A Fidesz jobbnak látta, ha inkább nem szavaz Kínáról és Oroszországról az EP-ben

© Technológia: Index.hu

Nagy többséggel elfogadott két állásfoglalást az Európai Parlament, az egyik az Unió Kína-stratégiáját, a másik pedig az Unió Oroszországgal folytatott politikai kapcsolatainak irányát tartalmazta. Bár igennel, nemmel és tartózkodással is lehetett volna voksolni, a Fidesz-KDNP inkább nem szavazott semmit – adta hírül az EUrológus.

A Kína-stratégiával foglalkozó állásfoglalás szerint figyelmet kell fordítani a Hszincsiangban, Belső-Mongóliában, Tibetben és Hong Kongban történő emberi jogi sérelmekkel, további források kellenek a Kínából származó dezinformáció ellen. Továbbá azt szeretnék elérni, hogy független vizsgálat tárja fel a koronavírus eredetét és elterjedését, az 5G és 6G hálózatokkal kapcsolatban pedig ki kellene zárni a biztonsági előírásoknak nem megfelelő vállalatokat az állásfoglalás szerint. 

Oroszország esetében az orosz demokrácia megerősítésén dolgozókat szeretnék támogatni. A javaslat szerint az EU-nak szükség esetén akár szankciókat is be kell vezetnie, támogatnia kell az emberi jogi aktivistákat, s hangsúlyozták, hogy nem tehető egyenlőség az orosz kormány és az orosz nép közé. Az állásfoglalás szerint az Európai Uniónak fel kell készülnie arra, hogy nem ismeri el a szeptember 17-19. között tartandó választások -után megalakuló parlamentet, ha a voksolást a demokratikus elvek és a nemzetközi jog megsértésével tartják. Emellett a „piszkos pénzek mozgását” is szeretnék megakadályozni.

A 252 oldalas szavazati jegyzőkönyv tanúsága szerint a Fidesz-KDNP politikusai nem szavaztak, annak ellenére, hogy más voksolásokon részt vettek.

Internet Explorer Channel Network
News Related

OTHER NEWS

Szembement a forgalommal egy autós az M4-esen

Emberünk fényes nappal jött velünk szemben az M4-esen – írta meg a Budapesti Autósok Közösségének egyik olvasója. A sokkoló esetet a sofőr a fedélzeti kameráján keresztül rögzítette. A sofőr – a ... Read more »

Negyven éves, de szebb, mint új korában

© Technológia: Index.hu Kerek évfordulót ünnepeltek kedden megannyi sikeres vízisportunk képviselői a Maty-éri kajak-kenu és evezős pályán, hivatalos nevén a Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központban. Negyven éve avatták fel ... Read more »

A Celtic otthonában sem jött össze a pontszerzés a Fradinak

© Technológia: Index.hu Az Európa-liga G csoportjának 3. fordulójában a Ferencváros 2–0-s vereséget szenvedett a Celtic otthonában. Az első félidőben még jól tartotta a Fradi, a másodikban Dibusz Dénes büntetőt ... Read more »

5 maratont teljesített 5 hét alatt a 40-es futónő

Mindez azt jelenti, hogy már csupán egyetlen futás vár rá, még pedig november 7-én, New Yorkban. © Getty Images A 40 éves egykori elit maratonista ugyanis azt vállalta, hogy – ... Read more »

Európai konzervatív think tanket hozott létre az Alapjogokért Központ

© Technológia: Index.hu Alliance for the Common Good (ACG), vagyis Szövetség a Közjóért elnevezéssel európai think tank, vagyis agytröszthálózat jött létre öt ország keresztény-konzervatív politológiai központjainak részvételével az Alapjogokért Központ ... Read more »

Angelina Joliet nem akárki kísérte el új filmje premierjére

A kis Shiloh egészen megváltozott az elmúlt években, Zahara ruhája pedig óriási siker volt. © Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic/Getty Images Los Angelesben már zajlik is a legújabb Marvel-film bemutatója! Az Örökkévalókat hatalmas érdeklődés ... Read more »

