A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője elárulta, hogyan reagált Orbán Viktor felkérésére

a szuverenitásvédelmi hivatal vezetője elárulta, hogyan reagált orbán viktor felkérésére

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője elárulta, hogyan reagált Orbán Viktor felkérésére

Lánczi Tamás arra számít, hogy „az Európai Unió eljárást fog indítani tágabb értelemben a magyar szuverenitás, azon belül elsősorban a Szuverenitásvédelmi Hivatal és az intézményt létrehozó törvény miatt Magyarországgal szemben. Ezekre fel kell készülni, de ilyen a boksz”.

„Megtiszteltetésnek éreztem és örömmel vállaltam el a feladatot. Húsz éve foglalkozom politikával, és azóta különböző aspektusokból ugyan, de mindig is a nemzeti szuverenitás kérdésével foglalkoztam, ezért természetes volt, hogy elfogadjam a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetésére vonatkozó felkérést” – válaszolta Lánczi Tamás a Magyar Nemzetnek adott interjújában arra a kérdésre, hogy mi volt a reakciója, amikor megtudta, hogy Orbán Viktor őt kéri fel a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetésére.

Lánczi Tamás az interjúban elmondta, hogy

  • „a Szuverenitásvédelmi Hivatal alapvetően feltár, vizsgál és kutat. Feltérképezi, hogy hol sérül vagy hol sérülékeny a magyar szuverenitás. Ezeket a potenciális gócpontokat és veszélyforrásokat próbálja feltárni és rámutatni. Ehhez a munkához pedig igénybe veheti más állami szervek segítségét”.
  • A hivatal vezetője leszögezte, nem folytatnak nyomozást, mivel „nem titkosszolgálat, rendőrség vagy ügyészség. De együttműködhet az említett állami szervekkel, információkat kérhet tőlük, amelyeket elemezhet a hivatal, ezeket az elemzéseket pedig időről időre közre fogja adni. Ezenfelül javaslatokat fogalmazhat meg a döntéshozók számára, ha úgy látja, hogy jogszabályt kell alkotni a magyar szuverenitás megvédéséhez”.
  • „Nincsen szankcionálási jogköre a hivatalnak. A legfontosabb eszközünk és fegyverünk a nyilvánosság”.
  • „Ki fogunk dolgozni egy módszertant, amellyel monitorozzuk a választás tisztaságát abból az aspektusból, hogy történik-e külföldi beavatkozás”.
  • Lánczi Tamás szerint „a választások során van egy kötelező feladat, míg két választás között vannak a szellemileg leginkább kihívást jelentő és inspiráló munkák. A magyar szuverenitást nem csak a választásokon kell megvédeni, mivel a szuverenitásnak több aspektusa van. Ezek közé tartozik a gazdasági, a politikai, valamint a kulturális aspektus. Továbbá ott van még a média kérdésköre is. Ezekben a dimenziókban is kutatásokat és vizsgálatokat fogunk végezni, hogy ezeken a területeken milyen mértékben érvényesül a magyar szuverenitás”.
  • A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője arra számít, hogy „az Európai Unió eljárást fog indítani tágabb értelemben a magyar szuverenitás, azon belül elsősorban a Szuverenitásvédelmi Hivatal és az intézményt létrehozó törvény miatt Magyarországgal szemben. Ezekre fel kell készülni, de ilyen a boksz”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal jogköreiről itt írtunk bővebben.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World