Videó: Tízezrek tódultak a pályára a mérkőzés vége előtt, hogy együtt ünnepeljék a Leverkusen bajnoki címét

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a listavezető Bayer Leverkusen 5-0-ra nyert a Werder Bremen ellen a német Bundesliga 28. fordulójában. Xabi Alonso együttese ezzel a győzelemmel bebiztosította a bajnoki címet, hiszen öt fordulóval a szezon vége előtt 16 pontosra növelte előnyét a Bayern Münchennel szemben.

A Gyógyszertáriak középpályása, Florian Wirtz háromszor is betalált a vendégek kapujába, utolsó gólját a 90. percben szerezte, amely után a szurkolók már nem tudták visszafogni magukat és berohantak a pályára.

A játékvezető sem tudott mit kezdeni a helyzettel, pár másodperccel a rendes játékidő vége előtt lefújta a találkozót, ezzel elkezdődött az örömünnep az egész városban.

Szerkesztőségünk összeszedte a legjobb képeket és videókat a leverkuseni fiesztáról. Íme!

Azonban nem tarthat ma este sokáig a nagy party, hiszen csütörtökön még Európa-liga-negyeddöntő visszavágó vár a csapatra. Xabi Alonsóék az első mérkőzésen a West Ham ellen tudtak diadalmaskodni 2-0-ra a BayArenában, négy nap múlva pedig idegenben látogatják meg az angol csapatot.

videó: tízezrek tódultak a pályára a mérkőzés vége előtt, hogy együtt ünnepeljék a leverkusen bajnoki címét

Unibet

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World