Gyurcsány: Leültünk tárgyalni Márki-Zay Péterrel

© Technológia: 444.hu „Valójában azt kellene most írnom, hogy »nincs itt kérem semmi látnivaló«. Mert valójában nem kellene hírértékének lenni annak, hogy leültünk tárgyalni Márki-Zay Péterrel az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével. ... Read more »

A repülőn kibomló oxigénmaszk tanított meg arra, hogy miért is fontos a gyerekemmel együtt eltöltött minőségi idő

Lehet, hogy éjjel-nappal vele vagy, ám az igazi együtt töltött idő, amit csak egymásra hangolva töltötök el, bárminél többet ér. © Getty Images Az első kisbabám születése után, azt mondta ... Read more »

Wolff: együtt tudunk élni azzal, hogy Lewis 1 pontot veszített

© Glenn Dunbar / Motorsport Images Lewis Hamilton, Mercedes W12, in the pits A 2021-es Forma-1-es világbajnokság utolsó 6 versenye előtt mind a Red Bull, mind a Mercedes kénytelen volt ... Read more »

Ingyen vonatjegyre pályázhatnak a fiatalok

© Euronews DiscoverEU vonatjegyeket adott át Újhelyi István a Nyugati Pályaudvar előtt Még egy hétig pályázhatnak a 18 éves fiatalok az uniós vonatjegyre. A Discover EU programban idén hatvanezer fiatalt ... Read more »

Bordélyházként üzemeltetett egy balatonfüredi klubot, több mint százmilliót kereshetett

A hivatalosan táncoslányként dolgozó alkalmazottak az itallapon többféle, „masszázsként” megjelölt szolgáltatást nyújtottak, azonban ezek a megnevezések a valóságban különféle szexuális szolgáltatásokat jelentettek. Vádat emeltek egy Balatonfüreden bordélyházat üzemeltető férfi és ... Read more »

Louise Stomps feledésbe merült művészete újra megtekinthető Berlinben

© Copyright DAS VERBORGENE MUSEUM Louise Stomps az egyik legtehetségesebb és legismertebb szobrász volt a második világháború előtt, de a nácik betiltották a munkásságát, és végül csaknem teljesen eltűnt a ... Read more »

Egy éve könyörögnek a játékosok azért, ami most jön a Call of Dutyba

© Technológia: Index.hu Hamarosan megérkezik az FPS-játéksorozat legújabb tagjába, a Vanguardba és az ingyenesen játszható Warzone-ba az Activision kiadó csalásellenes rendszere, a Ricochet anticheat. © Fotó Activision Call of Duty ... Read more »

Austinban folytatódhat az F1 esős versenyeinek sorozata?

© Mark Sutton / Motorsport Images Pierre Gasly, Toro Rosso STR14 Két éves kihagyást követően tér vissza idén az austini COTA-ra a Forma-1, a versenyt pedig magyar idő szerint igen ... Read more »

Díjnyertes kortárs produkciók a Magyar Nemzeti Balett műsorán

Az emberi test drámáját vizsgálja Wayne McGregor Chroma című darabja, valamint azt, ahogy a test a legszélsőségesebb gondolatokat és érzelmeket is képes kifejezni. A négy női és hat férfi balettművész ... Read more »

Orbán Viktort burekkal várták Szabadkán

© Technológia: Index.hu A Szeged−Szabadka vasútvonal felújításindító ünnepségén vett részt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Pannon RTV információi szerint maga kérte, hogy egy helyi pékségben burekozzanak. Szabadka egyik legismertebb pékségébe ... Read more »

Milos Zeman jogköreit átveheti a kormányfő és a képviselőház elnöke

© Technológia: Index.hu Milos Zeman cseh államfő egészségi állapota kimeríti azokat a feltételeket, amelyek megléte esetén az elnöki jogkörök átruházhatók a kormányfőre és a képviselőház elnökére – állapította meg a ... Read more »

