűrni

 – közölte Vologyin, hozzátéve, hogy az EP-határozatot még az orosz politikai akaratnyilvánítás előtt fogadták el. A házelnök szerint az orosz választások, „eltérően azoktól”, amelyeket az Egyesült Államokban és az európai országokban szoktak tartani, nyitottak, ahol a szavazóhelyiségekben megfigyelők vannak jelen.

Önök foglalkozzanak a saját országaik berendezkedésével, azon polgárok ügyeinek megoldásával, akik önöket megválasztották

 – üzent az EP-képviselőknek Vologyin.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Pervij Kanal televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy Oroszország konkrét tényeket, köztük IP-címeket bocsátott az Egyesült Államok rendelkezésére, bizonyítandó az orosz parlamenti választásokba való beavatkozás tényét.

© Fotó Russian Foreign Ministry / Getty Images Hungary Marija Zaharova

És azzal, hogy azt mondják, nem fogadják el a vádakat vagy nem értenek egyet velük, nem fogják megúszni. Ezek tények, ez tényanyag

 – hangsúlyozta Zaharova. Hozzátette, hogy Oroszország türelme nem határtalan azokkal az amerikai cégekkel kapcsolatban, amelyek beavatkoznak az orosz belügyekbe. Zaharova arra utalt, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatói okos szavazás elnevezéssel projektet kezdeményeztek a választókörzetekben a kormányzó Egységes Oroszországéval szemben legesélyesebb jelölt támogatására. Az orosz hatóságok a részvételre vonatkozó instrukciók eltávolítására szólítottak fel több, főleg amerikai IT-céget, figyelmeztetve őket, hogy „szélsőségesnek” minősített anyagokról van szó. Mivel ezek nem engedelmeskedtek, az orosz külügyminisztérium bekérette az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét, akivel közölték, hogy „kategorikusan elfogadhatatlan” az orosz belügyekbe való beavatkozás. A tárca szerint a misszióvezetőnek a beavatkozás tényét alátámasztó bizonyítékokat adtak át akkor.

Az orosz választók péntektől kezdődően három napig szavaznak a szövetségi parlament alsóházának új összetételéről. Ezzel egyidejűleg kilenc régió vezetőjét közvetlenül, háromét pedig közvetve választják meg, és eldől 39 regionális törvényhozás mandátumainak sorsa is. Emellett az ország 85 régiójában 4474 referendumot tartanak. A választásokon Oroszországban 96 ezer szavazóhelyiségben 108 millió, az ország határain kívül kétmillió jogosult adhatja le voksát.

Internet Explorer Channel Network
News Related

OTHER NEWS

Orbán Viktor megkapta a harmadik oltást

© Technológia: Index.hu Felvette a harmadik adag koronavírus elleni oltást Orbán Viktor. Erről a miniszterelnök a közösségi oldalán osztott meg videót. A kormányfő a videó tanúsága szerint a mellékhatásokra is ... Read more »

Távozik a Forma-1-ből a Mercedes főszponzora – sajtóhír

© Steven Tee / Motorsport Images Lewis Hamilton, Mercedes W12 A maláj állami olajvállalat 1995-ben lépett be a Forma-1-be, majd 2010-ig a Sauber és a BMW-Sauber szponzora volt. A bajor ... Read more »

A Bikák a pihenésnek szentelhetik az idejüket, a Rákoknak segítségre lesz szükségük egy bizonyos helyzetben

A hét utolsó napján is érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hisz a csillagok ismét üzentek! © Pexels by Olga Lioncat NAPI HOROSZKÓP OKTÓBER 17. KOS (március 21.-április 20.) Abszolút ... Read more »

Napi horoszkóp október 17.: a Bikák a pihenésnek szentelhetik az idejüket, a Rákoknak segítségre lesz szükségük egy bizonyos helyzetben

A hét utolsó napján is érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hisz a csillagok ismét üzentek! © Pexels by Olga Lioncat NAPI HOROSZKÓP OKTÓBER 17.   KOS (március 21-április 20) ... Read more »

