Verstappen-pole Bahreinben Leclerc előtt, sosem látott mélység az Alpine-nál

Miután a harmadik szabadedzés is érdekesen alakult, nagy várakozás övezte a bahreini kvalifikációt, és abban reménykedhettünk, hogy az FP3-hoz hasonlóan ezúttal is szoros eredményeket fogunk látni.

A Q1 elején a két Ferrari és a két Alpine hajtott először pályára, Sainz állt az élre 1:31.2-vel, de sejteni lehetett, hogy még ebben a szakaszban látni fogunk ennél jóval erősebb időt. Ezt követően Norris, majd Verstappen ugrott az élre.

Watch: Videón az első körök a 2024-es Aston Martinnal

Sainz pedig a Q1 utolsó harmadához közeledve ment egy 1:29.9-es időt a lágy gumikon, majd jött a tűzijáték a Q1 végén. Sainz mögé Stroll és Verstappen jött fel, és elbúcsúzhattunk Bottastól, Csou-tól, Sargeanttől, Ocontól és Gaslytól – az első és az utolsó között alig több mint 1 másodperc volt a különbség.

A Q2 első köreiben Verstappen gurított egy erős időt, 1:29.3-at, és csak Perez és Norris volt 6 tizeden belül hozzá képest. Őket Leclerc, Alonso és Hamilton követte, az F1 live timingja szerint Norris, Leclerc és Hamilton is használt gumikon ment, a többiek friss abroncsokon futották a körüket.

Az utolsó körök megkezdése előtt Hülkenberg, Cunoda, Ricciardo, Albon és Magnussen állt kieső helyen, de Stroll is csak 15 ezredre volt a kiesőzónától. Mindenki kijött a pályára, még Verstappen sem maradt a bokszban.

Még több hír:

verstappen-pole bahreinben leclerc előtt, sosem látott mélység az alpine-nál
Forma-2: A 8. helyről nyert a barbadosi pilóta, folytatódik Antonelliék szenvedése

A Q2 leggyorsabbja végül Leclerc lett egy 1:29.1-es idővel, majd Verstappen, Sainz és Hamilton következett. Az öt kieső Cunoda, Stroll, Albon, Ricciardo, és Magnussen lett, az első 11 pedig ezúttal is 1 másodpercen belül végzett, Cunoda pedig 7 ezreddel maradt el a továbbjutó Piastri idejétől.

A Q3-ba tehát a két Ferrari, a két Red Bull, a két Mercedes, a két McLaren, valamint Hülkenberg és Alonso jutott be. Magnussen és Stroll nem lehetett elégedett, hiszen a dán közel 7, a kanadai közel 4 tizedet kapott csapattársától.

A Q3-as első köreit a számítógép szerint Leclerc, Norris, Hamilton, Hülkenberg és Piastri a használt, a többiek friss abroncsokon teljesítették, az állás pedig ekkor Verstappen, Leclerc, Russell, Sainz, Norris volt, a top 5 pedig 2,5 tizedre volt egymástól.

Alonso úgy döntött, kivár és megspórol egy szett gumit, így üres pályán, a többiektől nem zavartatva futotta meg a körét, ami az átmeneti harmadik helyre volt elég, bő 1 tizeddel elmaradva Verstappen idejétől.

A végén többen is javítani tudtak, a pole-t pedig Verstappen szerezte meg egy 1:29.1-es idővel, Leclerc 2 tizedes lemaradással a második, Russell és Sainz pedig 3-3 tizedet kapott. Perez csak az ötödik, Alonso a hatodik lett, mögöttük a két McLaren, Hamilton és Hülkenberg jön.

A Forma-1-es program magyar idő szerint 16 órától folytatódik a Bahreini Nagydíjjal, a futamot élőben közvetíti az M4 Sport, a legfrissebb hírekért pedig kövessétek a hu.motorsport.com-ot!

Watch: Bemutatkozott a Ferrari 2024-es F1-es autója

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World