Titokban megnősült Szervét Tibor

titokban megnősült szervét tibor

Titokban megnősült Szervét Tibor

Hírösszefoglalónkban még: esküvői ruhában pózolt Csuti és fiatalabb párja, Berki Mazsi nyíltan felvállalja új párját a közösségi médiában is.

Szervét Tibor és Stefanovics Angéla házasságkötésének híre a magyar színészvilágban nagy meglepetést okozott. A Valami Amerika-filmekből ismert Jászai Mari-díjas színész és a L’art pour l’art Társulat tagja, Angéla, három évnyi kapcsolat után döntöttek úgy, hogy hivatalosan is összekötik életüket.

A Szavakon túl című YouTube-műsorban Angéla mesélt először a kapcsolatukról.

Sokan megdöbbentek, hogy mit keresünk egymás mellett, de most már több mint három éve vagyunk együtt”

– mondta a színésznő. Hozzátéve, hogy bár az élete nyitott könyv, tiszteletben tartja párja kívánságát, hogy szerelmi életüket magánügyként kezeljék.

A műsorvezető, Kadarkai Endre boldogságukról érdeklődött, mire Angéla mosolyogva mutatta meg jegygyűrűjét, ezzel megerősítve, hogy már nem csak eljegyzésről van szó.

Nem csak menyasszony”

– tette hozzá titokzatosan, további részleteket azonban nem árult el.

A Blikknek nyilatkozó, nevét elhallgató ismerős szerint a színészpár kollégái is csak utólag tudtak meg az esküvőről.

„Angéla és Tibor nagyon zárkózottak, ha a párkapcsolatukról van szó, ezért mi is csak utólag szereztünk tudomást az esküvőről, és megmondom őszintén, minket is meglepett a dolog” –mesélte a forrás, hozzátéve, hogy reméli, a színészek még sokáig boldogok lesznek egymás oldalán.

Szervét Tibor és Stefanovics Angéla nem kívántak nyilatkozni a magánéletükről, így a részletek továbbra is kevéssé ismertek. Azonban a közeli ismerősök és a rajongók egyaránt örülnek a hírnek, és sok boldogságot kívánnak a friss házasoknak.

 Csuti és 13 évvel fiatalabb barátnője, Sudár Bianka

A közösségi médiában felbukkant fotók és videók alapján Csuti és 13 évvel fiatalabb barátnője, Sudár Bianka, esküvői öltözékben tündököltek, ami sokakban felvetette a kérdést: vajon hamarosan valóban összeházasodik a pár?

Csuti, aki már egy éve alkot egy párt Biankával, nem titkolja, hogy hisz a nagybetűs szerelemben és az örökké tartó házasságban, annak ellenére, hogy korábbi kapcsolatai nem végződtek jól. A pár kapcsolata egyre mélyül, nemrég össze is költöztek, és egy kiskutya, Fradika is csatlakozott hozzájuk.

Csuti korábban nyilatkozta:

„Én abszolút hiszek benne, én nem a házasság intézményében csalódtam. Csak azért, mert egyszer elváltál, kétszer elváltál, vagy háromszor elváltál, ugyanúgy rád találhat a nagybetűs szerelem. Ha meg rád talál, és az életetek ott tart, hogy ezt szeretnétek megpecsételni mondjuk egy házassággal, miért ne tennétek.”

A közösségi médiában megosztott képek és videók Biankát többféle menyasszonyi ruhában mutatják, amelyek láttán Csuti szinte szóhoz sem jutott.

Ha létezik gyönyörű…”

– írta elolvadva a látványtól. Bár a felvételek alapján úgy tűnhet, hogy a kapcsolatuk új szintre lépett, egyelőre csak egy esküvői fotózásról van szó. Azonban ez nem zárja ki, hogy a jövőben valóban megtörténjen a ceremónia.

Berki Mazsi

Berki Mazsi, aki nemrégiben még a Sztárbox elődöntőjére készült Spanyolországban, most egy meghitt pillanatot osztott meg közösségi oldalán új párjával, Zoltánnal. A romantikus öltözői videó, ahol éppen csókolóznak, egyértelműen mutatja, hogy Mazsi készen áll nyíltan vállalni kapcsolatát.

A sportoló és énekesnő nemrégiben még csak óvatosan, rövid pillanatokra mutatta meg kedvesét a közösségi médiában, de legújabb posztjában már bátran felvállalja érzéseit. Egy videós összeállításban, amely a Sztárbox győzelméig vezető útját dokumentálja, Zoltánnal közös felvételek is helyet kaptak, köztük egy szenvedélyes csók is.

Mazsi a posztjában mély érzelmeket fejez ki:

„Még mindig nehezen találom a szavakat, hogy igazán mit is érzek legbelül…. nem tudom még leírni Nektek! Tudom, sok interjút adtam a mérkőzés óta, de nagyon-nagyon nehéz egy ilyen eseménysorozatot megemészteni és feldolgozni, akár sikerként vagy kudarcként éljük meg azt. A két legfontosabb szó, ami a szótáramban mindig elöl van, az a hála és köszönet! Nem lehetek elég hálás a Páromnak, az Edzőmnek, a Családomnak, a Barátaimnak, az Ismerőseimnek, Nektek és nem utolsó sorban a kislányomnak, Emmának.”

A bejegyzésben Mazsi háláját fejezi ki mindazoknak, akik támogatták ebben az időszakban, különös tekintettel új párjára, Zoltánra.

„Soha nem fogom elfelejteni ezt az életszakaszt az életemben… megtanultam most azt, hogy ha egy álmot nem csak kitűzök, hanem teszek is érte, akkor bizony az a javamra válik, és még az is lehet, hogy az álom valóság lesz” – írja Mazsi, aki a továbbiakban is kitartó és céltudatos maradásra számít.

(Borítókép: Szervét Tibor. Fotó: Karip Timi/Index)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World