Eltiltással sújtotta az MLSZ a játékvezetővel ordibáló Sztankovicsot

eltiltással sújtotta az mlsz a játékvezetővel ordibáló sztankovicsot

Eltiltással sújtotta az MLSZ a játékvezetővel ordibáló Sztankovicsot

A magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága pénteki ülésén a Ferencváros labdarúgócsapatának kiállított védőjét egy, vezetőedzőjét pedig két meccsre tiltotta el a MOL Magyar Kupában.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a szerdai, debreceni nyolcaddöntő 46. percében piros lapot kapó Myenty Abenának csak a diósgyőri negyeddöntőt kell kihagynia, Dejan Sztankovics viszont továbbjutás esetén még az elődöntőben sem ülhet le a bajnoki címvédő kispadjára.

A szerb tréner közvetlenül a debreceniek egyenlítése után a 82. percben elvesztette a fejét, a játékvezetővel kiabált, sárga lapja pedig csak olaj volt a tűzre, visszafogni sem lehetett, ezért második sárgájával megkapta a piros lapot is

Ezek után odanyújtotta a kezét a játékvezetőnek, de visszahúzta, majd gúnyosan megtapsolta Karakó Ferencet. Emberhátránya ellenére a Ferencváros 1–1-es döntetlen után 11-esekkel kivívta a továbbjutást a DVSC vendégeként, a nyolc között pedig a Diósgyőrhöz látogat várhatóan április 3-án.

A fegyelmi bizottság csütörtökön az Újpest FC vezetőedzőjét, Mészöly Gézát tiltotta el a kispadtól 1+2 hónapra a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón használt kifejezése miatt.

Tudtunk váltani egy picit, és a beszálló játékosok is… Most Franklinre (Sasere – a szerk.) gondolok. Nem szerettem én se játszani ilyen nagydarab feka ellen, aki megtartja a labdát és megcsúsztatja. Szerintem kulcsfontosságú volt, hogy ő be tudott jönni

– hangzott el Mészöly Gézától a Diósgyőr elleni, újpesti szempontból győztes mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága ezért a megjegyzésért csütörtökön plusz két hónapra eltiltotta Mészölyt a kispadtól. Az indoklás szerint a nyilatkozat „rasszista tartalmú” volt.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World