Greta Thunberg szerint a Glasgow-i klímakonferencia sem hozza meg az áttörést

© Fredrik Sandberg/TT News Agency via AP Nem vár nagy eredményeket a két hét múlva kezdődő Glasgow-i klímakonferenciától Greta Thunberg svéd aktivista. A Fridays for Future globális tüntetéssorozatot inspiráló 18 ... Read more »

Vaskakasban a színművészetek királynője

© Technológia: Index.hu Október 1-jén ünnepelte 30. születésnapját a győri Vaskakas Bábszínház. Kocsis Rozi, a teátrum igazgatónője bebizonyította, hogy a bábművészet nem paraván mögötti mutyizás. 1991. október 1-jén a győri ... Read more »

Mobilokat lopott a HÉV-en, a saját anyját is kirabolta

Az óbudai nyomozók lezárták annak a férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint a HÉV-en telefonokat lopott, és saját anyját is kirabolta – közölte a rendőrség. A férfi februárban nem ... Read more »

Elhurcoltak tizenhét misszionáriust és a családtagjaikat Haitin

© Technológia: 444.hu Elhurcoltak tizenhét amerikai misszionáriust és családtagjaikat szombaton a természeti csapások és belpolitikai bizonytalanság sújtotta Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben – írja a The New York Times. A keresztény hittérítőket ... Read more »

Visszatér a vénasszonyok nyara

© Technológia: Index.hu Vasárnap reggel a ködfoltok, valamint a rétegfelhőzet feloszlása után túlnyomóan napos időre számíthatunk általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem lesz, és a szél is gyenge marad. ... Read more »

„Most eljött a mi időnk” – így gúnyolódtak a romba dőlt Vár láttán a kommunisták

© Technológia: Mandiner.hu Fotó: Fortepan/Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi A háború utáni új világra és hatalomra készülő kommunisták 1945 után viccesnek találták a magyar történelem és államiság jelképének, a ... Read more »

Megelőzték Tom Cruise-t, megjöttek az űrből az orosz filmesek

© Technológia: Index.hu Visszatért az űrből Julija Pereszild színésznő és Klim Sipenko rendező, akik az első olyan filmen dolgoznak, amelyet nagyrészt az űrben forgatnak. A Szojuz MS−18 űrhajó vasárnap hajnalban ... Read more »

Feloldották a világ leghosszabb karanténját

© Technológia: 444.hu „Csodás ez a nap! Büszkék lehetünk arra, amit elértünk!” – Ezekkel a szavakkal jelentette be Daniel Andrews, az ausztrál Victoria állam elnöke, hogy enyhítenek a járvány miatt ... Read more »

Ha ezt a ruhadarabot viseled a csizma mellé, te leszel a legcsinosabb

Ha unod a farmert, ha nem, mutatunk néhány izgalmas párosítást, ami meghozza a kedved a szoknyaviseléshez. © Getty Images/Christian Vierig Ahogy változnak a szoknyatrendek és más-más csizmák kerülnek a középpontba, ... Read more »

Kigyulladt egy családi ház Dunavarsányban

© Technológia: Index.hu Leégett egy családi ház tetőszerkezete a dunavarsányi Vörösmarty Mihály utcában. A száztíz négyzetméteres épülethez tartozik egy húsz négyzetméteres garázs is, ami az ott álló autóval együtt teljesen ... Read more »

„Miért mondtam nemet a leánykérésre?" Kilenc történet

Hogyan történhet meg az, hogy egy mély érzésekkel teli párkapcsolatban az egyik fél úgy gondolja, hogy ideje örökre elkötelezni magukat, de a másik még nem? Ezek a lánykérés-történetek igazolják, hogy ... Read more »

Valaki nagyon jól járt a lottósorsolás után, van egy telitalálat

© Technológia: Index.hu A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. játékhéten megtartott ötös lottó számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 22 49 64 73 86 Ötös ezen a héten nem ... Read more »

„Ebben a szezonban először gondolom azt, hogy Lewis a favorit”

