30 éve hunyt el Roland Ratzenberger – így emlékezik rá az egykori csapattárs

Roland Ratzenberger, Simtek S941

A folytatásban David Brabham szavai következnek – a teljes cikk a Forma–1 hivatalos oldalán olvasható.

Versenyzőként mindig tudni akarod, ki a csapattársad. Amikor valaki kimondja a nevét, fejben rögtön kialakítasz egy elképzelést arról a személyről. Izgatottá válsz vagy csalódott leszel, és amikor megemlítették nekem Roland nevét, én izgatott lettem. Nem igazán ismertem őt, de azt tudtam, hogy mit ért el versenyzői pályafutása során. Tapasztalt pilóta volt, aki megmutatta gyorsaságát, nem hibázott, és úgy tűnt, minden megvan benne.

Nekem volt némi F1-es és sportautós tapasztalatom, neki pedig sportautós és együléses tapasztalata volt. Úgy gondoltam, ez jó kombináció lehet a csapat számára. Egy olyan kezdő csapatnak, mint a Simtek, arra volt szüksége, hogy mindenki azonos irányba húzzon. A sportautós tapasztalata révén pedig ő pontosan tudta, hogyan kell játszani ezt a játékot.

Mindketten Monacóban éltünk, így kihasználtuk a lehetőséget és együtt edzettünk. Ezen idő alatt próbáltuk megismerni egymást. Miután elkezdtük vezetni az autót, arról beszélgettünk, mire lenne szükség. Neki is voltak ötletei és nekem is. Jól indult a kapcsolatunk; úgy éreztük, jól dolgozunk együtt, és már vártuk a szezont, bár tudtuk, hogy nagyon komoly feladat elé nézünk.

Rolandnak ez volt az első F1-es idénye. 33 évesen viszonylag későn csöppent bele, de keményen dolgozott a színfalak mögött, hogy összejöjjön neki. Bár a mezőny végén volt, neki is gyerekkori álma volt bekerülni az F1-be. Elemében volt, ezért extra pezsgést lehetett érezni körülötte. Az első két futamot Brazíliában és Japánban rendezték. Roland az elsőre nem tudta kvalifikálni magát, de a másodikra már igen. Én befejeztem az első versenyt, ami már önmagában hatalmas eredmény volt.

Elkezdtük felépíteni a lendületet, voltak adataink és információink az autóról, mivel arra nem volt pénzünk, hogy elmenjünk tesztelni. Nem volt tartalékautónk sem vagy ilyenek, így mindent a versenyhétvégéken kellett kipróbálnunk, így minél több kört mentünk, annál többet tanultunk.

Imolába már sokkal több tudással mentünk, és pár dolgot változtattunk is az autón. Izgatottak voltunk. Roland kezdte komfortosabban érezni magát az autóban, de a fékekkel még meggyűlt kicsit a baja. Pénteken valójában az ő autójával mentem. A csapat megkért, hogy próbáljam ki pár körre, és kiderült, hogy a fékek valóban rosszak voltak. Roland örömmel hallotta, amit mondtam és megköszönte. Én viszont csak az igazat mondtam – a fékek tényleg nem működtek.

Szombaton már igazán magabiztosnak érezte magát az autóban, sokkal közelebb volt hozzám, fej fej mellett voltunk, aztán jött az időmérő. Kint voltam a pályán, és láttam néhány alkatrészt, néhány karosszériaelemet, melyek ugyanolyan színűek voltak, mint az én autóm. Tudtam, hogy Roland az. Ahogy beértem a kanyarba, megláttam őt és az autót… nagyon élénken megvan az emlékezetemben, és a mai napig tisztán látom magam előtt. Olyasvalakit láttam, aki többé már nem volt ott.

Visszamentem a bokszba, és természetesen mindenki pánikolt. Elmentem az autó mellett, ezért mindenki azt kérdezte: „Mit gondolsz?” Emlékszem, hogy a feleségem, Lisa is megkérdezte tőlem, mit gondolok, én pedig azt mondtam: „Szerintem nem élte túl.” Valahogy érezni lehetett. Aztán jött a bejelentés, hogy valóban meghalt, és ez hatalmas sokk volt mindenki számára, nemcsak az istálló, hanem az F1 számára is – mindenkinek, aki szereti az F1-et. Korábban még sosem szembesültem ilyesmivel.

Majd jött a vasárnap, és elvesztettük Ayrtont. Versenyzőkként nem tudtuk, hogy meghalt, csak a futam után. Valójában amikor aznap este visszatértünk a pályáról, mert a hír kicsit később érkezett meg. Láttam a baleset végét, ahogy befordultam a kanyarba. Először azt gondoltam, egy másik autó. Láttam a kék színt, és azt gondoltam, egy Tyrrell az. Csak miután visszatértem a bokszba, akkor szóltak, hogy Ayrton az.

Ott volt Rubens Barrichello balesete az edzésen, majd jött Roland incidense, jött a rajtbaleset, a bokszutcai incidens, végül pedig Senna balesete… Sorra jöttek a borzalmas események, és egyszerűen nem értetted, mi történik. Azt kérdezted, mégis mi a pokol folyik itt? Életemben először éltem meg hasonlót, ahogyan sokan mások is.

Ayrton persze árnyékba szorítja Rolandot, mivel két teljesen eltérő emberről van szó, két teljesen eltérő karrierrel, és eltérő ráhatással a globális szurkolókra, de jó, hogy az emberek ettől még rá is emlékezni akarnak, hiszen ő is részese volt az F1 történetének akkoriban. Ugyanúgy versenyző volt, ugyanúgy ott volt a rajtrácson, és úgy vesztette életét, hogy azt csinálta, amit szeretett.

Az én szememben Roland nagyon tehetséges volt. Kár, hogy sosem láthattuk igazán, mire volt képes.