A magyar válogatott játékosa történelmi gólt szerzett a tengerentúlon

a magyar válogatott játékosa történelmi gólt szerzett a tengerentúlon

A magyar válogatott játékosa történelmi gólt szerzett a tengerentúlon

Garát-Gasparics Fanni révén megszületett az észak-amerikai női profi jégkorongliga (PWHL) történelmének első magyar gólja: az Ottawa csatára emberhátrányban volt eredményes a vendég New York elleni 4–2-es siker alkalmával szerdán.

A kanadai együttes a meccs derekán létszámhátrányba került. Egy ellentámadásnál a válogatott játékos első lövését még védte a New York-i kapus, a kipattanót azonban gólra váltotta, ezzel lett 2–0 az állás.

„Szerettem volna történelmet írni, megszerezni itteni első gólomat, és ez végre sikerült is. Keményen kell és kellett dolgozni ahhoz, hogy ebbe a ligába bekerülhessünk. Minden nap, minden mérkőzésen, minden edzésen meg kell harcolni ahhoz, hogy egyáltalán a meccskeretbe kerüljünk, és ott aztán azért küzdeni, hogy több és több jégidőt kapjunk. Szerencsére emberhátrányban is számítanak rám, és ilyen gólt lőttem” – mondta az MTI-nek Garát-Gasparics, akinek ez volt a 13. találkozója a nyáron alapított PWHL-ben és az első magyar pont is egyben.

Hozzátette: emlékbe eltehette azt a korongot, amelyet a New York-i kapuba lőtt. Jó érzés volt az is a számára, hogy az ő emberhátrányos góljával kiegészült az Ottawa, ugyanis a speciális PWHL-szabályok miatt az emberhátrányba betaláló csapat kiállított játékosa visszatérhet a büntetőpadról.

Hangsúlyozta: pályafutása során sosem volt még olyan, hogy 12 mérkőzésen át ne tudott volna pontot szerezni. Most ez is megtörtént, de ő vállalta, hogy a világ legerősebb bajnokságában próbálkozik, itt akar játszani, hisz az elvégzett kemény munkában, és most ez is meghozta a gyümölcsét.

Örülök annak is, hogy ezt a történelmi első gólt hazai pályán lőttem, ráadásul magyar szurkolók is voltak a lelátón sok magyar zászlóval. Nem fogom elfelejteni ezt az estét!

– fogalmazott Garát-Gasparics.

A New York magyar válogatott játékosa, a honosított Baker Taylor ugyancsak 13 meccsen lépett jégre, de neki még nincs se gólja, se gólpassza. A hatcsapatos ligában a sikerrel az Ottawa feljött az ötödik helyre, és megelőzte a vele azonos pontszámú New Yorkot.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World