Húsz év után Magyarországra is megérkezett a robotsebészet

© Technológia: Index.hu Világszínvonalú robotsebészeti gép beszerzésére nyílt lehetősége az Országos Onkológiai Intézetnek és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetnek – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. A modern ... Read more »

Gömbölyű ufót rögzített az amerikai haditengerészet

© Technológia: Index.hu Az ismeretlen repülő tárgy eltűnt a tengerben. Különös, azonosítatlan repülő eszközt rögzített az amerikai haditengerészet Independence osztályú partvédő hajója, az USS Omaha. Az eset 2019. július 15-én ... Read more »

1,8 százalékra nőtt a jegybanki alapkamat, gyengült is a forint

© Technológia: 444.hu A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal 1,80 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot az ülésén, és azonos mértékben emelte a kamatfolyosót is, 0,85 százalék és 2,75 ... Read more »

Zenman elnöki jogkörei betegsége miatt átruházhatók a szenátusi bizottság szerint

© Technológia: 444.hu Milos Zeman cseh államfő egészségi állapota kimeríti azokat a feltételeket, amelyek megléte esetén az elnöki jogkörök átruházhatók a kormányfőre és a képviselőház elnökére – állapította meg a ... Read more »

Melbourne-ben is tudják: 2022 az egyik utolsó esélyük lesz arra, hogy az F1-es naptárban maradjanak

© Mark Sutton / Motorsport Images Melbourne circuit detail Ausztrália 19 hónap, és a katasztrófába torkollt Ausztrál Nagydíj lefújása után nyitotta meg ismét a határait a nemzetközi utazók előtt, Melbourne ... Read more »

Autó és villamos ütközött a IX. kerületben

© Technológia: Index.hu Villamossal ütközött egy személyautó a Haller utca és a Vaskapu utca kereszteződésében Budapest IX. kerületében, a balesethez a hivatásos tűzoltókat is riasztani kellett – közölte az Országos Katasztrófavédelem.  ... Read more »

A Paul Ricard-on zárult a 18 colos abroncsok tesztprogramja

© Pirelli Daniil Kvyat, Alpine F1, Pirelli 18 inch tyre test A Pirelli még idén februárban látott neki az új gumik tesztelésének, és összesen 19 pilóta és kilenc csapat nyüstölte ... Read more »

Egyre valószínűbb, hogy Djokovics nem lesz ott az Australian Openen

© Technológia: Index.hu Minden bizonnyal nem kapják meg a melbourne-i belépéshez szükséges vízumot azok a teniszezők, akik oltás nélkül szeretnének pályára lépni januárban az Australian Openen, így a nyíltan oltásellenes ... Read more »

A Horthy-korszak első évéről, toposzok nélkül – Veszprémy László Bernát új könyvéről

© Technológia: Mandiner.hu Kedden este mutatják be Veszprémy László Bernát történész – lapunk rendszeres szerzőjének – könyvét, amely a Horthy-korszak első teljes esztendejének történetét dolgozza fel, és elsősorban azokat a ... Read more »

Lezárják a Csömöri úti felüljárót szerda és csütörtök éjjel

© Technológia: Index.hu Próbaterhelés miatt lezárják a Csömöri úti felüljárót szerda és csütörtök éjszaka, a 979-es autóbusz ezért módosított útvonalon közlekedik majd – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az ... Read more »

Utazás, olvasás, főzés és társai – 6 hobbi, ami bizonyítottan okosabbá tesz!

Imádsz főzőcskézni, kirándulni és olvasni? Van egy nagyon jó hírünk számodra: ezek a hobbik nem csak örömet okoznak, de számtalan tudományos kutatás is bizonyítja már, hogy okosabbá is tesznek! Mutatjuk, ... Read more »

Hogyan szabaduljunk meg a muslincáktól?

