Nem békélnek meg az új ügyeleti rendszerrel Pomázon, kifizetnék a saját ügyeletes orvost

A pomáziak sajátos rendszerrel oldhatják meg, hogy háziorvosi ügyelet működjön városukban. A helyiek kifogásolták, hogy az új ügyeleti rendszer értelmében a szomszédos településre kell utazniuk sürgős orvosi ellátásért, így inkább kifizetik egy helyi orvosnak a szolgáltatást.

Mint megírtuk, nemrég mérföldkőhöz érkezett az alapellátási ügyeleti rendszer átalakítása. Február 1-jén ugyanis Pest és Fejér vármegye is átváltott az egy évvel ezelőtt bevezetett új koncepcióra. Ezzel a teljes vidéken megtörtént az átállás, és már csak a főváros maradt hátra.

Az új rendszer értelmében több településen is megszűnt a háziorvosi ügyelet, ami miatt több alkalommal is  panaszkodtak a helyiek.

A pomáziak kedden tiltakozó akciót is szerveztek , miután nincs helyben ügyeleti pontjuk, hanem Szentendrére kell utazniuk orvosi ellátásért. Hozzátették, ezentúl hiába hívták a 1830-as ügyeleti hívószámot, nem kaptak érdemi segítséget a diszpécsertől, ha egyáltalán el tudták őt érni.

A tiltakozások után

egy pomázi háziorvos, Csiba-Tóth Csaba felajánlotta, hogy igény esetén kiterjesztett rendelkezésre állási időt biztosít.

Ez azt jelentené, hogy az orvos a kötelező állami munkaidő lejárta után, vagyis 16 órától további 4-6 órán keresztül ellátja a sürgős eseteket – tudta meg az ATV. A portál hozzátette, a szolgáltatásért azonban fizetnie is kellene a lakosságnak.

Leidinger István polgármester ugyanis elmondta, hogy a jogszabályok alapján a háziorvos magánrendelésben nem láthatja el az ügyeletet, így Csiba-Tóth Csaba egészségklubot szervezne, ahová tagsági díj ellenében lehetne csatlakozni. Amennyiben az orvos megszerzi az engedélyt, az önkormányzat rendelkezésére bocsátja a pomázi orvosi rendelőt, ahol eddig is működött az ügyelet.

nem békélnek meg az új ügyeleti rendszerrel pomázon, kifizetnék a saját ügyeletes orvost

Leidinger István

Csiba-Tóth Csaba kifejtette, ha megszerzi a praxisjogokat, ami körülbelül egy-két hónapot vesz igénybe, már el is indulhat az úgynevezett pomázi modell, vagyis a rendelkezési idő kiterjesztése.

Mint mondta, a finanszírozás megoldására létrehoz egy alapítványt az egészségklub működtetésére, ami tudná finanszírozni a munkaidejét és költségeit. Az ATV szerint az orvos nem árulta el a szolgáltatás díját, de elmondása szerint az töredéke lenne egy magánorvos vizitdíjának, ami sok helyen 35 ezer forint alkalmanként.

Győrfi Pál: Jól működik az ügyeleti rendszer

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője nemrég arról beszélt, hogy Pest vármegyében jelentős hívásözönt tapasztalt a szervezet február első hétvégéjén, ami megnövelte a hívásidőt.

Hozzátette, hogy mivel a  rendszer február elsején indult  el Pest vármegyében, sokan csak azért hívták a 1830-as számot, hogy kipróbálják, valóban működik-e. A szóvivő azt is megjegyezte, hogy most már jól működik a rendszer, a hívásvárakozási idő is minimálisra csökkent.

Mint arról korábban beszámoltunk, nem tudta elérni a diszpécsert február 3-án reggel egy szentendrei nő, akinek meghalt az apja, de mások is hiába tárcsázták a 1830-as ügyeleti számot azon a hétvégén, végül mentőt kellett hívniuk. A Magyar Orvosi Kamara szerint ez azért lehetett, mert az országnak számos területe túlterhelt.

Győrfi Pál a szentendrei esettel kapcsolatban elmondta, hogy szerinte egyes médiumok ezeket eltorzítják és fölhabosítják.

Azt mondani, hogy ez a rendszer nem biztonságos, azt mondani, hogy ez rosszabb helyzetbe hozza a betegeket, mint a korábbi, azt gondolom, nem tisztességes eljárás. (…) Nem tudok érzelmek nélkül beszélni erről, mert biztos, hogy más stratégiát szolgálnak, de veszélyes emberek biztonságérzetével játszani

– jegyezte meg a mentőszolgálat szóvivője.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World