Több mint 55 ezren fordultak influenzás tünetekkel orvoshoz az elmúlt héten

több mint 55 ezren fordultak influenzás tünetekkel orvoshoz az elmúlt héten

Több mint 55 ezren fordultak influenzás tünetekkel orvoshoz az elmúlt héten

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett jelentéséből kiderült, hogy több mint 55 ezren fordultak orvoshoz az elmúlt héten influenzás tünetekkel.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 55 100-an fordultak múlt héten orvoshoz influenzás tünetekkel, akut légúti fertőzés tüneteivel pedig 286 ezren jelentkeztek orvosnál – adta hírül az MTI.

A 8. héten – február 19. és 25. között – az influenzás betegek 40,3 százaléka volt gyerek, 29,1 százaléka a 15–34 évesek, 22,5 százaléka a 35–59 évesek és 8,1 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.

Az adatok szerint múlt héten az országban hét közigazgatási területen nőtt, tizenkét területen csökkent, Budapesten pedig nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

A vizsgált légúti mintákban az influenza pozitivitási arány 41,1 százalék, a SARS-CoV–2 pozitivitási arány 2,5 százalék volt.

A 8. héten akut légúti megbetegedés halmozódásáról hét jelentés érkezett hét területről, ezek Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye. A megbetegedések három óvodát, egy általános iskolát és három szociális intézményt érintettek.

Múlt héten 357 embert vettek fel kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 42-en szorultak intenzív ellátásra.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World