Két remek módszerünk van muslincák ellen. © Technológia: Éva Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor frissen mosott, darabolt gyümölcstálunkat pillanatok alatt elárasztja a gyümölcscukorra éhes muslicák, azaz gyümölcslegyek hada. ... Read more »

Egy nap alatt több mint kétezren jelentkeztek szavazatszámlálónak 2022-re

© Technológia: Index.hu A „20K – Húszezer ember az ország tízezer pontján egy teljes napon át” Facebook-oldalán toborozzák a szavazatszámlálókat a 2022-es országgyűlési választásokra. Keddi Facebook-posztjuk szerint csak október 18-án ... Read more »

Újszülöttet találtak a hatvani kórház inkubátorában

A hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet babamentő inkubátorában vasárnap egy újszülöttet találtak. Zelnik Krisztina, az intézmény minőségirányítási és pályázati irodavezetője arról tájékoztatta a Heves Megyei Hírlapot, hogy 19 óra 20 perckor szólalt ... Read more »

Karácsony Gergely kabinetfőnöke szerint a kormány lakáspolitikája kiköltözéspárti

© Technológia: Index.hu Budapestről tavaly több mint 84 ezer ember költözött el, a fővárosba máshonnan beköltözőkkel együtt is 16 ezerrel csökkent a város lakossága. Mintha Soroksár lakosságának 70 százaléka tűnt ... Read more »

Oroszország nem gátolhatja meg Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz

© Technológia: Index.hu Oroszország kezdte a háborút a Donyec-medencében, és azóta akadályozza a konfliktus békés rendezését − jelentette ki Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Kijevben, Andrij Tarannal, az ukrán védelmi tárca ... Read more »

Kicsapta a biztosítékot a Zamárdiba tervezett nagyvárosi lakóövezet

© Technológia: Index.hu Civil ellenállásba ütközött a Balaton déli partjára tervezett nagyváros; tegnapi írásunk után több felháborodott olvasói levelet kaptunk. A történet elemi erejű tiltakozással folytatódik, és könnyen lehet, hogy ... Read more »

Négy jármű ütközött az M1-esen, lezárták az utat

A jelenlegi információk szerint négy jármű ütközött össze az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a 94-es kilométerszelvénynél –  közölte a rendőrség. A délután háromnegyed háromkor bekövetkezett balesetnek több sérültje is ... Read more »

Századvég: Kevés a bizonytalan, Orbán Viktor előnyben Márki-Zay Péterrel szemben

© Technológia: Index.hu Az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményeként Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) jelöltje lesz Orbán Viktor kihívója 2022-ben. A Századvég közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a ... Read more »

A Jobbik és a Párbeszéd reagáltak Márki-Zay Péter felvetésére a hetedik parlamenti frakcióról

© Technológia: 444.hu Márki-Zay Péter, az előválasztás nyertese hétfőn este lengette be, hogy egy hetedik parlamenti frakciót is létrehozna az összefogásban szereplő hat pár frakciója mellé azoknak, akik nem szerepelnek ... Read more »

Nem alkotmányellenes, hogy az oltatlanokra több korlátozás vonatkozik, mint az oltottakra

© Technológia: 444.hu Bár közel ezer panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz, amiért a veszélyhelyzeti rendelkezések a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára többletjogosítványokat adnak az oltatlanokhoz képest, a testület elutasította az indítványokat. A ... Read more »

Cassano megint belevágta a kést Cristiano Ronaldóba

© Technológia: Index.hu Antonio Cassano a futballvilág egyik legkülönösebb figurája. Tehetségét senki sem vitatta, de viselkedése hagyott kívánnivalót maga után. A Real Madrid egykori csatára manapság, 39 évesen is képes ... Read more »

Guardiola: Grealish megvásárlása teljesen normális lépés volt

© Technológia: Index.hu Pep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli: teljesen normális lépés volt Jack Grealish megvásárlása – írta az MTI. Az Aston Villától augusztus elején klubrekordot jelentő ... Read more »