Mobilozott vezetés közben egy százzal száguldó Volánbusz-sofőr

Vezetés közben mobilozó sofőrt videózott le egy busz utasa, a jármű eközben óránként 100 kilométeres sebességgel robogott. Habár az utas szerint életveszélyes helyzetben voltak, a KRESZ nem bünteti a sofőrt.

Az RTL egyik olvasója arról számolt be, hogy egy Pécsről Budapestre tartó buszjárat sofőrje a telefonját nyomkodta vezetés közben. Az utas videót is készített az esetről, amelyen jól látható, hogy a

sofőr a közösségi médiát böngészte, miközben a busz körülbelül 100 kilométeres sebességgel haladt.

Az utas szerint a sofőr tette életveszélyes volt, ráadásul bűncselekménynek számít.

Az RTL megkereste a Volánbusz sajtószolgálatát az ügyben, akik úgy reagáltak, hogy

a KRESZ szerint a buszsofőr nem feltétlenül követett el szabályszegést.

A Volánbusz kiemelte, a KRESZ azt írja, hogy „a gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat”, a szóban forgó sofőr azonban a telefontartóban elhelyezett mobilját nyomkodta.

A karrendezes.eu szakportál megerősítette, jelenleg nincs arra vonatkozó jogszabály, hogy szabad-e telefontartóban lévő mobilt használni.

A portál ugyanakkor kiemeli, a mobiltelefon vezetés közbeni használatát 15 ezer forintos helyszíni bírsággal és három büntetőponttal büntetheti a rendőr. Ha valaki feljelentést tesz az ügyben, akkor szabálysértési eljárásban 30 ezer forintra emelkedhet a bírság.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World