„Szerintem nagyon mélyen vagyunk” – mondta a most az orosz sportolók mellett karakánul kiálló Szijjártó Péter

„szerintem nagyon mélyen vagyunk” – mondta a most az orosz sportolók mellett karakánul kiálló szijjártó péter

„Szerintem nagyon mélyen vagyunk” – mondta a most az orosz sportolók mellett karakánul kiálló Szijjártó Péter

Szijjártó Péter, a magyar kormány orosz tagozatos külgazdasági, külügyi és műkedvelő sportminisztere pénteken folytatta azt az oroszpárti propagandát, amit a Kremlben minden bizonnyal minimum elvárnak az embertől, ha már megadták neki a külföldi állampolgárnak adható legmagasabb állami elismerést, a „Barátságért” kitüntetést. Szijjártó egy nappal azután, hogy az orosz-magyar gazdasági együttműködések hosszú és eredményes tradícióiról beszélt, most a sport világában állt ki az oroszok mellett.

Mindezt a Sporttudomány és innováció című szakmai konferencián tette. Beszédét azzal kezdte, hogy sajnálja, hogy az ukrajnai háború szele és a háborús pszichózis mára betört az élet olyan területére is, ahová nem lenne szabad. Igen, a sportba. Mert a helyzet így még reménytelenebb. Hogy pontosan kinek és milyen helyzete, az nem világos.

Szijjártó szerint „mára a sport világa is teljes mértékben átitatódott a geopolitikával, az ideológiai megközelítéssel”. Lehet, hogy erről a fotóról jutott eszébe. Lehet, hogy nem.

„szerintem nagyon mélyen vagyunk” – mondta a most az orosz sportolók mellett karakánul kiálló szijjártó péter

A miniszter szerint „nagyon mélyen vagyunk”

akkor, ha már felvetődik, hogy egy olimpián ne engedjék egy nemzet sportolóit részt venni. Az MTI szerint ehhez hozzátette, hogy

ő maga már bőven a háború előtt is ellenezte az orosz sportolók doppingvádak miatti kizárását.

Természetesen nem a doppingolás mellett kampányol, hanem csak a kollektív bűnösség elve ellen. A vétkeseket valóban meg kell büntetni, de nem szabad miattuk egy nemzet minden sportolóját megbélyegezni, mondta. Arra, hogy a büntetést a rendszerszintű, a sportpolitika irányítás, koordinálásával történt doppingolás miatt ítéltek meg, nem tért ki.

De nem elég, hogy az orosz sportolók indulhassanak az olimpián, kijár nekik az is, hogy orosz színekben és himnusszal tegyék azt, érvelt a Kreml Szijjártó. „Én megalázónak tartom azt is, hogy ugyan odaengedünk versenyzőket versenyezni, de közben csak fehérben lehetnek, csak kékben, csak feketében, és nem tudom, hogy milyen zeneművet kell hallgatni akkor, ha nyernek”.

Szerinte innen már csak egy lépés a totális diktatúra. „Ki tudja, milyen hatalmi központok mondhatják meg egy idő után, hogy mely szempontok alapján ki vehet részt egy versenyen és ki nem, ki hallgathatja meg a himnuszát és ki nem”. Ehelyett az kellene, hogy a párizsi olimpia épp olyan békepárti valami legyen, mint a magyar kormány, „az olimpiát mint lehetőséget megfogva még mintegy nádszálba kapaszkodva próbálnánk a párizsi játékokat a béke irányába megtett lépésként használni”.

A miniszter sok mindenről beszélt ezután, többek között arról: „van pár hívószava Magyarországnak a világban, és ezek közül az egyik legfontosabb Puskás Ferenc, hiszen máig nem lehet olyan messzire utazni, ahol az emberek ne hallottak volna a legendás labdarúgóról”.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World