Sokan nem örülnek majd az újévi időjárásnak

sokan nem örülnek majd az újévi időjárásnak

Sokan nem örülnek majd az újévi időjárásnak

Változékony lesz az év első hetének időjárása: enyhe idő várható, de több hullámban kell esőre számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn, újév napján reggeltől északnyugat, nyugat felől gyorsan és jelentősen csökken a felhőzet, de közben az ország déli fele fölé magasszintű felhőzet érkezik. A Dunántúlon délelőtt, a keleti határvidéken délután, késő délután áll el az eső. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, napközben erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul, Baranyában reggel állhat be a maximum.

Kedden változóan felhős időre lehet számítani, majd sokfelé vastagszik a felhőzet, és estétől helyenként előfordulhat eső, záporeső, nagyobb eséllyel északon. A délnyugati, déli szél nagy területen megerősödik. Hajnalban többnyire mínusz 1 és plusz 3, a szélvédett, gyengébben felhős körzetekben mínusz 4 és mínusz 2, kora délután általában 7 és 12, északkeleten 3 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán nagyrészt erősen felhős lesz az ég és szórványosan várható eső, zápor. A délnyugati szél sokfelé megerősödik. Hajnalra általában 5 és 9, a szélvédettebb északkeleti tájakon 1 és 4 fok közé csökken a hőmérséklet, kora délután többnyire 7-13 fokra lehet számítani.

Csütörtökön jobbára erősen felhős idő várható, majd csökken a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, zivatar. A nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű.

Elmossa az eső az új év első hétvégéjét

Pénteken változóan felhős lesz az ég, majd megvastagszik a felhőzet és főleg a nap második felében szórványosan előfordulhat eső, zápor. Jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali mínusz 3 – plusz 5 fokról általában 7-12, az északkeleti országrészben 5-6 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton nagyrészt erősen felhős, illetve borult lesz az ég, több helyen számítani lehet esőre, záporesőre. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a délkeleti, keleti szél. A minimumhőmérséklet 2 és 8, a maximum általában 8 és 14, északkeleten 5 és 7 fok között alakul.

Vasárnap jobbára erősen felhős, illetve borult időre van kilátás, több helyen valószínű eső, zápor. A keleti, majd az északi szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban mínusz 1 és plusz 6 fok közötti hőmérséklet várható, napközben 4 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World