© Andy Hone / Motorsport Images Lewis Hamilton, Mercedes, waves on the grid Nagy tétje volt a törökországi hétvégének, hiszen míg rajtbüntetéssel nézett szembe, addig Max Verstappen tisztában volt vele, ... Read more »

Kábeleznek az M7-esnél, saruznak a Hárosi hídon

© Technológia: Index.hu Elektromos kábelt feszítenek vasárnap reggel az érdi csomópont közelében az M7-es autópálya felett. Mindkét irányban a külső sáv lezárására kell számítani, de az érintett szakaszon időszakos pályazár ... Read more »

Elsüllyedt egy szállodahajó a Paraguayon, legalább hatan meghaltak

Viharba került és elsüllyedt egy szállodahajó Brazíliában a Paraguay-folyón – jelentette a G1 brazil hírportál a tűzoltóságra hivatkozva. Legalább hatan életüket vesztették. A hullámok közül 14 embert tudtak kimenteni. A szállodahajó ... Read more »

A mai napig találnak V2 rakétákat Angliában

© Technológia: Index.hu A nácik egyik csodafegyverét, az angol főváros terrorbombázására használt V2-es rakétát ástak elő Anglia délkeleti részén, egy Platt nevű falu melletti szántóföldön. A közel 800 kilogrammnyi rakétatörmeléket ... Read more »

Hatalmas tiltakozást váltott ki egy új háborús videojáték

© Technológia: Index.hu Nyolc évig húzódott el a 2003-ban indult fegyveres konfliktus, az iraki háború, melyben az USA által küldött katonai koalíció Szaddám Huszein uralmát is megdöntötte. A megszállás komoly ... Read more »

Fordulat a fizikában: a kozmosz születése máshogy történhetett

© Technológia: Index.hu A semleges részecske élettartamának megismerése segíthet a sötét anyag megtalálásában. Az Indianai Egyetem nemzetközi kutatócsapata minden eddiginél pontosabban megmérte a neutron élettartamát. A méréssel az egyetem vezette ... Read more »

De kik is a Szahara kék emberei?

© Technológia: Index.hu A nyugati öltözködési stílus nem csak Magyarországon és a szomszédos kelet-közép-európai országokban terjedt el, hanem az afrikai divatvilágban is megjelent, így az eddig viselt – ma már ... Read more »

Nem tud mit tenni a TikTok az oltásellenes videók ellen

© Technológia: Index.hu Oltástagadó, oltásellenes és a koronavírus kapcsán összeesküvés-elméleteket népszerűsítő tartalmakat is találni a TikTokon, bőven, a platform pedig úgy tűnik, nem tud ellene mit tenni. A legnagyobb baj ... Read more »

Herbert: Hamilton jobb, mint Schumacher volt, de Verstappen még jobb lesz

© Jerry Andre / Motorsport Images Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, arrives on the podium Herbert egy interjúban beszélt Verstappen és Hamilton idei bajnoki csatájáról. Herbert azt mondta, ... Read more »

Vajon legyengült az immunrendszered? Ha ezek igazak rád, biztosan!

Több dologból is ki lehet következtetni, mennyire gyengült le a szervezeted ellenálló képessége! © pexels Az elmúlt hónapokban nagy szerep jutott az immunrendszerünk megerősítésének, hiszen a koronavírus ellen ott próbáltuk ... Read more »

Ők öregszenek a legszebben: 10 sztár botox nélkül!

10 sztár, aki nem fél az öregedéstől. És te? © Bertrand Rindoff Petroff/Jason Mendez/Aaron J. Thornton/Getty Vannak nők, akik kínosan ügyelnek arra, hogy ne derüljön ki, valójában mikor születtek és ... Read more »

Japán sikerekkel kezdődött a párizsi cselgáncs Grand Slam

© Lewis Joly/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved Japán sikereket hozott a párizsi cselgáncs Grand Slam nyitónapja. Hét súlycsoport versenyéből négy aranyat a távol-keleti ország dzsúdósai vittek el. ... Read more »

Túlterheléses támadás a 444 ellen

Kedves olvasók/támogatók/előfizetők! Szombat délután tapasztalhatták, hogy a 444 hoszabb-rövidebb időre eltűnt az internetről, majd csak valami furcsa felirat („Checking your browser before access” vagy ilyesmi) megjelenése után, lassan, kisebb-nagyobb hibákkal ... Read more »

Egyre több 90 feletti ember kokainozik a briteknél, unokáiktól kapják a szert

© Technológia: Index.hu A brit The Mirror szerint az utóbbi időben huzamosan nőtt a 90 év feletti kokainfelhasználók száma az országban. Az időseket elsősorban az unokáik látják el a kábítószerrel. ... Read more »

Ezért vagy jó az ágyban a horoszkópod szerint

Most végre kiderül, mi a titkos szuperképességed, ha a hálószobai teljesítményről van szó! © getty images Először is szögezzünk le valamit: tisztában vagyunk azzal, hogy a következőkben leírtak mellett még ... Read more »

A transznemű sportolók miatt Texasban előírnák, hogy a születési nemnek megfelelő számban lehessen csak indulni

© Technológia: Index.hu A texasi törvényhozás mindkét háza elfogadta, és Greg Abbott kormányzó elé került aláírásra az a törvényjavaslat szombaton, amely előírja, hogy az iskolai sportolók csakis születési nemüknek megfelelő ... Read more »

Híres nők, akik utálták a várandósságukat

Hangulatingadozás, hormonok, rosszullétek, fizikai változások. Csak néhány dolog, ami az állapotos nőket érinti. Azonban míg a nők nagy része ezek ellenére is minden egyes percét imádják a terhességüknek, addig mások ... Read more »

Ha valaki így kezdi a bocsánatkérést, tutira nem gondolja komolyan

A bocsánatkérés csak akkor jó, ha őszinte, de ha az alábbi mondatokkal indítanak, valószínűleg nem gondolják komolyan! © cottonbro from Pexels Nincs jövője egy olyan kapcsolatnak, tök mindegy, hogy ez ... Read more »

Színésznők, akiket csúnyának tartanak: elmennél mellettük az utcán, de mi mégis irigykedünk rájuk

Ha egy férfi ronda, a sármjával, humorával és intelligenciájával pillanatok alatt levehet egy nőt a lábáról. Ha egy nő van híján a szép vonásoknak, hasonló fegyverkészlettel hódíthat, ráadásul van még ... Read more »

A győri Széchenyi István Egyetem hallgatóinak 80 százaléka már megkapta az oltást

A győri Széchenyi István Egyetem hallgatóinak döntő többsége felvette a koronavírus elleni vakcinát, ám egyes karokon még ennél is magasabb a vakcinát felvevők aránya – számol be róla az Új Szó. ... Read more »

Felháborodott a betörő, üzenetben jelezte csalódását, amiért a feltört házban nem volt elég pénz

Felháborodott üzenet fogadott egy indiai kormányzati tisztviselőt, amikor is két hét után hazatért a Madhja Prades tartományban található otthonába – számolt be az Indian Express. A politikusnak betörtek a lakásába, a tolvaj ... Read more »

Tízezrek tiltakoztak Rómában a szélsőjobboldal ellen

© Technológia: Index.hu Tízezrek tiltakoztak szombaton Rómában a „szélsőjobboldal” betiltását követelve, egy héttel azután, hogy erőszakba torkollott az oltási igazolvány kötelezővé tétele miatti tüntetés az olasz fővárosban – írja az MTI. ... Read more »

Egy éve fejezték le Samuel Paty-t

© Christophe Ena/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved Franciaországban az egy évvel ezelőtt brutális módon lefejezett tanárra, Samuel Paty-re emlékeztek. A 47 éves történelem-földrajz szakos tanárt egy 18 ... Read more »

Angela Merkel elbúcsúzott a török elnöktől

© Technológia: Index.hu Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton Isztambulban kijelentette, hogy a formálódó új német kormánnyal is ugyanolyan sikeresen kíván együttműködni, mint tette Angela Merkel leköszönő német kancellár kormányával ... Read more »